Királyi mese

Fantasy / Novellák (841 katt) Zspider
  2010.09.30.

Mesét mondok most neked, nagyuram. Ismerős lesz, és mégis más. Generációkkal ezelőtt egy kegyetlen mágus trükkel trónra került, és vad uralomba kezdett. Uralma során városokat és falvakat perzselt fel és törölt el örökre a térképekről. Az egyikben, egy babár faluban egy gyermek túlélte a pusztítást. A király rabszolgának küldte. A rabból, gladiátor lett, a gladiátorból szabadságharcos, a szabadságharcosból százak példaképe. A végén ezreket vezetett háborúba a mágus ellen, és nagy áldozatok árán a fejét a porba sújtotta. A trón üres lett és mindenki a barbárt ünnepelte, aki megszabadította őket kínzójuktól, így kénytelen volt maga a király lenni.

A trónus mellé a földbe szegezte hatalmas pallosát, ami akkora volt, mint valamely katonája. A babár királynőt választott magának, és méltón temette el barátait. Egyszerre próbálta a királyságot egyben tartani, és mindenkinek megfelelni. Fáradt volt, de nem szabadott kimutatnia. Lassan tört meg, és idővel mindig újabb áldozatot kellett hoznia. Barátai és azoknak népei fölött ugyanúgy kellett ítélkeznie, ahogy a felett is, hogy foglalkozzon-e újszülött lányával és szerelmével, vagy inkább az országával. Az örökké bizalmat sugárzó mosolya lassan eltűnt, és az istenek szabta szobor arcán komorság ült ki.

Majd az esztendők teltek és múltak, mikor is a királynő hosszú útról tért haza, ám egy város után rablók támadták meg a kocsit, és megölték őt és a katonákat. A királynak ez volt a végső csepp a serlegben, így az a "serleg" kidőlt, és vöröses nedű szétáradt, akár csak a város és környékén mindenki vére. A király kegyetlen megtorlásba kezdet. Mikor pallosáért nyúlt, csalódottan tudatosult benne, hogy az idő elszállt a feje felett, és már nem képes felemelni a fegyverét. Ám a tehetetlenség az őrületbe kergette, így berontott régi ellensége egyik kamrájába, ahol porlepte könyvek serege gyülekezett.

A király elfeledte népét, szerelme emlékét, de még leányát is. Oly hevesen olvasta a mágiát leíró pergameneket, ahogy a régi időkben kardjával hasította a királyság katonáit. Hét napot és hét estét töltött odabent, majd kilépve magához hozatta a felesége gyilkosait. A varázslattal olyan szörnyűségeket művelt velük, amik tán rosszabbak voltak a halálnál. Ahogy a merénylők kínlódtak a varázstól, úgy veszett el az úr lelke is. A király belefáradt mindenkinek megtenni azt, amit vágynak. Újabb titkokat akart megtudni a varázslatról. Ha kellett, hát erővel vette ezeket el.

A babár meséje, aki felszabadította a népet, és királyuk lett lassan elveszett, de még inkább átalakult egy legendává, egy keserű lélekről, aki a hatalomért mindent feláldozott, s ki féktelenül irtotta a népnek azon részét, amely ellene mert szólni. Betiltotta a királynőjének említését, hogy a szíve ne fájjon, lányát örökre elzárta a külvilágtól, hogy annak baja ne essen, a babár, fosztogató népeket űzte és irtotta. A birodalom felett sötét fellegek gyülekeztek.

Majd egy hasonlóan megkínzott lélek egy családját vesztett gyermek emelkedett ki a porból és hamuból, amit a keserűség hagyott maga után. A fiú szíve nem tűrte az igazságtalanságot, és olyan merész dolgokat tett, mint kimentette a lányt a börtönéből, és fellépett a király ellen. A szerelmét a király megölte, mert úgy vélte, a babár elvette tőle az utolsó kincsét. A pokol lángja semmi ahhoz képest, ami a birodalmat égette a következő esztendőkben! Az ősz uralkodó egyre sötétebb praktikákkal próbálta elseperni az újonnan érkezett harcost és annak szövetségeseit.

Végső csatájukra a barbárt segítette fia és barátai, de a királyt már felemésztette a sötétség, és nem is a lázadók serege, hanem maga a fekete mágia végzett vele. Tán a túlvilágon ismét együtt lehetett szerelmével és lányával, de ezt nem tudhatjuk. Jó uram, ne feledd, a dolgok nem változnak, csak ismétlődnek. A nyár után tél jön, és az est után nappal. Egy nap ismét borús fellegek fogják gyászolni királyságunk földjét, de most kérlek, tedd félre a dühöd, amit fiad elvesztése teremtett, és gondolkodj királyként! Nincs szükséged arra a könyvre, hogy fiad iránti szeretetted kimutasd. Nem kell kardot már el nem bíró karodnak varázs, hogy jó király legyél. Gyászold fiad, de ne bosszuld, ezt kérem én, hogy adj még egy fényes nappalt a népednek...

Előző oldal Zspider