Apák és fiúk 2.

Szépirodalom / Novellák (739 katt) Jártó Róza
  2014.09.23.

Eljött a nap. Tovább nem halogathatta a döntést. Behívta a gyereket a szobába. Leültette az ablak előtti fotelba és beszélni kezdett. Elmondta, hogy ma jön az apja és elviszi sétálni. Beszéd közben figyelte a gyereket. A gyerek arcán a hallottak hatására öröm futott végig. A két kezét a fotel karfájára tette, így várta, hogy mit mond még az anyja. Minden porcikáját az öröm járta át.

Jön apa, az ő apukája és elviszi sétálni – ennyi jutott el a tudatáig. Pillanatnyilag ennél többre nem is volt szüksége.

Négy éves volt, amikor a szülei elváltak. Azóta ritkán volt abban az élményben része, hogy az apja meglátogatta. Nem mintha várta volna. Nem várta. Még most is emlékszik dolgokra, amiket az apja tett. Még mindig érzi azt a szagot, amit az apja árasztott, amikor hazatámolygott a kocsmából.

Arra gondolt, hogy az elmúlt öt év alatt mennyit javult ő is. Azóta az anyjának egyszer se kellett megvernie. Ő az apjára hasonlít. Az apja is sokat változhatott, ha most eljött hozzá. A karóra is eszébe jutott, amit az apja hagyott neki búcsúajándéknak. Az anyja adta át az órát, és ő nagyon örült az ajándéknak. A sok verés ellenére, amit az apjától kapott, lám, mégis csak szerette őt. Azaz óra lett a legféltettebb kincse, pedig nem is járt.

Kiugrott a fotelból és elkezdte keresni. Tudta, hogy hol van. Elővette. Ha jön, az apja lássa, hogy ő mennyire szereti.

Lassan jött el a délután. Kopogtak az ablakon. Az apja volt. Az anyját majd fellökve rohant a kapuhoz, ki az utcára. Az apja ott várta a falhoz támaszkodva. Alig állt a lábán, annyira részeg volt.

Egy darabig nézte az apját. Tudta, hogy ez ő, mégis idegen volt az arc. Megfordult. Belépett az udvarra. Kulcsra zárta a kaput. A riglit is ráhúzta. Bement a házba.

Az anyja az agyondolgozott kezét az ölében pihentetve, ült a hokedlin. Odalépett hozzá. Átölelte, miközben végeláthatatlan zokogásban tört ki.

Előző oldal Jártó Róza
Vélemények a műről (eddig 2 db)