Mágiából született... II.

Fantasy / Novellák (764 katt) bel corma
  2014.10.19.

A kör alakú helyiség nagyjából húsz láb átmérőjű lehetett. Platina színű fényben fürdött, mely a falakba ágyazott, barlangi kristályokból áradt. Nagyjából szemmagasságban sorakoztak és egy tucatnyit számoltam össze belőlük. Kettő közülük már csak pislogva halódott, erőtlen vibrálásuk olyan volt, akár egy haldokló utolsó szívdobbanásai. A falakat, a padlót és a mennyezetet is vaskos, durván megmunkált, fehér terméskövekből rótták össze. Mindenféle kötőanyag nélkül, girbegurbán kapaszkodtak egymásba. Nyers erő áradt belőlük, mintha csak egykori megálmodóik – az óidők emberei - szellemiségük egy darabját is beleépítették volna a falba. Vad vágyak és erős ösztönök irányították azokat a kérges, durva kezeket, legalábbis ezt éreztem, amikor óvatosan megérintettem az egyik, zöldes algát izzadó, hideg követ.

Érzékeltük azt, hogy a hely szellemének árnyai - a nyirkos párával együtt - utat találnak hozzánk. Rég eltemetett képek villantak fel lelki szemeink előtt. Nevető arcok, szerelmes csókok, fájdalmas könnyek… Olyan életek emlékei voltak ezek, melyek már rég a feledés homályába vesztek. Keserédes töredékek, melyek makacsul dacoltak az idő múlásával…

Néma áhítattal telve léptünk beljebb, hogy alaposan szemügyre vegyük a terem belsejét is. Amint megkerültük a ciszternát, szemem sarkából óvatos pillantást vetettem a bérgyilkosra és úgy tűnt, hogy ő is éppen ezt teszi. Kedvesem tágra nyílt szemekkel, gyermeki ártatlansággal itta magába a felé áradó információkat. Végre észrevette, hogy figyelem és szégyenlősen elmosolyodott. Viszonoztam a gesztust.

- Azt hiszem, van ott valami… – suttogta Ryak, az egyik fejvadász és a csarnok középpontja felé mutatott. Ezen a részen – mivel kívül esett a kristályok fénykörén - már sűrűbb volt a homály. Elmormoltam néhány mágikus igét és a lámpások szemkápráztató fénnyel felragyogtak. Végre észrevettük…

Középen fekete, henger alakú márványtömb emelkedett ki a padlóból. Másfél láb volt az átmérője és a magassága sem haladta meg a három lábat. A tetejét laposra csiszolták, felületébe pedig körkörös irányban archaikus írásjeleket véstek. Olyan volt, akár egy angyalpecsét. A közepén egy patinától sötétté öregedett ezüstserleg pihent. Óvatosan közelebb léptünk és biztonságos távolságból szemügyre vettük.

Fekete folyadékkal volt megtöltve, amelynek felületén a szokásostól eltérő módon nem tükröződött semmi. Olybá tűnt, mintha magába nyelné, azután pedig visszatartaná a fényt. A sima felszín hirtelen tarajos fodrokat vetett, majd a hullámzás, amilyen gyorsan kezdődött, olyan hirtelen abba is maradt.

- Mi az ördög… - lehelte Goarm megbabonázva, majd hitetlenkedve megrázta a fejét és határozottabb hangon folytatta. – Ugye, nem azt akarod mondani, hogy ez az izé…
- De bizony, hogy azt! Ez itt nem más, mint a csodás ambrózia… Az istenek eledele!
- Fenét! Bár nem láttam még ambróziát, de kétlem, hogy ennek a fekete szarnak bármi köze is lenne hozzá! – hadarta fel alá járkálva, miközben izgatottan mutogatott a kehely felé. – Az előbb, mintha… Megesküdnék rá, hogy megmozdult ez az izé!
- Szerintem csak az árnyékok tánca tréfálta meg a szemedet, de… Rendben van! Ha attól nagyobb biztonságban érzed magam, hát megígérem, hogy én fogok inni először a nektárból!
- Az jó lesz… - hallottam, hogy a rossz arcú megkönnyebbült sóhajjal fújja ki a levegőt.
- Csak egy percet kérek még…

Lehunytam a szememet és a belső látásomra hagyatkoztam. Amikor újból kinyitottam, tekintetem már vidáman csillogott.

- Mágikus csapdától nem kell tartanunk. Azt hiszem, hogy most ti következtek!

Goarm morgott valamit az orra alatt, majd magához intette az egyik fejvadászt - egy Ywor nevűt –, majd fejével az oltár felé biccentett. A másik nem szólt egy szót sem, csak sebesen munkához látott.

Alaposan átvizsgálta a padlót a falakat, majd az oltárként működő márványtömböt vette szemügyre. Vékony ujjait könnyedén végigfuttatta a kő oldalán, majd a felületén sorjázó véseteket vette szemügyre. Végül hátrébb lépett és szemét továbbra is az oltáron tartva tűnődve dörzsölte meg borostás állát.

- Rugós kapcsoló védi, ami a serleg talpa alatt van. Nagyon érzékeny szerkezet…
- Képes vagy rá, hogy hatástalanítsd?

Naiv kérdésem hallatán majdnem felnevetett.

- Még bekötött szemmel is meg tudnám csinálni! – mondta vigyorogva és gyors mozdulattal egy vékony dobótőrt varázsolt elő inge ujjából. Megforgatta az ujjai között, majd a márványtömbhöz lépett.

Lelassította lélegzetét és bal kezének ujjait finoman a serleg talpára csúsztatta. Csak aprókat mozdított rajta, míg végül előtűnt az alatta lapuló kapcsoló pereme. Nem hagyta abba a mozdulatot és hamarosan már a gomb fele is láthatóvá vált. Ekkor megállt egy rövid időre, majd a jobbjában tartott pengét lapjával lefelé fordítva, óvatosan a kapcsoló felületére csúsztatta. Ujjai begyével finom nyomást gyakorolt rá, majd baljával lassan felemelte a serleget. Határtalan hidegvérről tett tanúbizonyságot, ahogy fél kézzel a kapcsolót biztosítva felém nyújtotta a kelyhet.

Óvatosan elvettem tőle. Ajkamon leheletfinom mosoly játszott, ahogy végigsimítottam az oldalát díszítő, megfeketedett véseteken, végül szemügyre vettem a folyadékot is. Sűrű volt, édes illatot árasztott, és ezúttal a tükörképemet is megpillantottam benne. Némán figyeltem egy ideig, de a hullámzás nem ismétlődött meg.

Láttam, hogy Ywor újabb tőrt varázsol elő ezúttal a csizmája szárából, majd finom mozdulattal a gomb és az oltár felülete közötti apró résbe csúsztatja. Nagyot sóhajtott, majd lassan hátralépett, ingujjával pedig megtörölte erősen izzadó homlokát. Feszes testtartása ellazult, arcán pedig kisimultak az összpontosítás szülte ráncok. Harsány nevetésével – úgy sejtettem - az elfojtott feszültség tört ki belőle.

- Mondtam, ugye? Én… tudtam, hogy gyerekjáték lesz majd!

A bérgyilkos odalépett hozzá és – mintegy baráti gesztusként – meglapogatta, majd fél kézzel átkarolta a nálánál alacsonyabb fickó vállát. Farkas módjára elvigyorodott. Úgy tűnt, együtt örül a másikkal, ám sötét, féktelen tűzben égő szemei már rám szegeződtek.

- Ügyes voltál, cimbora! Te megtetted, amit kellett…
- Most már rajtam a sor! – suttogtam halkan. Nagy levegőt vettem, egy pillanatig tétováztam még, majd belekortyoltam a fekete lébe…

Előző oldal bel corma
Vélemények a műről (eddig 9 db)