Vadászat

Fantasy / Novellák (747 katt) Kétvirág
  2014.07.30.

A mű megjelent a Lidércfény Amatőr Kulturális Folyóirat 2014/8 számában.

Fogó démont akart fogni. Mindig. Amióta csak az eszét tudta. Azt gondolnánk, hogy egy olyan városban, ahol három démonkapu is áll, és százával nyüzsögnek a mindenféle fajzatok, ez igazán nem okozhat gondot. De tévednénk. A legtöbbjük teleportál, meg védekezik (a szemét!), utóbbit ráadásul hatékonyan. Meg láthatatlanná válnak. Meg emberré. Látszólag...

Fogó persze tudta ezt. Meg még sok minden mást is tudott. Az egész életét az összehasonlító démonológia tanulmányozása töltötte ki (a megélhetési célú utcasöprés és az izomépítési célú edzések között). Így aztán mindent, de mindent tudott a démonokról. Kivéve persze azokat a dolgokat, amiket nem. Kitartóan edzett és tanult tehát hosszú-hosszú éveken keresztül. Gondos ékszerész módjára csiszolgatta tudományát, és jó kovácsként edzette a testét. Meg volt győződve arról, hogy bátor és a végsőkig elszánt.

Végre elérkezett a nagy lehetőség! Egy partin vette észre. Egészen helyes lány volt, és bárki mást meg is tévesztett volna. De nem így Fogót! Ő észrevette az apró eltéréseket, amik elárulták, hogy a táncpartnere nem ember, hanem démon. Még nem tudta, milyen. Ahhoz meg kell törnie az álcát.

- Elkaplak - suttogta magának, és bátran odalépett.
- Táncolunk? - kérdezte sokfogú ragadozómosollyal.
- Persze - vigyorgott vissza a lány, ha lehet még több foggal.

És táncoltak. És sétáltak a holdfényben. És Fogó gavallérosan hazakísérte a lányt.

- Még nincs itt az idő, nagyon erős varázs védi, csak újholdkor nyílik fel - motyogta magában, amikor reszketve és felajzottan hazafelé botorkált a szürkületben.

Heteken keresztül minden egyes nap találkoztak. Fogó végtelenül büszke volt magára, hiszen a lány (vagyis a lény) nem gyanított semmit, és boldogan beleegyezett a hold nélküli randevúba is.

- Pedig akkor védtelen, és akkor én leleplezem, és elkapom, és... és... és majd kitalálom a többit azután.

Eljött az a nap is. A csillagok, mintha helyettesíteni akarnák a holdat, szinte szembántóan sziporkáztak. A lány pedig álomszerűen gyönyörű volt. De Fogó megkeményítette a szívét (a Démonvadászat középfokon 23. oldal, első bekezdés szerint), és üdvözlés helyett a leleplezés ősi igéivel köszöntötte (Démonológia V. 37. oldal). Legnagyobb meglepetésére a varázsige hatott. Ezüstszínű kötelékek manifesztálódtak körülötte, a lány pedig szép lassan és látványosan egy szarvas démonná változott át.

- Megvagy megvagy megvagy megvagy megvagy megvagy megvagy megvagy... - mantrázta.
- Hát meg. És mondd, most mit csinálsz velem? - kérdezte a démon nyugodtan, és talán egy kissé még vidáman is.

Fogó jobban megnézte. Felidéződtek benne a tanulmányai. Ezek alapján gyors, de megfontolt döntést hozott:

- Hú... Azt hiszem, elengedlek és elfutok, de nagyon gyorsan! Bocsiiiii! – kiáltotta, ahogy teljes sebességgel nekiiramodott. Sajnos azt már nem nézte meg, merrefelé, így mintegy húsz méter megtétele után bele is esett a folyóba. (Szerencsére tudott úszni.)

A démonlány pedig még sokáig csak állt, és hátravetett fejjel kacagott, hogy a város csak úgy zengett belé. Majd kitárta a szárnyait, és könnyedén felreppent a háztetők fölé...

Előző oldal Kétvirág
Vélemények a műről (eddig 7 db)