Layla: az angyal, az ördög és a gyermek XVIII.

Fantasy / Novellák (1006 katt) angyalka146
  2014.05.20.

Amandáék puccos háza tőlünk húsz percnyire terült el. Egymás mellett sétáltunk Uriellel, kezeink néha-néha összeértek. Ilyenkor apró vibrálás futott végig testemen, libabőrős lettem. Nem értettem magam – nem értettem őt. Amióta csak velem van, flegma, piszkál, szidja az embereket, az elmúlt két hétben azonban mintha kicserélték volna – kedves, figyelmes. Észrevettem, hogy többször töprengve figyel, néha szomorúság, máskor vágy bujkál szemeiben. Én pedig eddig észre sem vettem, azóta az álom óta azonban nem bírok magammal! Önkéntelenül is arra gondolok, amint… Nem! Ezt ki kell vernem a fejemből! Már csak pár lépésnyire voltunk érkezésünk céljától, amikor megkérdeztem:

- Mit mondjak, ha megkérdezik, ki vagy?
- Azt, hogy a pasid.
Megálltam és rámeredtem.
- Ezt te sem gondolod komolyan, ugye? ! – Magam sem tudom, miért, de düh lángolt fel bennem. – Alig három hónapja halt meg a vőlegényem!
- A vőlegényed – és itt elhúzta a száját - megölt téged, feláldozott Lucifernek. Csak Isten tudja, miért vagy még életben, és ezt szó szerint értsd. Ha Rafael nem támaszt fel, meghalsz, és a kis földi pályafutásodnak még azelőtt vége, hogy egy jót szeretkezhettél volna.
Elpirultam dühömben és szégyenemben.
- Fogd be! – sziszegtem. – A legostobább és legbunkóbb férfi vagy, akit valaha is ismertem! Semmi érzés nincs benned, utállak!

Kis szózatom után beviharzottam a kapun magára hagyva őrangyalom. Amanda már messziről virított új Armani ruhájában, én pedig elvettem a pincértől a tálcán kínált pezsgőt, lehajtottam és merészen vendéglátóm elé álltam.

- Amanda! – vicsorogtam. – Milyen édes parti! Köszönöm a meghívást!
- Édesem! – nyávogta. – Milyen jó, hogy körünkben vagy! Azután a rettenetes dolog után, ami történt veled, még biztosan otthon maradtál volna.
- Nem, köszönöm – bájologtam -, már túl vagyok rajta, és jól érzem magam. Milyen szép a ruhád! – kiáltottam fel, hogy eltereljem a figyelmét. Az olyan ostoba libák, mint amilyen ő, imádnak magukról fecsegni.
- Jaj, de tündér vagy, köszönöm. Apu most hozatta Olaszországból, egy kisebb vagyonba került, de én megkapok mindent, hisz nagyon szeretnek. A te ruhád is jó egyébként – végre teljesen rám nézett, és láttam rajta az elismerő tekintetet. Egy jó pont Urielnek – gondoltam, majd sietősen kertnézőbe mentem, és otthagytam Amandát a többi libával együtt.

Viszonylag gyorsan telt az este. Enni nem ettem, inni azonban annyit ittam, amennyi belém fért, és sokat táncoltam vadidegen férfiakkal, akik fogdosták a fenekemet. Nem érdekelt. Jól éreztem magam, és örültem, hogy Amanda kikerült a reflektorfényből, mert mindenki velem foglalkozott, ami persze nagyon dühítette őnagyságát. Ráadásul a pasija is beszólt neki, hogy hízott, és hozzám képest milyen jelentéktelen csaj. Egyszóval: toppon volt a boldogságszintem. Valamikor éjfél előtt bukkant fel Uriel.

- Csont részeg vagy – szidott le, és felemelt a padról, ahol ültem.
- Leszarom – motyogtam, és forgott velem a világ.

Ciccegett néhányat, káromkodott egy keveset, majd felnyalábolt és elindultunk hazafelé. Gyengén próbáltam tiltakozni a korai hazamenetel ellen, de nem szólt semmit, csak erélyesen vonszolt maga után. Már félúton jártunk, amikor megbotlottam, és kis híján el is estem volna, ha nem fog meg. Szó szerint a karjaiba zuhantam és percekig csak bámult. Végül azt motyogta, hogy biztosan tudnia kell, mielőtt megteszi, majd közelebb rántott magához és megcsókolt. Uriel megcsókolt! – ez az egy mondat dübörgött az agyamban néhány másodpercig, majd egy addig nem ismert forró érzés kerített hatalmába, és csak azt vettem észre, hogy a hajába túrok és mohón viszonzom a csókját.

- Hamar megvigasztalódott – egy undok hang szakította félbe életem legcsodálatosabb percét, és a sötétben egy kövér alak nézett ránk. Csakhamar rájöttem, hogy a rendőr az, aki a kórházban is ott volt, de mire visszaszólhattam volna neki, egy kéz nyúlt át a hátán, kitépve és előtte tartva dobogó szívét.
- Rohanj! – kiáltott fel Uriel, majd erős fény kíséretében újra angyallá változott, csettintett egyet, és egy kasza jelent meg a kezében. Dermedtem álltam a helyemen. - Rohanj már te szerencsétlen! – ordított, de mozdulni sem bírtam. Mintha gyökeret eresztettem volna.
- Majd én figyelek rá – kiáltotta egy hang a hátam mögött, és megfogta a kezemet, majd egy rántás kíséretében maga után húzott. Perceken keresztül futottunk, végül egy elhagyatott házban találtam magam Azraellel. Ijedten vizsgálgatott, mikor Uriel is megjelent.
- Mi van vele?! Mintha zombi lenne!
- Az is – válaszolta Azrael, akit nagyon távolról és tompán hallottam. – Sokkot kapott Uriel, nem megyünk most vele semmire.
- Pedig jó lenne, mert Mammon a nyomunkban van!
- Felhúzok egy védőpajzsot, az néhány órára megvéd minket. Addig kitaláljuk, mi legyen. Fektesd le Leilát, hagy aludjon egy keveset.

Azrael kiment, így egyedül maradtam Uriellel. Levette köpenyét, leterítette a földre és ráfektetett. Forgott velem a világ, nehezen láttam és hallottam. Behunytam a szemeimet, de érdekes módon láttam, hogy Uriel lehajol mellém és egy tőrt emel a levegőbe. Percek teltek így el.

- Meg akarod ölni? – Azrael volt, aki kérdezett. Az ajtóban állt, karjait maga előtt keresztbe fonta. Nyugodtnak tűnt a tekintete, de a hangja nem erről árulkodott.
- Meg akarom – suttogta Uriel és a tőr megremegett kezében.
- Miért? – Azrael csendes kérdése dübörgött a fejemben. Uriel néhány percig nem válaszolt.
- Azok után, amit érte tettem, elárult. Megalázott. Gyűlölöm, Azrael. Ha én ölöm meg, vége a körforgásnak és békére lelhet.
- Ő talán igen. De te nem.
- Nem érdekel, meg kell ölnöm! – kiáltott fel és meglendült a tőr a kezében. A szívem felett azonban megállt a mozdulat.
- Értem, miért akarod megölni őt. Mégsem teszed. Nézz szembe magaddal, Uriel! Még mindig szereted!
- Gyűlölnöm kellene – hangja fáradt, megtört volt.
- De nem tudod! Pár óra és Mammon átjut a védőfalon. Ketten kevesen vagyunk, nem boldogulunk. Elmegyek Rafaelért és Michaelért. Amíg vissza nem jövünk, tégy belátásod szerint. Ha meg akarod ölni, tedd meg! Ha azonban nem, akkor állj mellé és állj ki mellette! – azzal fénnyé változott és elment. Uriel még néhány percig tartotta a tőrt, párszor meglendítette a levegőben, de a szívem felett megállt a mozdulat. Végül leroskadt tőrt tartó keze, majd lágyan simogatni és csókolgatni kezdte az arcom, a hajam, a kezem. Elvesztettem az eszméletem.

Előző oldal angyalka146
Vélemények a műről (eddig 2 db)