Árnyak ölelése VIII.

Fantasy / Novellák (797 katt) bel corma
  2014.05.18.

Eszeveszett ordítozás szakította félbe a vacsorát. Mindannyian a fedélzetre tódultak, és a tengerészek lassan utat nyitottak a kapitánynak. Amelia torka összeszorult, ahogy felismerte a hajópadlón fekvő holttestet. A sebhelyes arcú fickó volt az, aki megtámadta őt. A feje furcsa szögben oldalra bicsaklott, és a lány rögtön tudta azt, hogy mi történt vele.

- A rakodótérbe vezető lépcső lábánál találtunk rá – jelentett az egyik matróz a hajó parancsnokának.
- Megbotlott a lejárón és a mélybe zuhant – dünnyögte az öreg tűnődve. – Szerencsétlen baleset történt…
- Vagy gyilkosság… - kontrázott a fejvadász és leguggolt, hogy közelebbről is szemügyre vegye a testet. Óvatosan oldalra billentette a férfi fejét, ezzel egy időben pedig furcsa, roppanó zaj hallatszott.
- Szerintem kitörték a nyakát!
- Kizárt dolog! Az én hajómon biztosan nem történne ilyesmi… Megbízom az embereimben, és ön is jobban tenné, ha nem ébresztene gyanakvást a szívükben az alaptalan vádjaival. A félelem olyan métely, amely gyorsabban terjed, mint a fekete halál!
- Nos, tőle már nem tudunk meg semmit…
- Jó emberem volt, tengerészhez illő temetést kap majd.

Amelia eddig csak gyanította, de most már biztos volt benne, hogy a férfi idealista. A szemében naivnak tűntek ezek az emberek, ugyanakkor… Csodálta is őket azért a gyermeki lelkesedésért, amellyel ki tudtak állni egy – általuk igaznak hitt - ügy mellett, vagy – mint adott esetben – meg tudtak bízni emberekben. Megkedvelte a kapitányt, és nem volt szíve kijózanítani őt. Itt már amúgy sem tehetett semmit.

- A lelke már nincs a közelben, vagy legalábbis nem érzékelem… - Ayhan lehunyt szemmel összpontosított a mentálvilágra, majd felsóhajtott és megrázta a fejét. – A frissen távozott lelkeknél sohasem tapasztaltam még ilyet… Érdekes…
- Nos, kapitány, igazán sajnálatos dolog, ami az emberével történt, de minket szorít az idő, szóval… Mit gondol, mikor érjük el Cormac kikötőjét? – törte meg a pillanatnyi, feszült csöndes Wormus.
- Ha kitart a szél, akkor holnap alkonyatra odaérünk, emiatt ne aggódjon… - a parancsnok hangja higgadt volt, de a lány érezte, hogy megütközött a fiatalember szavain. Elnézést kért tőlük és fontos teendőire hivatkozva meghajolt, majd távozott. Lassan mindenki elszállingózott és Amelia is menni készült, amikor észrevette Elinort…

A félszerzet a hajókorlátnak dőlt és tűnődve nézett az árbockosár irányába. A lány követte a tekintetét és akkor meglátta…

A hajó árbocainak csúcsán és a kötélzet tetején is kékes fény pislákolt. Tünékeny, halovány tűz volt ez, amely kísérteties derengésbe vonta a fedélzetet.

- Lidércfény… - lehelte a tünde és oldalra billentette a fejét. – A legendák szerint, ha egy ember erőszakos halált hal a tengeren, akkor Almeriah, a vizek istennője elküldi érte szépséges, túlvilági segítőit. A Najádok bűvös énekükkel csalogatják a szellemet a csöndes vizek felé, a Szilfek pedig tüzet gyújtanak, nehogy a lélek eltévedjen az odafelé vezető úton.

Tekintetük találkozott és a fejvadász egy pillanatra megborzongott az idegen, ezüstösen világító szemek látványától. A kéken derengő ajkak lassan mosolyra húzódtak.

- Ne aggódj, ez csak egy legenda… - mondta a félvér dallamos hangján, és lassan elsétált a kabinok irányába magára hagyva társát.

A lány ajkát beharapva újra felnézett az égi tüneményre…

Előző oldal bel corma
Vélemények a műről (eddig 11 db)