Gyilkosok kora I/2.

Fantasy / Novellák (600 katt) anonim88
  2015.06.21.

A természet ismét megtelt élettel a rideg tél után, a világ ismét zöldbe borult. A fák dús lombkoronát növesztettek, a bokrok rügyezni kezdtek, a mezőkön virágok nyíltak.

- Ez lenne a híres Korcai-vadon, a szökött mágusok végső menedéke? - kérdezte Adam, ahogy a rengeteget bámulta. Castiel bólintott.

A szökött mágusok elfogása a Káptalan dolga lenne, nem a lovagoké, azonban, mikor az emberrablók nyomába eredtek, Castiel még nem tudta, kikkel állnak szemben. Később pedig büszkesége nem engedte az ügy továbbadását. Hogyan is tehette volna, mikor szavát adta?

Adam lehajolt, megvizsgált egy letört gallyat.

- Erre!
- Mire mennék nélküled, barátom? - Castiel elmosolyodott.
- Az érdem édesapámé, ha ő nem tanít meg a nyomkövetésre, akkor itt bolyonghatnánk napestig!
- Az biz kellemetlen lenne! Messze vagyunk még?
- Biztosat nem tudok mondani, de úgy hiszem, közel járunk.

Sajnos ahol a nyomok véget értek, nem találtak semmit, ami alapján továbbhaladhattak volna. Órákon át járták körbe-körbe az ösvényeket, hátha valami elkerülte a figyelmüket, de hiába. Castiel beletúrt rövid, fekete hajába, s keserűen elmosolyodott.

- Hogy is volt azzal a bolyongással?
- Hé, hallok valamit! - súgta Adam.
- Mágusok?
- Derítsük ki!

Közelebb lopóztak a hang irányába, négy embert láttak egy tisztáson, két férfit és két nőt.

- Látok két mágust és két páncélost! - mondta Castiel. A két lovag ezüstpáncélt viselt, bordó palásttal, mellkasukon egy ragyogó kard díszelgett.
- Ezek templárisok, az egyház lovagjai! - ismerte fel Adam. - Biztosan a mágusok miatt vannak itt! Mit tegyünk, Cass? Kikerüljük őket?
Castiel megvakarta borostás arcát.
- Rosszul esik beismerni, de zsákutcába jutottunk.
- Szerinted ők majd segítenek?
- Nem tudom, a templárisok nem olyanok, de egy próbát megér.

A bokrok gyenge ágai hangosan recsegtek-ropogtak, ahogyan keresztülgázoltak a növényzeten, a tisztás felé.

- Kik vagytok? - kiáltotta egy narancssárga hajú nő.
- Nyugalom! - léptek elő feltartott kezekkel. - Én Castiel Reid vagyok, ő itt a társam, Adam Drakon. Fereldeni lovagok vagyunk, az ostagari eltűnések ügyében nyomozunk. Úgy hisszük, rabszolga-kereskedőkkel van dolgunk.

- Akkor a feladatotok most véget ért! - felelte a nő, miközben eltette fegyverét. - Az én nevem Carota, ez a fiatalember itt mellettem a férjem, Numéral, a két mágus Devera és Lívia.

A férjed? - gondolta zavarodottan Castiel. - Ránézésre is legalább tizenöt évvel fiatalabb nálad!

Devera egy borostás, copfos mágus, zsíros, barna hajjal, mellette Lívia, aki sokkal örömtelibb látványt nyújtott karcsú alakjával, dús kebleivel, hosszú, szőke hajával és tengerkék szemeivel, amivel szégyenlősen pislogott. Mikor Adam meglátta, tekintette azonnal megakadt a lány szépségén, amin mit sem rontott a durva szabású, sötétkék mágusköpeny, amit minden körmágus számára kötelező viseletnek számított.

- Milyen gyönyörű... - súgta halkan Adam.
- Inkább milyen alacsonyak! - nevetett fel Castiel. - Legalább egy fejjel kisebbek nálam! - nem sok mágussal találkozott életében, de azok mind kistermetűek voltak. - Előírás a mágusnál, hogy mind alacsony legyen?
- Csak a legnagyszerűbbeknél! - felelte mosolyogva Devera. - Így jobban összpontosul a varázserőnk!
- Komolyra fordítva a szót, mit értettél az alatt, a “feladatotok véget ért”? - szegezte a kérdést Castiel a narancssárga hajú asszonynak.

Szeplős arcú, sárga szemű nőszemély, férfias vonásokkal, és legalább annyira férfias stílussal. Biztosan kellemetlen alak - gondolta Castiel.

- Pontosan azt, amit mondtam! Az emberrablók mágusok, vagyis a Káptalan hatásköre!
- Ezt bizton tudod, vagy csak feltételezed?
- Hah! Egy lovag akar számon kérni? Nem tartozom neked magyarázattal, kölyök!

Francba! Ez nem lesz egyszerű menet! – ismerte fel Castiel.

- Nézzétek - lépett elő Adam -, egy barátunkat is elrabolták, rajta akarunk segíteni! A felesége könyörgött nekünk, mentsük meg őt, s mi megígértük, mindent megteszünk ennek érdekében! Hogy nézhetnénk asszonya szemébe, ha most visszafordulnánk? Kérlek, hadd csatlakozzunk hozzátok!

Carota szigorúan a fejét rázta, de Numéral nem hagyta ennyiben.

- Nem tűnnek olyan gyengének – mondta, ahogy barna haját igazgatta. – Szerintem engedned kéne!
- De a szabályzat!
- Most az egyszer kivételt tehetnénk!
- Mi? A szabályzat nem olyasvalami, amiről csak úgy megfeledkezhetünk, ha kedvünk éppen úgy tartja! Egyáltalán miért fogod a pártjukat?
- Mert megértem az asszony érzéseit! Ha veled történne valami, engem sem érdekelne semmilyen szabály, mindent elkövetnék, hogy megmentselek!
Carota nagyot sóhajtott.
- Fenébe, azoknak az édes barna bociszemeknek nem tudok ellenállni! Jól van, velünk jöhetnek, de ha meghalnak, az nem az én dolgom!
- Remek! – kiáltott fel Devera. – Ha már így társak lettünk, nincs véletlen valami alkoholos italotok? Legalább egy hónapja nem ittam!
- Nincs, de nekem is jól esne! – felelte nevetve Castiel.
- Egy hónapja? – lepődött meg Numéral. – Akkor még a Toronyban voltál! A körmágusoknál tilos az alkoholfogyasztás, nem?
- Csempészett szesz, drága barátom, csempészett szesz!
- Ezt meg se hallottam! - szólt közbe Carota. – Induljunk!
- Ismeritek a rejtekhelyük hollétét? - kérdezte Adam.
- Még nem, de nemsoká - felelte Numéral. – Gyertek!



Kicsivel sötétedés után egy nagy, fehér kőhöz értek, ahol egy alak várakozott, idegesen forgolódva, mintha minden fa mögül ellenségre számítana.

- Ki van ott? - kiáltotta kardot rántva Carota.
- Déjá vu! - mosolygott Castiel.
- Folyton ezt csinálja! - nevetett Devera. - Előugrik egy nyúl a bokorból, de ő már fel akarja aprítani!
- Nyugalom, csak én vagyok! - szólt a csuklyás alak. - Alison!
- Íme, ő fog minket elvezetni a társaihoz! – mutatott rá Numéral.
- Miért tenne ilyet? - kérdezte hitetlenkedve Castiel.
- A szerelméért! Mi más bolondítana meg teljesen egy férfit? - nevetett fel Numéral. - Van egy lány a Toronyban, ennek a férfinak a szeretője, a csinos kis Vera, akivel igen közeli kapcsolatba kerültek, ha értitek. Nos, ez a Körnél szigorúan tilos, igaz, néha elnézőek, de ha kiderül, hogy a kis légyott egy olyan mágussal zajlott, aki később megszökött, s a vérmágia útjára lépett... Valószínűleg szegény lány is osztozna kedvese büntetésében. Hogy megvédje szíve hölgyét, Alison alkut kötött velünk, ő elárulja társait, mi pedig "elfelejtjük" Vera és az ő kapcsolatát.

- Kövessetek! – szólt rezzenéstelen arccal Alison, de Castiel látta a gyötrődést a szemében. Választania kellett a bajtársi hűség és a szerelem között. Eltűnődött, ha egyszer egy ilyen nehéz helyzetbe kerülne, vajon ő mit tenne?

Előző oldal anonim88