Ig. Iz. Tib.: Tibi, a jótékony

Neoprimitív / Írások (1043 katt) anonim88
  2014.05.03.

Amint delet ütött az óra, Igazságos Izom Tibi felállt, csapot-papot otthagyott, és elindult az ebédlő felé. Már majdnem kijutott, mire a gaz angoltanár ráripakodott.

- Mit képzelsz, fiam, hová mész az óra kellős közepén?
- Meh, nem éheztethet engem! Mit képzel, mi ez itt, a szovjet Guantanamo?
Ezen megnyilvánulása hallatán az osztálytársak furcsa pillantásokat váltottak.
- Ez miről beszél? – súgta egy fiú.
- Szerintem a tegnapi dokumentumfilm Kubáról kicsit összezavarta – válaszolta a padtársa.

Még a tanár is csak zavartan pislogott, olyannyira, hogy észre sem vette Tibi távozását.

Na, ezt jól odamondtam neki! Most majd elgondolkodik az a kommunista! – gondolta büszkén.

Az ebédlőben a sor, szokás szerint, egészen az auláig kígyózott. Várakozás közben Tibi felmérte a környéket, hátha a világnak ismét szüksége van egy önjelölt megmentőre.

- És valóban! – kiáltott fel a már megszokott, gonoszt megrettentő hangerővel.

Mikor megpillantott az egyik asztalnál egy háttal ülő feketét, amint barátnőivel társalog, tudta, eljött az ő ideje. Láttam a tévében, hogy Afrikában éheznek, és mivel ő afrikai, bizonyára éhezik! Elég csak ránézni! Még a pólója is legalább kettővel a mérete felett van! Biztosan olyan szegények, hogy az apja ruháit kell hordania! Segítenem kell rajta, de hogyan? – vonta le a hibátlan következtetést. A saját ebédjét mégse adhatja oda, (már ha egyszer sorra kerül) hiszen az igazság szolgálata rengeteg energiát követel.

A megoldás nem váratott magára sokáig! Tibi észrevett egy zsíros képű, kövér kisgyereket, ahogy piruló arccal, vidáman ételhordókat pakol ki táskájából.

- Úgy kell tennem, ahogy a sherwoodi erdő hős útonállója, Che Guevara! Elveszem a gazdagtól, aztán odaadom a szegénynek!

Az igazság szárnyaival egy szempillantás alatt a pufi fiatal előtt termett. Az felemelte szeplős tekintetét, nagy, kék szemei elkerekedtek a feltűrt ingujjú, izmos harcos láttán. Ha ez nem lett volna elég rémisztő, Tibi még az inge felső gombjait is kipattintotta, mellkasszőrét kihívóan megvillantva.

A kisfiú felülkerekedett pillanatnyi zavarán, barátságos mosolyt erőltetett az arcára.

- Szia! – mondta vidám hangon. – Anyukám azt mondta, az emberek csak azért piszkálnak, mert nem ismernek, ezért nem szabad zárkózottnak lennem! Ha megnyílok, és kedves vagyok, biztosan szerzek barátokat!

Folytatja ebédje kipakolását, három ételhordó, egyikben leves, a másikban rántott hús egy kis krumplival, a harmadikban pedig egy darab fánk.

- Kéred a felét? – mutatott rá.

Tibi szemügyre vette az ínycsiklandozóan guszta, csokimázzal bevont édességet. Hajlott az ajánlat elfogadására, ezt csorgó nyála is megerősítette. Már majdhogynem lépre ment, azonban csodás elméje ismét a segítségére sietett.

Állj, ez csapda! Meg akar vesztegetni! Tisztában van bűnösségével, de ami ennél is rosszabb, engem is bele akar keverni! Ez megbocsájthatatlan! – logikája, mint mindannyiszor, most is hibátlannak bizonyult.

Pólójánál fogva felemelte a vesztegetőt.

- Mit képzelsz, ki vagy te itt!? – mennydörgött egy becsületében megsértett férfi hangja. Megpróbált becsapni és megvesztegetni engem?– háborgott magában.
- É-én nem képzelek semmit! – nyögte sírós hangon. – Én csak egy gólya vagyok!
- Inkább töltött galamb! Möhöhöhöhöhö! – annyira frappánsat mondott, még neki is tetszett. Kár, hogy nem hallotta senki!

Egy határozott gyomrossal leterítette a „töltött galambot”, aki a fájdalomtól zokogva vergődött a földön.

- Bah! Nyápic! – mondta megvetően Tibi, majd felkapta a fiú uzsonnáját.

A fánk mellett talált egy cetlit, szemügyre vette, majd vállat vonva elhajította.

A kis papír arccal felfelé esett a földre, rajta egy rövid felirattal: „Karcsikám, sajnálom, hogy az én rossz génjeimet örökölted! Szegény kis galambom, hiába a sok torna, a kemény diéta, nem tudsz lefogyni. Tudom, a cukorbetegséged miatt már három éve nem ehettél fánkot, pedig annyira szereted! De ne aggódj, én szemem fénye, a mai egy különleges nap! Mivel ma van a születésnapod, sütöttem neked valami különlegeset! Egy speciális, cukormentes fánk!
Szeretettel: anyu
U.i: Bármennyit is piszkálnak, légy erős, kicsi fiam! Ne feledd, a szavak nem árthatnak neked!


Időközben egy férfi is leült a lányok asztalához, mosolyogva átölelte a szerecsent. Tibi igazságtalanságra érzékeny orra egyből kiszagolta, itt valami nincs rendjén! Szemügyre vette előbb a suhancot, aztán a feszengő partnerét. Azonnal megértette, feszélyezve érzi magát, amiért az a fiú magához szorítja, de nem meri kimutatni. Aztán meglátta a nyakában lógó vastag, aranyszínű láncot.

Ez már túlment minden határon! Nem elég, hogy terrorizálja azt az ártatlan afrikait, még láncot is rak rá, mintha a kutyája lenne! Tibi még sosem találkozott ehhez fogható arcátlansággal.

- Te rohadt szemét! – üvöltötte, miközben megszabadította pár fogától a gazembert.
- Úristen! Te micsinálni a barátom!? – ugrott fel ijedten az afrikai.
- Már nem kell félned tőle, szabad vagy! – nyugtatgatta Tibi, mikor végzett a fiúval. Finoman letette az asztalra a „töltött galamb” ebédjét. Távozása előtt csak ennyit mondott:
- Tessék, egyél!

Ő maga már nem volt éhes, gyomrát a jótettől érzett melegség telítette meg. Távozása közben még hallotta az ebédlőből kiszűrődő sikolyokat. Biztosan most értette meg, hogy szabad, és nem tudja, hogyan fejezze ki örömét! – értette meg Tibi.

Előző oldal anonim88
Vélemények a műről (eddig 4 db)