Kábelhiba

A jövő útjai / Novellák (830 katt) Kétvirág
  2014.05.02.

A mű megjelent a Lidércfény Amatőr Kulturális Folyóirat 2019/10 számában.

- Belépés megtagadva!
Ezredszer is ez jelent meg a képernyőn, ahogy igyekezett elérni a hálózatot.
- Mi a fene az, hogy megtagadva? Kék szintű kódom van, te idióta gép! - ellenkezett vele ezredszer is, hiába tudta, hogy fölösleges.

Nem, Lucy Brown egyáltalán nem volt hozzászokva ahhoz, hogy gondjai adódjanak a csatlakozással. Alaposan el volt kényeztetve. Amíg a Központi Program hatalmas és egyre terjeszkedő hálózata az emberek többségének misztikus és többé-kevésbé félelmetes valami maradt, neki az évek folyamán szinte személyes jó barátjává vált. Mindig ott volt, ha adatokra volt szüksége, ha elakadt valamiben, vagy csak szórakozásra vágyott. Két tanára is megjegyezte már, hogy szereti őt a Rendszer.

- Mármint hogy micsinál velem a micsoda? - kérdezett vissza álmélkodva, és kissé szemtelenül, valamint ijedten is, de - kivételesen - nem kapott bővebb magyarázatot. Most pedig ez a rendszer, ami állítólag szereti őt, egészen egyszerűen nem volt hajlandó beengedni.
- Mi a retkes frincfranc folyik itt?! - háborgott. Ismételten bepötyögte a kódot. Az annak rendje és módja szerint kékre is színeződött a képernyőn.
- Tehát a kód helyes, el is fogadják, máshol van a gond. De hol? - tűnődött. - Mi a búbosvöcsök van már?!

Megszokta, hogy bármilyen problémájára választ kaphatott egy szimpla és gyors kereséssel. Tényleg bármire. Kék szintű kódja volt. És most semmi. Minden üres és süket. Sehol a végtelen információgazdagság. Sehol a tudás biztonsága. Sehol a képszerkesztők, sehol a dallamvágók, hogy alkothasson. Nem volt semmi, semmi, de semmi. A hiány úgy borult rá, akár egy kupola... ami alatt rohamoson fogy a levegő. Lucyt pánik kerítette a hatalmába, és könnyek szurkálták a szemhéját is belülről.

- Engedj már be, te félmarha gép! Komolyan!
Ismét bepötyögte a belépési kódot. Most sem sikerült belépnie, de legalább a hibaüzenet szövege megváltozott:
- A rendszer átmenetileg nem elérhető. Kábelhiba.
Egy pillanatra megkönnyebbült.
- Jól van, oké, akkor nem én szúrtam el!

Ez fontos volt. A KP nem volt éppen megbocsájtó jószág. Ha valakit egyszer kitiltott a Rendszeréből, akkor az már kint is maradt. Örökre.

A következő gondolata már nem volt ilyen kellemes. Eszébe jutottak azok a mikor jobban, mikor épp kevésbé törvényen kívüli csoportok, amik tagjaik életcéljául nem kevesebbet tűztek ki, mint a KP teljes elpusztítását. Lucy (sokkal együtt) tudta, hogy ez reménytelen, de legalábbis öngyilkos egy vállalkozás. A központi Program kezelt mindent a pénzpiactól az atomerőművekig. Nélküle mindez, és még sok-sok minden más is, azonnal működésképtelenné válna. Volt már rá példa. Néhány évvel korábban egy-két ország úgy döntött, hogy leválik a Rendszerről. A maradék népesség most könyörög a KP-nak a visszatérésért.

Lucynak tehát egyáltalán nem tetszett, hogy a saját otthonában is a Renegátok nyomaiba ütközik. Halálfélelme lett tőle. Ez pedig feldühítette.

- Melyik idióta volt az?! Hogy a gerendába jut ilyen egyáltalán az eszébe? Nincs is az ilyennek esze! De kerüljön csak egy ilyen a kezem közé...

A következő órákat az ágyán töltötte. A plafont bámulta, és igyekezett nem sírni. Több-kevesebb sikerrel. Éjszaka volt. Csendes, tücsökzenés éjszaka. Lucy ide-oda hánykolódott ébrenlét és álom között. De akár ébren volt, akár álmodott, elkísérte a magány és a félelem.
Reggel pedig fogta a tabletjét, és elindult vele kábelt, hálózatot, Rendszert, tudást, levegőt keresni...

Előző oldal Kétvirág
Vélemények a műről (eddig 4 db)