VÍzcseppek 27/15 (2006)
A pénteki nap eseményeit még senki sem sejtette, ő maga inkább bele sem gondolt.
Munkája vége előtt, az utolsó félórában egy eldugott sarok előtt vezetett el az útja - ahonnan most halk nyávogást hallott.
Eszter lassan közelített hozzá, hogy ne riassza meg. Egy percbe is beletelt, míg felemelhette a helyéről a pihegő, pici, szürke bundás kismacskát. Megfordította a fejét. Az egyixeme egy az egyben ki volt kaparva a helyéről. Elgyengülten nyivákolt, kimerülten zihált.
A lány csitítgatva és simogatással nyugtatva félbehagyta munkáját, hogy elvigye a műhelybe.
- Na, mit találtál, döglött macskát? - fogadta Simon bácsi kedélyesen.
Ottó kissé ingerülten vette át a szót:
- Mit csinálsz itt azzal a döggel? Ha meghalt, dobd ki a kukába, ha meg nem, vidd távol a portától.
- Nem lehetne az udvaron? Majd én vigyázok rá.
- Itt semmiképp! Cipeld innet minél messzebb, vagy dobd ki.
Füttyüs Karcsi jót kacagott.
Eszter elvitte a legközelebbi kertesházhoz, berakta a kerítésen, miután meggyőződött, hogy nincs kutya, majd nézte, amíg a kis gombócka eltűnik a sarok mögött.