A téma a klaviatúrán hever

Külvilág / Közélet (802 katt) Norton
  2014.10.24.

A mű megjelent a Lidércfény Amatőr Kulturális Folyóirat 2016/3 számában.

Ha valakinek nincsen témája, akkor elkezdhet írni magáról az írásról, így az a látszat alakul ki, mintha értene hozzá. Ezt teszem most én is.

Nem mintha nem lenne ötletem, például a hiénákkal paráználkodó földönkívüli űrturisták története, ami valószínűleg nagy sikert aratna minden egészséges férfi és nő körében, de most éppen egy nagyon komoly témához van kedvem, hogy láthassák, mennyire kifinomult kultúrával rendelkezem.

Nemrég azt hallottam valakitől, hogy egy igazi író sosem fizet azért, hogy kiadják a művét, hanem éppen ellenkezőleg… neki fizetnek, mert annyira jó, amit csinál.

Van benne igazság, de ellenvéleményként kapásból eszembe jutott néhány celeb, akinek fizettek a könyvéjért, valószínűleg nem is keveset. Az egyik ilyen sztárnak elolvastam egyszer a sikerkönyvének az első oldalát az interneten, amit ajánlóként egy az egyben megmutattak. Még közel se vagyok profi, de kapásból vagy tíz szóismétlést, és egyéb hibát fedeztem fel a fogalmazásban. A legelső oldalon. Akkor milyen lehet a többi?

Ez csak a magánvéleményem, de a kiadók általában nem azt nézik, hogy mennyire igényes művet adnak ki, hanem azt, hogy mit lehet eladni. Úgy gondolom, hogy a legtöbb ember ízlését manapság a valóságshow-k és az akciófilmek formálják.

Megeshet, hogy Győzikének nagyobb befolyása van egy fiatalra, mint mondjuk, a magyar tanárának, így aztán az eladható szellemi termékek sem mindig a cizellált fogalmazásukról, vagy a magvas mondanivalójukról híresek.

Ha egy írással foglalkozó emberkének komolyabb ambíciói vannak, akkor idővel elérkezhet arra a pontra, hogy választania kell: vagy őszintén kifejezi önmagát, ami nem biztos, hogy eladható lesz, vagy pedig úgymond elkurvul… vagyis kiszolgálja a nagyközönséget, és elkezd legyártani termékeket, amiket aztán szerencsés esetben meg is fognak majd venni. Még ehhez is óriási kitartásra van szükség, de mégis ez a könnyebbik út, és az illető idővel valószínűleg sokkal elismertebb lesz, mint a másik esetben.

Van például olyan író, aki mindig az éppen aktuális hatalomnak a valagát nyalja. A rendszerváltás előtt, majd később is ugyanezt csinálta, csak menetközben változott a valag. Talán mondanom sem kell, hogy elismert emberről van szó, de ne politizáljunk, mert azt nem szeretik errefelé. Csupán egy újabb jelenségre hívnám fel vele a figyelmet: helyezkedéssel vagy a megfelelő emberekkel történő barátkozással sok mindent el lehet érni.

Itt pedig elérkeztünk egy érdekes kérdéshez: az az író, aki ripacskodik a közönségnek és hazudik, vagy pedig az, aki őszinte még akkor is, ha nem tetszik vele másoknak. Itt most nem arról van szó, hogy ki hogyan tud írni.

Meggyőződésem, hogy ha elér az ember egy olyan szintre, ahol már érthetően és szórakoztató módon képes kifejezni magát, akkor teljesen felesleges kisebb hibákon fennakadni, és személyeskedő vitákba belemenni, mint ahogy sok helyen ezt megtapasztaltam. (Persze előbb el kellene érni egy olyan szintre.)

Hibák mindenütt és mindenkinél vannak, az ízlések és a ficamok pedig különböznek egymástól. Engem speciel sosem a személyeskedés vitt előre, hanem az, ha őszintén elmondták a műveimben levő problémákat, mindenféle egyéb kommentár nélkül, és szerencsére találtam olyan embert, aki sok hibámra rámutatott.

Hívják csak fel a figyelmemet a bajokra, de ne akarják helyettem megírni a novellámat, vagy megváltoztatni az életfelfogásom!

A magam részéről igyekszem őszintének lenni, még akkor is, ha sosem adják ki a könyveimet. Ez az én dolgom.

Ha más inkább igényeket akar kiszolgálni, az pedig legyen az ő dolga. Ezzel sincs semmi baj… sőt még a „helyezkedőkkel” sincs vitám.

Mindenki maga tudja, hogy miért ír, kire hallgat, és melyik utat választja, de senki ne higgye, hogy azért, mert megjelent egy-két novellája vagy könyve, akkor már kapásból világrengető a munkája.

Vége

Előző oldal Norton
Vélemények a műről (eddig 3 db)