Novemberi szürke hajnal

Szépirodalom / Novellák (668 katt) desoder
  2014.11.06.

Egy novemberi szürke reggelen a déli ablakát hevesen döngető szél zajára ébred fel. A szürkeség láttán életkedvétől megfosztva kel fel, mint akiről az élet már az utolsó bőrt is lehúzta. Hogy némileg javítsa átmenetileg még homályos látását kitörölte szeméből a csipát és irányba vette a fürdőszobát. A fürdőszobában egyéb ügyes bajos dolgai után hosszasan bámul a tükör előtt, de nem magát nézegeti hiún, csupán bambán les maga elé. Felnéz majd búval bélelt hangulatában tekintete borotvájára siklik, vizet enged a csapba, majd egy ideig bámul halálváró tekintettel a vízbe. Felnéz a tükörbe, végigsimítja arcát, majd némi merengés után úgy dönt, ma borostásan indul útjára. Kihúzza a dugót a csapból és nézi, ahogy a víz a kis örvényében eltűnik. Eszébe jut a kinti szürkeség.

Ezek után úgy dönt, valamit reggelizik. Bágyadt arccal ül az asztalnál, és szüntelenül mereng azon, hogy vajon az élete is oly szürke, mint a kinti világ, és változik-e ez ma? Töpreng még egy kicsit, sokra nem jut. Reggelijéből maradt utolsó katonát a kutyájának adja, majd egy hátizsákba pakolja szerény csomagját. A kezében tartva motyóját és a kutya pórázát átcsenget a szomszédba.

- Csókolom, Zsuzsa néni! Itt az eb, ahogy megbeszéltük, ha haza értem, jövök érte.

Elhangzott még pár érdemtelen szó, és ezek után szokatlanul könnyes búcsút vesz kutyájától, pedig máskor is bízta már pótgazdira a kutyust.

Elindul és az utcára kilépve látja a kibújni készülő nap első sugarait, szívében melegség árad el, de hátat fordít neki, majd indul. A városban megáll szokott helyén, ahol egy kávét meg szokott inni. Általában reggel itt szokott velem találkozni. Meg szoktunk inni egy kávét, mielőtt a nap kezdődik. Nem volt világbajnok a kávé, még is szerettük, igénytelen kis műanyag pohárból szürcsöltük reggelente és néztük, ahogy a gőz elszáll felőle. Pár szót beszéltünk, aztán feltűnt, hogy aktatáskája helyett egy szokatlanul nagy bugyor van nála. Rá is kérdeztem:

- Hová készülsz?
Annyit mondott:
- El.

Az utolsó, amit mondott, hogy hamarosan visszajön. Nem tudtam belőle kiszedni, miért és hova, nem is firtattuk, aztán elindultunk saját dolgunkra.

De úgy elszállt, mint a kávénk fölül a gőz. Soha nem láttuk többé. Talán valahol a fonnyadt, levet eresztett életek habjai közt úszik.

Előző oldal desoder
Vélemények a műről (eddig 4 db)