Árnyak ölelése X.

Fantasy / Novellák (753 katt) bel corma
  2014.06.15.

Ariel hajnal körül tért magához. Megdörzsölte lüktető halántékát, és megpróbált visszaemlékezni az éjszaka történtekre, több-kevesebb sikerrel. Azután lassan összeállt a kép…

A Sötét Anya egyik nagyhatalmú arkangyala lehetett az, aki kimentette őt szorult helyzetéből, azután pedig… neki ajándékozott valamit. Az ősi igék tudattalanja mélyén szunnyadtak, ám – akárhogy erőlködött – képtelen volt szavakba önteni őket. Hirtelen beléhasított az emlék, ahogy ajkain érzi a jéghideg leheletet és megborzongott. Egy égi pecsétet megkapni nem túl kellemes érzés, ugyanakkor… Hasznos, mert megvédi az embert attól, hogy összeomoljon a túl sok elméjébe áramló tudástól.

A lány tökéletesen tisztában volt ezzel és egyáltalán nem zavarta a dolog. Tudta, hogyha eljön az idő, akkor a pecsét magától megszűnik majd. Nem sejtette, hogy milyen szerepet szántak neki az égiek, de egyelőre nem is aggódott emiatt.

Hirtelen ült fel, de azonnal meg is bánta. Keserű íz tolult a szájába és csak nagy erőfeszítés árán tudta legyőzni a rátörő hányingert. Mélyeket lélegzett, és amikor már jobban volt, nekiállt, hogy rendbe szedje magát.

***

Már késő délutánba hajlott az idő, amikor befutottak Cormac kikötőjébe. A rakodás rendben ment, és a szállással sem volt gond. Elinor elégedetten nyugtázta, hogy megbízójuk ügyes szervező, és hogy mindenre gondolt. Ariel egyelőre óvakodott attól, hogy hangot adjon kétségeinek. Számára egyértelmű volt az, hogy az út nehezebbik fele még előttük áll, és hogy odakint, a szörnyek uralta vidéken a pénz és a jó beszélőke nem sokat ér.

Az Unikornis kellemes fogadó benyomását keltette, és úgy tűnt, minden igényüket kielégíti majd. Kényelmes szobákat kaptak, alkonyatkor pedig kiadós vacsora várta őket a földszinten. A többiek elmerültek az ételek élvezetében, a lány azonban csak csipegetett. Úgy döntött, alaposabban felméri a terepet és megnézi magának az ivó vendégeit.

Vegyes társaság ült az asztaloknál. Voltak itt kézművesek, kereskedők és eltávozáson lévő katonák is.

„Hétköznapi fickók…”

Ez volt a fejvadász első gondolata, amikor észrevett valakit…

Első pillantásra nyilvánvaló volt számára, hogy tapasztalt kalandozó az illető. A sarokban ült, hátát a falnak vetve, ugyanakkor ügyelt arra, hogy folyamatosan szemmel tartsa az ivót. Egyetlen fölösleges mozdulatot sem tett, a lány éles szeme azonban kiszúrta a szürke köpeny alól kivillanó kardmarkolatot. A férfi mellett álló széken egy lant pihent. Fekete, lakkozott fája, karcsú, ívelt nyaka szakavatott mesterek keze munkáját dicsérte.

„Vándorló dalnok…”

A fejvadász egyelőre eleget látott. Mivel igencsak megéhezett már, nekilátott csirkemellből, tejszínes mártásból és burgonyából álló vacsorájának. A kocsmáros fehér bort kínált neki, ám ő elutasította azt. A mély álom kellemes dolog ugyan, ám rossz esetben az ember életébe kerülhet.

Úgy tűnt, Elinor is tartózkodott az italtól. Látta a fejvadász érintetlen poharát, és elérthette a pillantását is.

- Tudod, a mi fajtánk rosszul tűri az alkoholt. A bor emberi találmány és ők élvezik is, de nekünk túlontúl erős ital…
- A legendák úgy tartják, hogy valamikor, az ősi időkben nagy hatalom birtokosai voltatok…

A tündét meglepte ez a gyors váltás, ám veleszületett udvariassága azt diktálta, hogy válaszoljon a kérdésre:

- Akkoriban még hatalmas mágikus erők formálták a világot, és a mi testünket is átszőtte ez a csodálatos energia. Ez éltetett minket, teljesen kitöltött belülről, és suttogása felért a legszebb szerelmes szózattal.
- Azt beszélik, hogy olyan hatalomszavakat is használtatok, mint a csontpáncélos, vérengző Indriq faj… - mondta Ariel szenvtelenül és bekapott egy falat húst.

Elinor hátradőlt a székén és fáradtan elmosolyodott.

- A válaszom az, hogy igen és… nem. Az erőnk azonos forrásból táplálkozott, ám amíg ők ezt pusztításra használták, addig mi építettünk vele. Ha megszületett egy álom, amely tiszta vágyból táplálkozott, akkor már csak szavakba kellett öntenünk azt. Így teremtettünk és így alakítottuk a természetet is. A véneink szerint az volt az első aranykor…
- Mi történt… azután?
- A mágikus apályt véneink már jó előre megjósolták, de mi nem igazán adtunk hitelt a szavaiknak. Azután… egyik napról a másikra történt minden. A szavak elveszítették erejüket, vagy rosszabb esetben használójuk ellen fordultak. De nem ez volt a legnagyobb baj…
- Rátok is hatással volt az erő hiánya – Arielt megdöbbentette a felismerés.
- Sajnos, igen. Nem táplált már minket úgy, mint annak előtte. Álmaink megfakultak, vágyaink elhalványultak, testünk pedig sorvadni kezdett. Egyre kevesebb gyermek született, míg végül istennőnk, Ilmarien úgy döntött, hogy időtlen álomra hajtja fejét. Talán látta a jövőt, és tudta azt, hogy egyszer visszatérhet még hozzánk… a gyermekeihez.

A tünde elmerült gondolataiban, Ariel pedig nem erőltette tovább a beszélgetést. Megérezte azt, hogy figyelik és sikerült elkapnia a dalnok hűvös, acélszínű tekintetét. Amaz gyorsan elfordította a fejét, a lány pedig gondolatban elmosolyodott.

A vacsora végeztével nyugovóra tértek, ám a fejvadász még sokáig töprengett Elinor szavain…

Előző oldal bel corma
Vélemények a műről (eddig 2 db)