A küszöb

Horror / Novellák (1400 katt) XpaliX
  2014.08.18.

Felkeltem, ideje volt munkába mennem, de kicsit sem volt kedvem hozzá, folyton csak ez van, és még mindig nem tudtam megszokni, mióta megszületett a kicsi Vikike.

Talán 5:30 lehetett, de nem tűnt nekem annyinak, mintha csak most kezdene el sötétedni. Feltápászkodtam halkan a pihe-puha ágyamról, hogy a gyerekek és a feleségem ne riadjanak fel, mivel tudtam, hogy szokásukban állt. Azért nyomtam egy puszit az asszony arcára, emlékszek, hogy ilyenkor mindig mosolyog, még ha nincs is tudatánál, és ez engem is boldogsággal tölt el. Így is lett, elmosolyodott, és a szája felvette azt a szépséges formát, amitől olyan aranyossá válik, mint mindig.

Megnyugodva kimentem a szobából, és csendesen bezártam magam mögött az ajtót. A folyosón megláttam az álmos fiamat, Tomot, aki éppen ásított, miközben fogta hatalmas maciját, ami nagyobb volt, mint ő. A kis pöttömöm nem volt több mint négy éves, az anyjára ütött. Megtörölte a szemét az álmosságtól, és rám nézett, kérte, meséljek neki a nagypapi katona éveiről, nem tudott aludni, mert rémálma volt, így is tettem. Sietnem kellett, de a fiamra mindig van időm, főleg, hogy most beteg, mert megfázott. Ezért jó apához híven adtam egy puszit a homlokára és elköszöntem tőle. Bekapcsoltam neki a TV-t, épp a kedvenc meséje ment az RTL-en, Bogyó és Babóca.

Miután felvettem a kissé szakadt, barna bőrkabátom meg a kivakszolt cipőm, megfogtam a hideg kilincset és kinyitottam az ajtót, majd ráléptem a küszöbre... megálltam. Egy ideig, mert hallottam, hogy énekli a mese főcímdalát, és elgondolkodtam pác percig, milyen jó családom van és tovább mentem.

Lent a lakóház előtt várt már a vén csotrogányom, egy poros motor, amit apámtól kaptam, amit ő is az apjától kapott, egyszóval régi családi ereklye. Beindítottam és elkezdtem utamat a helyi hentes üzlethez, mivel ott dolgozok. Talán nem tudják, lehet, nem is meséltem, de apát megölte egy részeg fószer, aki egy köztiszteletben álló férfi volt, ezért ejtették ellene a vádat: akit valamelyest érdekel a története, annak elmesélem, de ejtsük a témát későbbre. Már tíz év telt el, mióta eltemettem, de csak azon jár az agyam, hogy hogyan tudnám eltenni láb alól a tettest. Mialatt a motoron ültem és váltottam a sebességet, kigondoltam egy tervet, de a pontos részletek nem rajzolódtak ki igazán.

Megérkeztem épp időben, mikor nyitnom kellett, és csak a hús szeletelése közben jutott eszembe, hogy minden lámpa zöld volt, és nem kellett megállnom egynél sem... furcsa volt, egyszeri eset.

Megjött az első vásárló, akit Sanyinak hívnak, nem kedveltem, mivel régebben mindig piszkált, és van esély rá, hogy még mindig lenéz engem.

- Jó napot! - mondta lihegve.
- Neked is, mit szeretnél? - válaszoltam a rám jellemző pofával és megszokottsággal.
- Nem is tudom, valami finomat, nyúlhúsod nincs véletlenül? - kérdezte nagy kíváncsisággal.
- Tudod, hogy nem árulok, nincs rá engedélyem, és amúgy is miattad küldték rám az ellenőröket, akkor sem adnék, ha volna - kezdem ideges lenni.
- Ritkán vagyok itt, és nem szolgálnál ki egy régi barátot? - mondta kábán.
- Régi barát?! Te meg hol élsz? Mi már r-é-é-é-g nem vagyok azok... - kezdtem nyúlni a telefonhoz, mikor rám lehelt.
- Csak nem a rendőrséget akarod hívni? Inkább megyek vissza a kocsmába... és többet sem jövök ide, elhíresztelem, hogy milyen itt a kiszolgálás! - megfordult és távozott, majdnem elesett.
- Egy újabb elégedett vásárló... - kifújtam magam, és folytattam a munkám.

Vendég vendéget követett elég szép számmal, és már kezdett komolyabban sötétedni, mikor olyan történt, amire nem számítottam. Az ajtón apám gyilkosa lépett be, mikor ránéztem, menten meghűlt bennem a vér. Azonnal belevágtam a szeletelőm a fába, amin a húsokat aprítom falatkáknak, csöppet megnyugodtam. Nem szólhattam el magam, mivel nem ismert fel, pedig ott voltam a tárgyaláson... a tervem, hogy csapdába ejtem, és később elhantolom, már felesleges volt, pedig már megvoltak a részletek is. Most meg teljesen át kellett gondolnom, erre nem számítottam. Mindegy, majd rögtönözök.

- Jó estét, kérnék hat pár csirkecombot - mondta, mintha már alapból felettem álló volna.
- Önnek is, mire ez sok? Talán vendégek lesznek magánál?... Elnézést kérek, nem illik, így idegenben kérdezősködnöm - belementem a játékába.
- Ó, csak nyugodtan, nem veszem csak úgy magamra (persze, hogy nem veszed!) - mondta olyan bárgyú mosollyal.
- Nem maga véletlenül... az-az ember a TV-ből? Tudja, az a-a-a, na mindjárt, ja igen, valamilyen Ferenc, az ügyvéd – kérdeztem, mintha nem ismerném.
- Jól tudja, azért járok erre, mivel az orvosom azt mondta, jót tesz a séta, amúgy nem szoktam vásárolni, tudja (tudom, de ez lesz a veszted!) - visszamosolyogtam rá, mintha nagyon érdekelne, amit mond.
- Van pár perce, amúgy ha szabad kérdeznem? - és elővettem neki, amit kért.
- Lenne, de nem sok, miért?... Esetleg valamiben segítenem kellene? - rábólintottam.
- Igen, ha nem esik nehezére - készen álltam, hogy véget vessek neki.
- Nem, futni mentem, erről, hogy itt vagyok, csak maga tud, (még milyen szerencse) sem a pincérnek, sem a szobalánynak, nem szóltam, hogy ide készülök - majd eljött velem hátra.
- Na jó, akkor, amíg kirakom a ZÁRVA táblát, addig ezt vegye fel! - odaadtam neki egy gúnyát és kesztyűt, ne vérezze össze a ruháját.
- Jó, de mégis mit kell csinálnom? - meglepődött.
- Attól csak ne féljen, meglátja - bátorítottam.

Bólintott, mint ahogy én rá pár perccel ezelőtt. Elmondtam hogy kibelezett disznókat kellene segíteni felrakni a kampókra, mert egyedül nem megy, megsértettem valamivel és be van kötve. Nekiláttunk, elég gyorsan ment, jó munkaerő volt ahhoz képest, hogy sosem csinált ilyesmit. Mikor elkészültünk és azzal bíbelődött, hogy vegye le a ruhát, felajánlottam neki a segítségemet. Elfordult, és mivel nem volt más a közelemben, csak egy balta, amivel a fát vágtam a kandallóba, hát megfordítottam, és fejbe vágtam. Elterült, csak úgy szétmállott a padlón, de csak elájult. Arra ébredt fel, hogy egy kampón lóg a disznókkal együtt. (Ne is kérdezd, felvágtam az állkapcsa alatti bőrt élesen középen a torkáig, és így felraktam már könnyen. Biztos sokat szenvedett, de sebaj.)

Amúgy nem is volt bekötve kezem, de gondoltam, hogy elhiszi... és sikerült. Nem volt képes meg se mukkanni, ordítani meg még úgyse, ezért torkon szúrtam, majd megpörköltem. Néztem, ahogy ég, láttam, ahogy szenved, majd mikor végleg meghalt, kiszedtem a belsőségeit, ahogy egy jó kis disznóölésen szokás. Készítettem belőle hurkát és mindent, amit ilyenkor lehetséges.

Dolgom végeztével megálltam a kapuja előtt, és leraktam a dobozt, amire az volt rá írva, hogy a „vendégeknek”. Lifttel akartam felmenni a hatodikra, de végül is tizenegyediken álltam meg, és felmentem a tetőre és megálltam a szélén. Nem tudom miért, de meg akartam ölni magam, mart a bűntudat, de ahogy mondás tartja: Késő bánat, eb gondolat.

De miért... megbosszultam a papit, és még a vendégeket is jóllakattam. Ilyen gyenge volnék? Szánalmas...

Összegyűltek a felhők a fejem felett, oly sötétek és szépek, amelyet még eddig nem láttam. Csak a papi képe volt előttem...

Lenéztem, és mintha az aszfalton volt és várt rám. Ugrani szerettem volna, mikor... Andi, a feleségem szólt.

- Mit állsz ott a küszöbön, gyere vissza, még reggelizz!

Előző oldal XpaliX
Vélemények a műről (eddig 4 db)