Betekintés a halál munkájába

Szépirodalom / Novellák (681 katt) desoder
  2014.11.19.

Nem túl szép munka az enyém. Legalábbis amióta dolgozom, semmi romantikát, vagy pozitívumot nem találtam. Hiába láttam már szinte a világ összes országát, hiába láttam már a világ minden szegletéből a naplementéket. Nem értem, sok kérdés lebegett előttem mindig a munkámmal kapcsolatban, amikre soha nem kaptam eddig választ, és szinte biztos, hogy soha nem is fogok. A világon talán az egyetlen munkavállaló vagyok, aki még csak nem is sejti, ki a megbízója, sokat töprengtem ezen.

Érdekes, előbb utóbb mindenkivel munkakapcsolatba kerülök, aki csak ezen a világon megszületik, még sincs egyetlen barátom sem. Sose voltam szerelmes, minden percet minden évet egyedül töltök. És mégsem vagyok egyedül soha. A fejemben mindig ott lebegnek kuncsaftjaim utolsó mondatai, gondolatai. Ezekből a gondolatokból derül ki igazából, milyen ember volt.

Sokszor jártam egy bizonyos kisvárosban is, ahol könnyű volt átlátni a lakók minden kis gondolatát. Mindenkinek csak a maga baja körül forgott a gondolata, ami nem is volt furcsa ebben a világban. Egyszer munkámból adódóan ennek a kis városnak a határában folydogáló kis patak környékére sodródtam. Megpillantottam a patak mellett horgászó bácsikát, és belepillantottam (ki tudja, miért) a gondolataiba. Meglátott a kisöreg egy biciklist, jó kiállású, de szemmel láthatóan csüggedt fiatalembert. A közeli vasúti híd lábánál lévő kis lépcsőre telepedett le, nem zavarták a szúnyogok sem, amik felrajzottak körülötte. Nézte a vizet, majd tekintete a nagy robajjal érkező és feje felett elhúzó 19:20-as gyorsra szegeződött. A vonat elment, a fiatalember felült biciklijére és eltekert.

Megtetszett, amit ott láttam a kisöreg szemszögéből. Munkám alatt egyetlen hobbim volt: mindig abban a városban, ahol az utolsó munkám volt, kerestem egy nyugodt helyet és megnéztem a naplementét. Tetszett az ottani, a nap utolsó sugarai a város mögött bújtak el, kirajzolva a város halványodó sziluettjét. Pár nap múlva ismét arra kellett járnom, mondanom sem kell, munka volt.

Ekkor már tudtam, hogy miért néztem a kisöreg szemével ismét a fiatalembert.

Jött a 19:20-as, a fiatalember most a sínek mellett várta a vonatot, mikor a közelbe ért, szemét becsukva elé lépett. A papírmunkát elintéztem, majd belepillantottam utolsó gondolataiba. Nem értettem, miért tette, amit tett, pedig találkoztam hasonlóval. Neki meg adathatott volna, ami nekem sose. Nem volt magányos, a jövőjébe pillantva láttam, amit ő nem láthatott. Családja lehetett volna, meleg otthona.

Én pedig csak ott pihenek, ahol elér a sötétség, nincs otthon.

Előző oldal desoder
Vélemények a műről (eddig 3 db)