A ruhásszekrény

Szépirodalom / Novellák (937 katt) Barnás Márton
  2010.10.14.

Képzeljék el, mi történt. Gondoljanak bele, ha bírnak. Illetve… Ne képzeljenek semmit. Ne gondoljanak bele semmibe. Pedig nem semmiség, ami néhány emberrel megesett. Mert megesett. Szörnyűség, mint mindig. Ha a napilapot olvasom, vagy a híradót nézem, mindig vegytiszta depressziós leszek. Hallom, látom, olvasom a halált. Így volt ez ebben az esetben is. Honnan tudok róla? No, lássuk csak. Honnan is…

Minden azzal kezdődött, hogy a fiú nagyon szerette azt a lányt. Mintha minden baj gyökere ez a szerelem lett volna (a lány is szerette a fiút). Össze is költöztek, és boldogan éltek együtt. A lány egészen jól viselte a fiú hangulatingadozásait. Arra gondoltak, hogy olyat tesznek egymással, amit előttük senki: igazán megismerik egymást. A legváratlanabb helyzetekben, a legkevésbé megfelelő időpontokban is beszélgettek. Mélybe akartak hatolni, de nem ment. Nem mehetett. Nem győzhették le magukban, a másikban a szótlanságot. Ezzel is együtt kellett élniük, de lehetetlen volt.

Fülig szerelmesek voltak egymásba, mégis, ha valaki rájuk nézett, csak azt láthatta: mintha megmérgezték volna egymást. Hullafáradtak, nagyon szomorúak voltak, de mindenek előtt, fölött: szótlanok. Feküdtek az ágyban, simogatták egymást, de néha a szerelem nem elég. A szerelemmel nem lehet átvészelni egy kapcsolatot, egy egész életet, ha az ember nem tud a társ szívéhez szólni. A szerelem szavak nélkül irtózatosan nehéz, olyan teher, melyet a csók nem bír el. Így kevés. Embertelenül kevés.

Fentebb a halált emlegettem, mivel haláleset történt. Egy éjszaka a lány belehalt a bánatba. A szótlanság életét követelte. Szíve szótlanságba szakadt. A fiú mellette feküdt, és azonnal észrevette, mi történt. Napokon keresztül csak sírt. Úgy sírt, mint a lány, mint a szerelme. A könnycseppek, azok mások voltak. Az öröm könnyei hamisak voltak, ezek igazak. A bánat könnyei beszédesek. A fájdalom szótlan.

Mire valók a barátok? Hát persze… Barátok nélkül nem is ember az ember. Néha a barátokkal együtt sem az… Minden tiszteletem Nietzsche úré, de nem tudok, nem akarok egyetérteni Emberi – túlságosan is emberi című könyvében található kijelentésével: „A barátra jellemző, hogy örömünkben osztozik, nem pedig bánatunkban.” Ez nem igaz. Ez nem lehet igaz. A fiú házában megjelentek a barátai. Köztük volt egy fiatal pár: Krisztina és Gábor. Ők töltötték a legtöbb időt a szerencsétlen fiúval. Ki a szerencsétlenebb? A lány, aki elment, vagy a fiú, aki maradt? Döntse el a kedves olvasó. Krisztina és Gábor mindenesetre mindig a fiúval voltak. A fiú nem tudott aludni. Képtelen volt rá. Egyébként is rossz alvó volt, a lány halála után viszont egyetlen percet sem tudott aludni. A lány mellett általában jól aludt, szépeket álmodott. Képtelen volt abban a házban, abban a szobában aludni, ahol a lány meghalt. Hónapokig azt csinálta, hogy a lefekvés előtt megivott egy üveg olaszrizlinget, de akkor is csak forgolódott az ágyban, a plafont fürkészte. Amúgy is sokat ivott, tehát legalább a lefekvés előtti piálást abba kellett hagynia. Ezután orvosa altatókat adott neki. A fiú esténként öt altatót vett be, de nem segített. Le sem hunyta a szemét. A fiú amúgy is sok nyugtatót szedett napközben, tehát legalább a lefekvés előtti gyógyszerezéssel le kellett állnia.

Krisztina és Gábor meghívta a fiút, aludjon náluk. A helycsere sem járt sikerrel, ágyából hiányzott a lány.

Három év múlva rá sem lehetett ismerni a fiúra, szörnyen nézett ki. Egy alkalommal Krisztina egyedül látogatta meg őt. Belépett a fiú szobájába. A fiú a széken ült, fáradtan, álmosan nézett maga elé. Egy szék, egy ágy, semmi más. Mindenét elrabolták. A fiú ruhái szét voltak hajigálva a szobában. Szanaszét hevertek a zakók, ingek, farmerek, alsógatyák, zoknik. Nem volt rend. kiforgatták őt mindenből, ami emberi, így lett igazából ember. Az élet kellékeivel együtt eltűnt az élet is, így nem maradt más, csupán a létezés. És kinek kell a lét? Krisztina leguggolt a fiú mellé.

- Figyelj rám, csak egy picit! Segíteni akarok. Ha már benned nem tudok rendet teremteni, megpróbálok a ruháid közt. Jó? Egy ruhásszekrényre lesz szükséged. Majd én megszerzem – mondta Krisztina.

A fiatalember bólintott. Számára teljesen mindegy volt. Minden mindegy. Hazugság. Semmi sem mindegy.

A ruhásszekrény még aznap este ott állt a szobájában. Krisztina minden ruhát a szekrénybe rámolt. Aztán elégedetten nyugtázta, hogy rend van a szobában. Mosolyogva a fiúra nézett.

- Látod? Rend van. Ez a rend. Ez a ruhásszekrény csodákra képes. Minden elfér benne. Na, próbálj aludni – mondta Krisztina. Megölelte a fiút, aztán elment.

Az alvás nem akart sikerülni. A fiú már régen lemondott az álomról, álmairól, egyszerűen csak aludni akart. Csak. Még többről, sokkal többről kellett volna lemondania.

Hideg volt éjszaka. Jól betakarózott. Könyvet vett kezébe. Elmúlt éjfél. Olvasott. A könyvben éppen egy érdekes résznél tartott, mikor lassan kinyílt a ruhásszekrény ajtaja. A fiú észrevette. Felült az ágyában. A szekrényt figyelte. Nem hitte el, amit látott. Nem arról volt szó, hogy nem akarta, hanem nem tudta elhinni. A ruhásszekrény ajtaja mögött volt valaki. A fiú először csak két szép lábat látott, majd az a valaki teljesen kinyitotta a szekrényajtót. A farmerek tetején, összeszorított lábakkal egy meztelen lány ült. A fiú megismerte a lányt, akit évekkel ezelőtt el kellett veszítenie.

- Zsuzsa… - suttogta a fiú, és nagyokat nyelt.
- Én vagyok – mondta Zsuzsa.
A fiú felállt, elindult volna a lány felé, de Zsuzsa megállította őt.
- Ne! Kérlek szépen, Marci, várj még. Ülj vissza.
Marci leült.
- Hogy kerülsz te ide? – kérdezte Marci.

- Nem hinnéd el. Krisztina igazat mondott. Ez a ruhásszekrény tényleg csodákra képes. De most… Mesélni szeretnék neked. Két fiatalról, akik szeretik egymást. Rólad és rólam. Arról mesélek, hogy meg akarták ismerni egymást – tökéletesen. Szeretni akarták egymást - tökéletesen. Végül a szavaikat is feláldozták egymásért. Annyira szerették egymást, hogy lemondtak álmaikról is. Nem maradt más, csak egy elkeseredett fiú, meg egy meztelen lány egy ruhásszekrényben. Még mindig szeretik egymást. A lány kapott még egy esélyt (Kitől? Nem tudom, pedig nagyon ismerős.), hogy egy ruhásszekrényben visszatérjen az élők közé élőként, és mindezeket elmondja a társának, egy fiúnak. Neked. Azt hiszed, csoda történt? Igen. De az igazi csoda ez a szerelem. – mondta Zsuzsa

Marci Zsuzsához ment. A lány megsimogatta a fiút, a fiú pedig elhelyezkedett a ruhásszekrényben. A szekrény ajtaját Zsuzsa behajtotta.

Mi történt a szekrényben? Nos, ez magánügy, valaki számára viszont nyílt titok.

Másnap délután Gábor Marci szobájának közepén állt. Sehol sem találta Marcit, és a ruhásszekrény is eltűnt. A könyvön kívül semmi jel nem utalt arra, hogy itt valaha egy fiú élt, akit pár napja még Gábor vigasztalt. Gábor olvasni kezdte Marci egyetlen könyvét. Már este volt, Gábor éppen a könyv legérdekesebb részénél tartott, mikor megérkezett Krisztina.

A lány döbbenten állt Marci szobájában, ő is észrevette a változást. Miután magához tért, mosolyogva ment Gáborhoz.
- Hol van Marci? – kérdezte Krisztina.
- Azt hiszem, elaludt – mondta Gábor.
- Igazad van. Elaludt – bólintott a meglepő kijelentés után Krisztina.

Krisztina gondoskodott arról, hogy a helyi újság folytatásokban közölje a fiatal pár történetét. Én is az újságból értesültem arról, hogyan történt mindez. Viszont én azt is tudom, pontosan mi történt. Persze, nekem könnyű. Zsuzsának is megmutattam az újságot. Jót nevettünk a legutóbbi híren. Krisztina kijelentette, hogy történetünkhöz valamilyen módon köze van a ruhásszekrénynek. Okos.

Azóta az emberek, ha szerelemről van szó, először mindig a ruhásszekrényre gondolnak.

Előző oldal Barnás Márton
Vélemények a műről (eddig 2 db)