Sötét óra / La Hora Fria

Külvilág / Mozijegy (1316 katt) Jimmy Cartwright
  2014.07.18.

A mű megjelent a Lidércfény Amatőr Kulturális Folyóirat 2013/2 számában.

horror, misztikus, sci-fi (2006)
(18 év felett)

Egy elszigetelt kis csoport életébe csöppenünk valamikor az utolsó háború után. A hat éves fiú, Jesús (Omar Muñoz) karakterén keresztül bontakozik ki a film története, aki egy régi videokamerával készít felvételeket az utókornak. A felszín alatti útvesztőben élő embereknek nem csak a rájuk támadó mutánsokkal, az őket rettegésben tartó idegenekkel és az általuk keltett fagyos hideggel kell időről-időre megküzdeniük, hanem bizony egymással is. Mint minden jó SF, ez is azt boncolgatja, hogy az ember miként viselkedik egy gyökeresen megváltozott helyzetben, környezetben, miként viseli a rá nehezedő nyomást, hogyan oldja meg a felmerülő problémákat. Az egész film alatt úgy hisszük, ismerjük a végkifejletet, azonban több remek fordulat után mégiscsak azt kell mondjuk: hát erre igazán nem számítottunk. Ugyan nem egy mai alkotás, ám, mivel európai (konkrétan spanyol), így kevésbé jut el a magyar nézőközönséghez, pedig véleményem szerint érdekes, és érdemes megnézni. Nem egy látványos hálivúdi szuperprodukció, de a hangulata, az egész alatt bujkáló nyomasztó érzés, a reális megvalósítás kárpótol ezért.

Előző oldal Jimmy Cartwright