Nélküled

Szépirodalom / Novellák (812 katt) Szombatfalvi László
  2014.05.02.

Többé nem akarok jó fiú lenni. Hisz ígérgetett a jóságomért cserébe… Még ölbe is vett, hogy gömböt forgasson a pici. Négy gömb lógott a fán, ott vannak most is. Megforgattam őket. Pörögtek szaporán, majd lassultak, és aztán visszafele forogtak.

Egyedül nem érem fel, de már nincs is kedvem a díszeket forgatni. A széken térdelek és a hideg, jégvirágos ablaknak nyomom az arcom. Anyám már többször rám szólt, hogy jöjjek el az ablaktól és takarózzak be. Sűrű köd volt ma, és most leszállt az este. A pusztából nem lehetett látni semmit. És jobb volt ez így.

Ilyenkor szokott haza jönni. A dobkályhához közel ült le, és a zsebében mindig találtam csokoládét. De már csokoládé sem kell. Anyám két gyertyát gyújtott meg, nem tudom, miért, mert mindig csak egyet szokott meggyújtani. Most oda ülhetne a dobkályha mellé, máskor is megtette, ha csak kettesben voltunk, de nem ül oda. Az asztalnál könyököl, és nézi az égő gyertyákat. Holnap új év.

Van egy autóm, de le kellene üljek a földre, amit nem szabad, mert az hideg. Az asztalnál meg nem akarom zavarni édesanyám. Tudom, a tegnap éjjel se aludt, csak reggel felé. Vigyázta, hogy mindig legyen valami parázs, és engem takargatott.

Most mind a három fűrészporos zsák itthon van. Üresek.

Leszállok az ablaktól, és magamhoz veszem a fonott kosarat.

– Gyűjtök forgácsot – mondom.

Az ajtó felé indulok, és közben várom, hogy megszólaljon, de mindaddig, míg a pokróc alá bújok és lekilincselem az ajtót, majd kint leteszem a kosarat, hogy két kézzel be tudjam húzni az ajtót, anyám nem szólal meg.

Sötét van, és félek. Megkerülöm a házat egész a kóré tető alá, tudom, hol van forgács. A rönk körül sose seperte fel az egészet. Azt mondta, jól fog az majd máskor.

Már fehérlik is valami a földön. Oda van fagyva, nem tudok belemarkolni. Eszembe jut a balta, amit nem engedett, hogy a kezembe vegyek. Majd ha nagy fiú leszel – sapkáját megigazította és a tenyerébe köpött, mielőtt megemelte a baltát.

A gallyak alá dugta, nehogy szemet szúrjon valakinek. Lehasalok, hogy előhúzom a baltát. Megemelem az alsó ágakat, és nyújtott kézzel tapogatózni, keresgélni kezdek. Először nem tudtam, mi az, amit előkotorok.

Most itt van a térdemen, az ágak alá elrejtett ajándékom.

Előző oldal Szombatfalvi László
Vélemények a műről (eddig 4 db)