A halálon túl is...

Fantasy / Novellák (713 katt) bel corma
  2014.08.07.

A mű megjelent a Lidércfény Amatőr Kulturális Folyóirat 2014/8 számában.

Mirabel toronyszobájának ablakában könyökölt, és csillogó szemekkel nézte az alant elterülő majorságot. Haonwellben ilyentájt borultak virágba a gyümölcsösök fái. Fehér és rózsás sziromfelhőket kergetett a langyos szél, a lila akácok édes illata pedig tökéletessé varázsolta az idilli képet. Lehunyta a szemét és élvezte, ahogy napisten gyöngéden megsimogatja az arcát. Halványan elmosolyodott.

- Emlékszem, hogy szeretted a virágok illatát…

A szívének kedves hang - mint mindig - most is a fejében szólalt meg. Öt hónappal ezelőtt hallotta először és rettenetesen megijedt. Úgy hitte, hogy talán a gyász vette el a józan eszét, és ezen nem csodálkozott volna. Akkor veszítette el szerelmét a zászlóháborúban, és nem maradt utána más, mint azok a személyes tárgyak, amiket a szótlan, komor tekintetű postakocsis nyújtott át neki. Egy tőr, gyűrű, néhány ruhadarab, levelek. Tárgyak, emlékek és a hozzájuk tapadó fájdalom…

- Megint a múltban jársz, kedves?

A hang visszarángatta a lányt a jelenbe. Tekintete megrebbent és fájdalmas sóhajjal engedte el a hiábavaló gondolatokat.

- Csak elképzeltem azt, hogy mi lett volna, ha…
- Az istenek kényük-kedvük szerint játszadoznak a halandókkal. Könnyebb, ha elfogadod ezt és örülsz a pillanatnak, amivel kegyesen megajándékoznak.
- Hogyan sikerült megbékélned a sorsoddal?

Hosszú csend következett, és Mirabel már azt hitte, hogy nem érkezik többé válasz egyetlen kérdésére sem. A szívfájdító pillanat azonban gyorsan tovaszállt.

- Tudod, élet ez is, csak… másmilyen. Ha akkor és ott nem találom meg azt a tőrt a halott Pietornál és nincs velem abban a végzetes ütközetben, akkor most nem beszélgethetnénk egymással.
- Soha nem mondtad el, hogyan sikerült túlélned, úgy értem…
- Itt maradnom?
- Igen.
- Amikor haldokoltam, akkor szólított meg a tőr szelleme… Egy ős öreg Kyr lélek volt az, akit hosszú eonokkal ezelőtt kovácsoltak a pengébe. Még most is mosolyognom kell, ha arra gondolok, mekkora igyekezettel próbált szabadulni! Én viszont élni akartam, jobban, mint valaha, ő pedig… segített nekem. Azt mondta, fel kell esküdnöm a tőrre, és az eskü szövegét tartalmazó mágikus igéket is megsúgta nekem. Csak annyit kellett tennem, hogy fennhangon elismételtem a szavakat. Azt hittem, könnyű lesz, de… azok a szózatok nem emberi száj számára lettek teremtve! Éreztem, hogy megpattant bennem valami, de akkor már mindegy volt. Ha nem a varázslat, akkor az a nyílvessző ütötte seb ölt volna meg, amit egy biztos kezű, toroni íjásznak köszönhettem. A paktum minden erőmet felemésztette, azután pedig… már csak történtek velem a dolgok. A Kyr lelke kiszabadult a pengéből, én pedig a helyébe léptem. Sajnálom, kedves, de csak így volt esélyem arra, hogy visszatérjek hozzád.
- Tudom…

Mirabel óvatosan előhúzta az övébe rejtett ezüsttőrt és hagyta, hogy a tavaszi nap aranyló sugarai táncot lejtsenek a csillogó pengén. Elmosolyodott és gyöngéden megsimogatta a markolatba ágyazott tiszta, királykék zafírt.

Előző oldal bel corma
Vélemények a műről (eddig 12 db)