Hatékonyság

Szépirodalom / Novellák (822 katt) Xenothep
  2014.07.10.

A mű megjelent a Lidércfény Amatőr Kulturális Folyóirat 2019/6 számában.

A Boholy lassan libegett át az Éteren, mindig egyre lejjebb süllyedve, néha játékosan megbillenve, megpördülve, amint a Névtelen Energiák hullámai megdobták. Az Éter egy olyan pontja felé tartott, ahol szögek metszésében a Sík Térré változott. Hófehér pusztaság volt ez, a Kietlenség Csarnokának egyik elfeledett sarka, és a körülmények különös összejátszása miatt a Boholy pont errefelé lebegett, noha az esélye, hogy ez bekövetkezik, egy volt a sokhoz – már ha hihetünk a Próféciáknak.

A Boholy lelassult a Hófehér Pusztaság mérhetetlenül magas, függőleges fala előtt, majd szeszélyesen kacskaringózva, spirál alakban kezdett zuhanni a sarok felé. A Névtelen Energiák lelassították az utolsó szakaszon, és bár a becsapódás elkerülhetetlennek látszott, végül a Boholy szinte méltóságteljesen ereszkedett le a síkságra. Már majdnem földet ért, amikor végül mégis elkapta egy kisebb örvény, átkergette a síkon, és bevágta a sarokba a függőleges fal tövébe.

Ez után sokáig semmi nem mozdult, az egész Dekaseptiverzum néma csöndbe burkolózott hosszú időre, vagyis tizenhét egységnyire. Amikor az idő letelt, a Boholy szépen szétlapult, indáit szertefuttatta a Hófehér Pusztaságban, majd tizenhét felé hasadt, és szerteszórta a spórákat. Ezzel programjának végéhez ért, elpusztult, és oszlásnak indult testén a spórák kicsíráztak. Az első, aki gyorsabban osztódott a többinél, felemelkedett a Boholy biomasszájából, kinyújtóztatta tizenhét, aszimmetrikus csápját, és körülnézett a pusztaságban.

- Itt építem fel birodalmamat, és ez lesz minden birodalmak legnagyobbika, Enósz birodalma, vagyis az enyém!

Nagyon elégedett volt ezen kijelentésével, kicsit csodálta még önmagát, energiától duzzadó csápjait és paragyökeit, aztán megfordult és elordította magát.

- Osztódjatok és szaporodjatok, nem érünk rá az idők végezetéig!

A sorban a második Dekaszeptemin is kiemelkedett a biomasszából, és alázatosan kúszott Enósz elé.

- Tanaon, a Második szolgálatodra, uralkodó!
- Állíts fel egy keltetőt, mert nem jövünk létre ebben az életben! Szóltam!

Hogy így mindent elrendezett, határozottan végigdübörgött a biomasszán, és csak a szélénél jött rá, hogy nem igazán tud hova menni. Körös-körül pusztaság, undorító fehérség, üresség, semmi izgalmas sötétzöld forma, sehol egy sárgásfehér kéregkő, sehol semmi gyönyörködtető aszimmetria. Csak a végtelen, unalmas üresség.

- Tanaon!
- Igen, uralkodó?
- Amint megvan az Első Ötven, küldd ki őket a pusztába! Le kell tennünk birodalmunk alapköveit.
- Értettem, uralkodó.
Trikonir, a Harmadik állt meg mögöttük.
- Uralkodó, úgy vélem, ideje felállítani a védelmi erőinket engedelmeddel!
- Aszondod? Legyen! Te leszel a hadvezérem! Most indulj tüstént, és építsd ki a sáncokat, áss árkokat, nevelj hadsereget, vagy bánom én, tedd a dolgod!
- Értettem, uralkodó!

A folyamat egyre gyorsult, amint a Negyedik és Ötödik is kiemelkedett a biomasszából, Enósz egyre többfelé tudta hatalmát koncentrálni. Nem sok időbe telt, míg kiépítették az Első Bázist, és azzal ünnepelték meg, hogy mindenki kétfelé osztódott. A duplázódásnak köszönhetően egyre hatékonyabban dolgoztak. Az Égiek áldása folytán bőven hullott az Éterből a Prim Esszenciája, csak meg kellett várniuk, amíg elolvad, szétbomlik, és a maradványokból máris nekiláthattak építkezni.

Alakultak a hatalmas kéregkő barlangok, Enósz birodalmának roppant csarnokai, ahol pillanatok alatt megtelepedtek a Szekunder Formák, amik táplálékul szolgáltak mindenkinek. Ezek sejtelmes, mélytengeri zöld homályt sugároztak, Enósz elégedetten járta csarnokait. Tanaon a nyomában járt mindenütt, és feljegyezte bölcs uralkodójának minden szavát az utókor számára.

- Látod, Tanaon? Mindig mindenhol mi győzünk. Miénk lesz végül az egész Dekaseptiverzum, semmi nem állhat az utunkba! Végül meghódítjuk az Étert is!

Az idők során a birodalom egyre terjeszkedett, a nép elégedett volt, mindenből volt elég, az Éterből sűrűn hullott a Prim Esszencia, beköszöntött az aranykor.

De mint minden birodalom életében, itt is eljött a Konfliktus ideje. Egy nap az Éterből Borzalmas Savak hullottak az Esszencia helyett. Enósz dühödten szórta parancsait.

- Állásokat megerősíteni! Még több kéregkövet a pusztaságba! Szaporodjatok!

Nem tartott hosszú ideig, és a Savak elvonultak. Bár a kár jelentős volt, a dekaszepteminek nem keseredtek el, újult erővel építkeztek tovább. A birodalom már régen kinőtte bölcsőjét, hamarosan nekiláttak az albirodalmak építésének. A lélekszám lassan elérte a több milliót, Enósz büszkén tekintett körbe a legmagasabb kéregkő hegységről.

- És ez mind az enyém! A Boholyra mondom, a dekaszepteminek legbölcsebb és leghatalmasabb uralkodója vagyok!

Bár történtek rossz dolgok, mint például a Nagy Szárazság Ideje, aztán a Savak Újabb Látogatása, majd a Nagy Szárazság Ideje Már Megint, Hogy A Rossebb Vinné El, azért alapvetően nem sok esemény befolyásolta a dolgok menetét. Egy nap Enósz rádöbbent, hogy több milliárd dekaszeptemin élteti, és ez igen jó érzéssel töltötte el.

- Hamarosan vissza kell vonulnom – morfondírozott. – De vajon kinek adhatnám át e terhet, hogy irányítsa a birodalmat, amit létrehoztam?

Nagyon sok leszármazottja volt, szinte napi szinten osztódott, de sok ezer utódjából egyet sem talált méltónak e feladatra. Hívatta hát a Harmadikat.

- Trikonir, bizonyítottad hűségedet és lojalitásodat a birodalom iránt, hű és igaz hadvezéremként minden nehézség ellenére is életben tartottál mindannyiunkat, sokban hozzájárultál, hogy felvirágozzék eme faj. Úgy döntöttem, hogy mától tiéd… Mi a f…?

Szavait az Éterből felharsanó gonosz sziszegő hang szakította félbe, és a következő pillanatban Enósz birodalmának minden szegletét elöntötte a Gyilkos Fehérség, a legmélyebb katakombáktól a legfelsőbb csarnokig.



Kovácsné Bősz Amália ádáz arccal nézte a keletkező fehér habot fürdőkádjának szélén, ahol összeért a csempével, majd a biztonság kedvéért még egy adagot spriccelt oda.

- Majd adok én nektek megtelepedni a fugán, ti nyomorult penész foltok!

Azzal lerakta a Pinkerton féle klóros penész és folt eltávolító flakonját a polcra, és elégedetten mosolyogva törölte le a habot az immár ragyogóan csillogó csempéről.

Így múlt el Enósz dicsősége.

Előző oldal Xenothep
Vélemények a műről (eddig 1 db)