A varázsnyúl (mese)

Szépirodalom / Novellák (758 katt) Kozma Norbert
  2014.08.18.

A mű megjelent a Lidércfény Amatőr Kulturális Folyóirat 2014/8 számában.

Petike mindig is bűvész akart lenni. Ez volt a gyerekkori álma, és egészen a mai napig kitartott mellette. Kérésére egyszer édesanyja elvitte Gyulához, akiről azt beszélték, hogy mindenféle állatot lehet tőle venni. Ahogy végigszaladt Petike a soron, ahol a nyulak voltak elhelyezve, hirtelen megakadtak szemei az egyiken. Szokatlan csillogást vélt felfedezni az állat tekintetében, szinte megbabonázta őt. Rohant is az eladóhoz, hogy tudassa vele, megtalálta a megfelelőt, de mire visszaértek, a nyúl szőrén-szálán eltűnt, elkeserítve ezzel a fiút.

Végül egy másik nyuszival sétáltak ki a kereskedésből, amit vigasztalásul vett Petikének az anyukája. Bármennyire is próbálta, a fiúnak nem sikerült az elhozott állattal semmilyen trükköt elsajátítania. Meg volt győződve róla, hogy azzal a másikkal jobban menne a dolog, viszont muszáj volt abból főznie, amije volt, így tovább gyakorolt, hol egyedül, hol pedig különböző kellékek segítségével. Sajnos kiderült, hogy tehetsége az a legkevésbé sincs a mesterséghez, de nagyon kitartónak bizonyult. Sokat próbálkozott, nem egyszer elhívta az osztálytársait is a házukhoz, hogy bemutatót tartson nekik.

Az egyik ilyen napon például azt találta ki, hogy a malacot átváltoztatja fácánná. Izgatottan nézte a gyereksereg, ahogy Petike egy nagy ponyvával lefedi a disznóólat, majd hátrébb lép. Elmormolta az általa szerkesztett varázsigét, majd egy tapssal lezárta azt. Nyelt egy nagyot, és közelebb lépett az ólhoz. A ponyva alól röfögést hallott kiszűrődni, ami nagyon elbizonytalanította, de mivel mindenki árgus szemekkel figyelte, nem tehetett mást, lerántotta a ponyvát. A gyerekek hatalmas nevetésben törtek ki, amint megpillantották a disznót, aki még mindig ugyanolyan jóízűen falta a moslékot, mint azelőtt.

A fiút elszomorította a sikertelenség, de a kedvét nem szegte. Majd kiugrott a bőréből, amikor megtudta, hogy a hétvégén az új Houdininek kikiáltott fiatal bűvész fog fellépni az iskolában. Már jó előre elfoglalta helyét az első sorban, még mielőtt elkezdődött volna a rendezvény. A férfi főleg kártyatrükkökkel, és különböző olcsó mutatványokkal töltötte ki a műsoridőt, majd a végén beharangozta a nagy szenzációt, az est fénypontját. Elővett egy kalitkát, benne egy fehér galambbal. Többeknek is megengedte, hogy leellenőrizzék, az ajtaja rendesen be van-e zárva. Lefedte egy fekete kendővel, és többször körbesétálta, miközben motyogott valamit.

Amikor levette a ruhadarabot, a kalitkában már két madár volt. Mindenki elképedt a mutatványtól, és tapsviharral jutalmazták a fiatalembert, Petikét viszont elgondolkodtatták a látottak. Úgy érezte, hogy a férfi tulajdonképpen egész este nem csinált semmit, de a végén előhozakodott egy nagy számmal, ami minden fanyalgót elhallgattatott.

– Ez az! Nekem is ez kell! – kiáltott fel, majd elviharzott.

Rájött, hogy nem kell mindenféle bonyolult mutatványt megtanulnia, és tökéletesítgetnie ahhoz, hogy sikeres legyen, hanem elég egyetlen egy olyat elsajátítania, amitől tátva marad az emberek szája. Aznap egész éjjel nem tudott aludni, mert a holnapi nappal kapcsolatos tervei jártak a fejében. Korán reggel elindult otthonról, hogy nyitásra odaérjen Gyulához, és megkeresse azt a nyulat, ami olyan mély benyomást tett rá. Rövid kutatás után megtalálta az állatot, ami ugyanúgy bámult a fiúra, mint korábban. Odakiáltott az eladónak, hogy lépjen közelebb. Megrökönyödésére, a nyúl ismét köddé vált, ám ezúttal a fiú szeme láttára tette azt. Jobban szemügyre véve a ketrecet észrevette, hogy a benne lévő füvön lábnyomok rajzolódnak ki. Úgy érezte, hogy a nyúl még mindig ott van.

– Ez lenne az! Ezt akarom megvenni! – mutatott rá Petike az üres ketrecre, amint odaért az eladó. – De hisz ebben nincs semmi. Ez üres! – értetlenkedett a férfi, aki még pápaszeme segítségével sem látott benne semmit.
– Az nem számít, csak mondja meg, hogy mennyit kér ezért az üres ketrecért.

Gyula felröhögött, de mivel látta, hogy a fiú komolyan beszél, odaadta neki az üres ketrecet, méghozzá nagy árkedvezménnyel. Petike boldogan rohant ki az épületből kezében a tárggyal, majd egy csendesebb parkhoz érve megállt, hogy jobban szemügyre vegye azt. Letette maga elé, és bámulta megszakítás nélkül, mígnem egyszer csak az állat újra láthatóvá vált előtte.

– Hűha! – csettintett elégedetten a kölyök, és rögtön lázas tervezgetésbe kezdett.

Hónapokon keresztül, minden szabadidejében gyakorolt a nyúllal, egy hatásos mutatványt akart vele tökéletesre fejleszteni. Amikor végre elérkezettnek látta az időt, összehívta az osztálytársakat, rokonokat, szomszédokat, hogy előadja a számot. Először megmutatta mindenkinek a nyulat, majd belerakta egy nagy, fekete cilinderbe, amit végül letakart. Elszámolt háromig, és amikor levette a kalapról a kendőt, az mindenki legnagyobb meglepetésére üresen állt.

- Láttátok ezt?... Varázslat!... Ezt meg hogy csinálta? - morajlott fel a közönség.

Petike nagyon büszke volt magára, és még ha mást nem is tudott ezen kívül előadni, ez az egy is elég volt ahhoz, hogy hírnevet szerezzen magának, és megéljen a bűvészkedésből.

Előző oldal Kozma Norbert
Vélemények a műről (eddig 4 db)