Gyilkosok kora I/3.

Fantasy / Novellák (488 katt) anonim88
  2015.06.28.

Ferelden fővárosa, Denerim büszkélkedett az ország legszebb, legnagyobb kastélyával, melynek udvarán minden tavasszal válogatást rendeztek. A nagy eseményre az ország minden tájáról érkeztek tehetséges, fiatal, főleg alacsony sorból származó fiúk, akiknek a városi őrségbe való bekerülés tűnt az egyetlen lehetőségnek, ha megbecsülésre és tisztességes fizetésre vágytak.

- Hányan maradtak? – kérdezte Ben Thorne, a városi őrség ősz hajú kapitánya.
- Azt hiszem, százan - felelte nagyot sóhajtva James Reid, a királyi testőrség kapitánya.
- Még mindig? – türelmetlenül végigsimított fehér szakállán. – Csak huszonöt újoncra van szükségem. Ideje felpörgetni az eseményeket.

Ben Thorpe mindig halkan, de határozottan beszélt, sárgásbarna szemei egyszerre tűntek vidámnak és ridegnek. Csendre intette az udvaron gyakorlatozó ifjúságot, kihúzta magát, s beszédre nyitotta száját. Az egész kastély feszült csendbe borult, hogy meghallják az öreg Ben szavait.

- Elérkeztünk a kiválogatás utolsó szakaszához! Rendeződjetek húszfős csoportokba! – gyorsan kialakult öt csoport. - Remek! Erről a végéről indulva, minden második ember a tőle jobbra állóval fog megmérkőzni! Akik győznek, menjenek, pihenjék ki magukat, majd este jöjjenek vissza a döntő fordulóra, ahol már csak a legjobb ötven ember lesz! Aki ott is győzedelmeskedik, azt a városi őrség tiszteletbeli tagjává avatják. Sok sikert kívánok mindenkinek!

Barátjával elindult a kastély ebédlője felé meg se várva a küzdelmek végét.

- Van valaki ígéretes az újoncok között? – kérdezte James.
- A jelentések sok tehetségről számolnak be, hármat azonban név szerint is kiemeltek.
- Valóban? Kik lennének azok?
- Valami szőke fiú, Steven Solmy, vagy ki. Délről érkezett, egy kis faluból, az apja bikatenyésztő, ami sok mindent megmagyaráz. Még csak tizenhat éves, de már úgy zúz pörölyével, mint egy igazi harcos. Szerintem a kölyök tíz éves kora óta bikákkal birkózik.
- Bikatenyésztés, mi? A parasztlegényekben van ám erő, annyi szent!
- Az már biztos! – nevetett fel Ben. – Emlékszel arra az orléz szarházira, akivel a háborúban kerültem szembe? Lerítt az arcáról, írni, olvasni képtelen, de mikor egy kézzel felkapta azt a hatalmas buzogányát, na, akkor egy pillanatra úgy éreztem, végem!
- Igen, emlékszem! Láttam, ahogyan összezúz néhány koponyát, de szerencsére a nyers erő mellé nem társult katonai kiképzés, így esélye se volt ellened.
- Neg ostoba is volt! - nevetett fel. - De, visszatérve. Láttad azt a lila pajzsos, vörös hajú gyereket? – miután James bólintott, folytatta. - A neve Matt Saltlake, azt mondják, remekül hangolja össze a védekezést a támadással, és helyén van a szíve. Végül az a kétkardos, Francis Bluemoon, asszem’ fattyú, vagy mi, de ügyesen bánik a pengével! Szerintem valamelyik szülője elf lehetett, azok használnak két kardot. Jut eszembe, nem láttad valamerre a fiamat? Nem találom sehol!
- Damient? A sárkánycsúcs felé lovagolt pár emberével, többen banditákat láttak arrafelé.
- Helyes, végre nem csak a napot lopja, hanem végzi a dolgát, ahogyan a te fiad!
- Castiel?
- Ő bizony! Az a kölyök aztán folyton mozgásban van! Mindig újabb és újabb kihívásokat keres, hogy erősebb legyen, ezzel szemben Damien csak álmodozik!
- Igen, mindent megtesz céljai elérésért - bólintott James.
- Azért valljuk be, a Teremtő bőven megáldotta tehetséggel! Komolyan, James, kitől örökölte? Azt ne mondd, hogy tőled, mert igaz, jó vagy, de nem ennyire! Biztos anyai ágról a tehetség! – nevetve hátba verte Jamest. – Nyugalom, csak ugratlak, öreg barátom! Gyere, inkább együtt valamit! Éhen halok!

Előző oldal anonim88