Idealizin

A jövő útjai / Novellák (1037 katt) Xenothep
  2014.07.26.

A mű megjelent a Lidércfény Amatőr Kulturális Folyóirat 2014/8 számában.

A tanácsteremben félhomály uralkodott, csak a projektor szétszóródó fénye világította meg a feszült, vagy éppen unott arcokat. Rajtam kívül mindenki a vetített képeket és hologramokat bámulta, de engem a többiek reakciója érdekelt leginkább. Minden képet láttam már ezerszer, hallottam az összes beszámolót is, többet tudtam az egész eseményről, mint a teremben összegyűltek összesen.

A hadügy képviselői magabiztos fensőbbséget sugároztak némi kísérő megvetéssel elegyítve, ahogy szokták, a politikusok töprengőnek, ugyanakkor bizonytalannak látszottak, kollégáim, a különféle tudósok pedig enyhén unottnak, engem is beleértve. A szót éppen egy kollégám, Donk vitte, és csodáltam irdatlan türelméért, amivel Grad hadügyminiszter folyamatos közbeszólásait tolerálta.

- Tehát, összefoglalva: a képeken látható bolygó adottságai megfelelnek fajunknak, minden környezeti tényező optimális számunkra. Az éghajlat, a forgás idő, a központi csillagtól való keringési pálya. Az egyetlen apró zavaró tényező az, hogy a bolygó lakott, uralkodó faja ez az intelligens, ám de igen rusnya teremtmény. Meglátásom szerint…
- Gyenge pontjaik? – szólt közbe harmincadszor a hadügyminiszter, én pedig a hatodik négyes vonalat is áthúztam keresztben. A mellettem jobbról helyet foglaló Zena xenobiológus kollégával fogadtunk, hogy harminc beszólás alatt nem áll meg a miniszter.
- Nos… vannak. Testük kevésbé ellenálló, mint a miénk, emellett rosszabbul tűrik a termikus változásokat, a sugárzásokat, és kizárólag szárazföldi környezetben életképesek komolyabb felszerelés nélkül. Továbbá…
- Akkor nem értem, hol itt a probléma?

Újabb vonalat húztam, és elégedetten dőltem hátra. Ezt megnyertem.

- A probléma az agresszivitásuk. Mint a prezentáció elején rámutattam…
- Az agresszió?! – fortyant fel Grad, akit bár igazi seggfejnek tartottam, most mégis rokonszenveztem vele, mert egy rekesz kitűnő bort ért jelenleg nekem. Ez volt a fogadás tétje. Ő erről mit sem tudva hadonászni kezdett három csápjával is.
- Mi agresszívebbek vagyunk! Porrá zúzzuk a bolygójukat!
Egy politikus hajolt előre.
- Kérem, higgadjon le, miniszter úr. Nem porrá akarjuk zúzni, csak el akarjuk foglalni.

Egy másik sorozatba is behúztam egy vonalat. A bal oldalamon helyet foglaló Durggal abban fogadtunk, hogy a politikus hányszor próbálja megfékezni a hadügyminisztert. Még két vonal kellett, és még egy rekesz bor boldog tulajdonosa lehetek.

- De nem is értem, mit beszélünk itt annyit! Mint a prezentációból kiderült, ezek még a mély űri utazást sem ismerik, épp csak azon a nyavalyás kis holdjukon bohóckodnak. Ugyan miféle komoly fenyegetést jelenthetnek számunkra?
Donk megtörölgette homlokát egy csápjával, és felsóhajtott.
- Nem minket fenyegetnek. Egymást fenyegetik nukleáris fegyverekkel. Annyit halmoztak már fel, hogy ha egy komolyabb konfliktus törne ki köztük, az egész bolygót lakhatatlanná tennék több száz évre. Mi ennyit nem tudunk várni. A megtámadásuk esetén is ez lenne a legvalószínűbb ellencsapás, ugyanazzal az eredménnyel. Úgy kell kiirtanunk őket, hogy maga a bolygó ne szenvedjen kárt. Sokat tárgyaltunk erről kollégáimmal, akik a biokémia területén értek el…
Itt felénk bólintott, Grad pedig türelmetlenül intett:
- Halljuk!

Nyugodtan behúztam még egy vonalat, majd felálltam, és körülnéztem a teremben. Pont annyit vártam, hogy mindenki felnézzen a beállt csendben, aztán a projektoron látható kimerevített kép felé intettem.

- Mindannyian ismerik már a dilemmát, nem óhajtom itt újra boncolni.
- Hát ne is, mert…
- A megoldásra óhajtok javaslatot tenni! - vágtam közbe azonnal némi elégtétellel nézve, hogy többen is rápisszegtek a miniszterre. Kivártam a kötelező hatásszünetet magamban derűsen konstatálva, hogy a hadügyminiszter csápjai elkékülnek a visszafojtott indulattól. - Több lehetséges megoldást is lemodelleztünk, a nyílt offenzívától a beszivárgásig, de egyik sem hozta meg a kívánt eredményt, így Zena xenobiológus kollégámmal egy héten keresztül gondolkodtunk, hogyan lehetne megoldani a dilemmát minél kevesebb veszteséggel. Meg is találtuk a megoldást…

A hadügyminiszter felkapta csápjait, én pedig egyenesen rá mutattam, mielőtt megszólalhatott volna.

- …de ehhez az ön kiváló szakértelmére is szükségünk lesz.

A miniszter arcára kiült a meglepetés, a büszkeség és valami öntelt vigyor, ami így együtt katasztrofálisan retardáltnak mutatta. A szám szélét harapdáltam, nehogy felröhögjek, aztán mély levegőt vettem.

- A megoldás a kémia, tisztelt uraim! Tanulmányoztuk a begyűjtött példányt, és bízvást mondhatom, hogy tudatát kémiai úton nagyon könnyű befolyásolni. Elkészítettünk egy szert, ami által az agressziójuk minimálisra csökken, így semmiféle ellenállásra nem kell számítanunk, amikor végül megszálljuk városaikat.
A politikusok homloka kisimult, elnökünk halványan mosolyogva nézett rám.
- Működhet?
- Működik! – jelentettem ki határozottan. – A modellek végeredménye száz százalékos volt minden teszten, ahol a hibahatár nulla. Ez, uraim, egy komoly áttörést jelent úgy a tudományban, mint a hadviselésben!

Marhaságokat beszéltem, de a hirtelen felhangzó spontán tapsért megérte. Most Zena harapdálta a szája szélét, hogy el ne röhögje magát, de kezdett alul maradni, így bokán rúgtam.



Grad mindenben követte az utasításaimat, no persze úgy adtam elő, mintha ő találta volna ki az egészet. Feltűnésmentesen landoltunk a bolygón, a szert a folyókba, tengerekbe, tavakba öntöttük, majd a felhőhatárig emelkedve a légkörbe permeteztük. A művelet eltartott pár hétig, de a változás azonnal kimutatható volt. A felszínen elhelyezett kém berendezéseink a flotta hajóira sugározták a jeleket, páholyból figyeltük, ahogy a bolygón egyre gyorsuló ütemű leszerelkezés zajlik. Minden fegyvert szétszereltek, vagy megsemmisítettek, feloszlatták a katonaságot, eltörölték a határokat országaik között, rendfenntartó erőik épületeit múzeumokká alakították, és hatalmas fesztiválokon ünnepelték a békét. Összeomlott a pénzre épülő gazdaságuk, egyre kevésbé volt éles határ szegény és gazdag közt, az önzetlenség meghozta gyümölcsét. A bolygóra beköszöntött az aranykor, flottáink pedig felkészültek a leszállásra.



A laboratóriumban feszült csend uralkodott az asztal körül. A kollégák áhítattal figyelték, amint az üvegért nyúltam. Minden idegszálammal a feladatra koncentráltam. Behelyeztem a speciális szondát az üveget lezáró anyagba, majd enyhén belenyomva lassan körbetekertem. Amikor már biztosan a helyén volt, határozottan megmarkoltam az üveget, és egy erőteljes húzással eltávolítottam a dugót. Kollégáim ujjongva tapsolni kezdtek, és közelebb tolták poharaikat. Mosolyogva töltöttem szét a bort, aztán elégedetten rogytam gurulós fotelembe.

- Egészségünkre, tudós társaim!

Flin, a labor technikus asszisztensem kikapcsolta a füstjelző rendszert, aztán egy titkos rekeszből elővett egy dobozkát. Szégyenlős arccal állt meg mellettem.

- Főnök, ezt még régebben tettem félre… minőségi, Belsővilági szivar. Gondoltam…
- Jól gondoltad – veregettem meg a vállát. – Remek fiú vagy.
Mindannyian rágyújtottunk, aztán a velem szemben ülő Zena előrehajolt, rákönyökölve az asztalra.
- Zseni vagy, Wlan.
- Ugyan – szerénykedtem. – Az érdem mindannyiunké. Flin, megkérlek, ereszd le a pajzsokat a labor körül, és zárold a kimenő adatforgalmat. Most szupertitkos műveletbe kezdünk!
Az első üveg bort követte a második, egyre vidámabb lett a hangulat. Zena az asztalt karmolászta a röhögéstől.
- …És akkor ez a normálatlan azt mondja: ez komoly áttörés úgy a tudományban, mint a hadviselésben!
Donk vállon boxolt.
- Wlan, félelmetes vagy.
Vállat vontam.
- Dehogy, csak intelligensebb vagyok, mint Grad, meg az összes politikusunk együttvéve.
Egy pillanatnyi csend után egyetértő nevetés csendült fel ismét. Donk szemöldök ráncolva nézett Zenára.
- De még mindig nem értem… Azt állítjátok, hogy kémiai úton megoldottátok a dilemmát. Valamiféle kezes jószágot csináltatok a bolygó uralkodó fajából, hogy mi kényelmesen le tudjuk igázni őket. Mi tudósok vagyunk, ez méltatlan hozzánk.
Zena mindentudóan kacsintott rám három szemével is.
- Ugyan, Donk, ez az a részigazság, amit a tanács elé tártunk. Ezzel pont, hogy megelőztük az esztelen vérengzést.
- Mi hát a teljes igazság?
Mindenki felém fordult, felsóhajtottam, és szomorkásan elmosolyodtam.
- Belefáradtam már fajunk agresszív terjeszkedésébe, és a háborúba. Ezer éve nem volt egyetlen nap sem, amikor ne öltünk volna azért, hogy fennmaradjunk. Gyermekeink hamarabb tanulták meg kezelni a halálosztó fegyverek kezelését, mint hogy beszélni tudnának, és ez nem jól van így. Három fajt is a kihalás szélére sodortunk már a saját bolygójukon, és miért? Hogy az ilyen Grad félék még több fegyvert gyárthassanak és telepíthessenek. A belső viszályok, a széthúzás rombolja fajunk morálját, hódítunk és menekülünk, nincs idő művészetre, nincs idő életre, csak a túlélés a cél. De milyen élet ez?...

Költői kérdésem a levegőben lebegett egy ideig. Telitöltöttem poharam, aztán ittam pár kortyot.

- Idealistaként már rég nem azon töprengek, hogy miként készíthetnék még hatékonyabb fegyvereket, vagy vírusokat. Zena és én évek óta dolgoztunk egy elméleten, egy végső megoldáson, ami fajunknak is feloldozást hoz. Hosszú évek kutatómunkájaként végül elkészítettük egy szert, ami módosítja a genetikai kódokat, lecsökkenti az értelmetlen agressziót, és növeli az altruizmust. A neve kissé komolytalan, Zena javasolta; úgy neveztük el, hogy Idealizin.
Donk bólintott.
- Értem, és most Grad nemsoká utasítást ad a megszállásra.
Zena a fejét ingatta.
- Nem.
- Nem?... – nézett most rám, én pedig Zena szemébe néztem.
- Nem, nem fog ilyen utasítást kiadni.

Intettem, mire Flin bekapcsolta a labor projektorát, mindenki felnézett.

- Nem láttunk más kiutat. A békét nem lehet kiharcolni. A békét nem fegyverekkel kell kikényszeríteni, és nem rakétákkal kell védeni. Nem lehet egymás hatalmától rettegve élni, így semmi értelme. A vége mindenképpen konfliktus, ahol több milliárd élőlény esik áldozatul. Ezért meghoztunk egy döntést.

A flotta parancsnoki hajója éppen landolt egy stadionszerű építmény mellett. A bolygó lakók üdvrivalgásban törtek ki, tűzijátékok robbantak az égen, a tömeg szemlátomást nagyon örült az idegen űrhajónak. Azon kinyílt a teherzsilip hatalmas ajtaja, sűrű köd ömlött szét, de hamar el is enyészett. Tudós társaim lélegzet visszafojtva figyelték a kijelzőt, várva a vérontást, Zena mosolyogva nézett rám, visszamosolyogtam.

- Az Idealizint nem csak a bolygón vetettük be – mondtam halkan.

A teherzsilip rámpáján Grad jelent meg egy szál rikító vörös fürdőgatyában, és szélesen vigyorogva ordítani kezdett.
- Paaaaaaaaaaaarty!

A parancsnoki hajó külső hangszóróiból divatos diszkó kezdett ömleni, Grad pedig a tömegbe vetette magát.

Előző oldal Xenothep
Vélemények a műről (eddig 3 db)