Layla: az angyal, az ördög és a gyermek XVII.

Fantasy / Novellák (867 katt) angyalka146
  2014.02.19.

A tűz mellett ültünk, amit nagymamám töprengve hintett meg gyógyfüvekkel. Édes illat töltötte meg a levegőt, nagyanyó ráncai pedig mintha mélyebbek lettek volna.

- Itt az ideje, hogy megtudd az igazat, Layla. Én papnő vagyok, te is annak születtél. Életedet ennek kell szentelned, nem lehet családod, férjed, gyereked.
- Nem értem – szóltam tűnődve. – A nagymamám vagy. Ha nem lehet gyereked, akkor hogyan?
Fáradt szemeit rám emelte.
- Immáron betöltötted a tizenkettedik életéved, ideje, hogy megtudd az igazat. Sok-sok évvel ezelőtt, egy hideg téli éjszakán, megéreztem egy angyalherceg jelenlétét, azaz egy arkangyal volt a közelben. A kunyhómban ültem a jó meleg tűz mellett, de bármennyi fát is tettem rá, egyre hidegebb lett. Tudtam, s éreztem is: közelít a herceg. Elképzelésem sem volt, mit akarhat tőlem, a félelemtől testem lebénult, mozdulni sem bírtam. Vártam, hogy rám törje az ajtót és megöljön. Ehelyett halkan, illedelmesen bekopogott, a szobában újra meleg lett, testem felengedett, így felálltam és kinyitottam az ajtót. Ott állt ő teljesen emberi alakban, karjaiban egy kisbaba. Bebocsájtást kért, én pedig beengedtem. Letelepedett a karosszékembe és percekig csak bámult a tűzbe.
- Zoriel – szólt végül hozzám -, feladatom van a számodra. Én az egyik őrző vagyok, a Pokol Ura, és megkérnélek rá, hogy vedd magadhoz ezt a kislányt. A neve Leila. Ő is egy őrző, a Középső Ajtó őre. Vigyázz rá, neveld papnői létre! Húsz év múlva eljövök érte.
- Ennyit szólt, majd fénnyé változott és itt hagyott téged. Nem tudtam és nem is akartam megtagadni egy olyan magas rangú angyal kérését, mint amilyen ő volt, így unokámként felneveltelek, és igyekeztem legjobb tudásom szerint szeretni téged. Most eljött az idő, kicsi Laylám, hogy eleget téve az angyal kérésének, papnővé neveljelek téged. A papnő útja magányos, emberektől elzárt út. Mi nem veszünk részt a hétköznapokban, mi nem vagyunk részei egy közösségnek sem. Megterhelő és fájdalmas ez a lélek számára, de szolgálni az Istent és Istennőt, a legnagyobb megtiszteltetés az életben.

***

- Sabriel! Nimueh! Kiválasztottak vagytok. Egy szép napon majd Atlantisz és Avalon Úrnői lesztek! De addig a napig életetek magányos lesz, hiszen a papnő iskolában nevellek majd titeket, nem játszhattok együtt a többi gyerekkel, nem lehettek szerelmesek, nem lehet családotok, férjetek, gyermeketek. Az Istent és Istennőt fogjátok szolgálni, ez pedig kárpótolni fog majd minden veszteségért titeket. Mit gondoltok: képesek lesztek áldozatot hozni?

A két kislány törökülésben ült a puha szőnyegen, onnan nézett fel megszeppenve a magas, karcsú, sugárzóan szép vörös hajú nőre. Smaragdzöld szemei ragyogtak az esti szürkületben, lényéből bölcsesség és erő áradt. A papnők hosszú fehér ruháját viselte, homlokára kék holdsarló volt festve.

- Igen – felelték a gyerekek, és arcukon eltökéltség látszott.
A nő elmosolyodott és tanítani kezdte őket.
- A világon minden energia. Ti is azok vagytok. Az energia sohasem vész el, csak átalakul: egyik anyagból a másikba. A világot a Mindenható álma teremtette és teremtés közben két részre szakadt: férfira és nőre. Ez a polaritás hatja át a természetet és minden teremtett lényt, anyagot. Minden Szent! Minden élőlénynek helye van a világon és egyedi feladata, amit csak ő tölthet be. Tehát mindenkinek sorsa van. Senki sem vállalhatja át a másik sorsát, ugyanakkor mindenki sorsa hatással van a nagy egészre. Kölcsönhatásban élünk. A virág ételt ad a méheknek és gyümölcsöt az embernek, majd a mezei vadak lelegelik őket, az ember pedig megeszi a mezei vadakat. Minden körforgásban van. A Föld porából születtünk, oda is térünk vissza. A gonosznak helye van, hiszen a jó nem létezhet nélküle. Rövidke életünk célja az, hogy visszajussunk a Mindenhatóhoz és újra egyesüljünk vele. Az atlantidák szeretik férfiként elképzelni őt és Istennek nevezik, neki azonban sincsen neme. Ő férfi és nő egyszerre.

Elhallgatott, a két kislány tűnődve figyelte.

- Hogyan juthatunk vissza Istenhez? – kérdezte Nimueh.
- Úgy – válaszolta a nő -, hogy tiszta életet éltek. Meg kell ismernetek a gonoszt és elfogadni létezésének jogosságot. Fel kell ismernetek az igazságot, és beteljesíteni azt, bármi áron.
- Miért mi? – Sabriel volt az, aki a kérdést feltette, és feszülten várták a választ.
- A ti Lelketek már nagyon öreg. Sok-sok életet megélt, és tudom, értitek, amiről beszélek nektek. Atlantisz korcsosodni kezd. Egykoron tiszta, az isteneknek tetsző életet élt, a technikai fejlődés azonban elvette az eszét. Úgy gondolják, hasonlatosak az istenekhez, és amióta a majmokból genetikai módosításokkal megalkották az általuk embernek nevezett fajt, azóta istennek hiszik magukat. Az emberi faj létrehozása ellen már semmit sem tehetünk. Létrejöttek, tehát benne voltak a Mindenható tervében. Az azonban, hogy az atlantidák fajtalankodnak velük, már biztosan nem. Sötétségben tartják az emberek lelkét, és nektek az lesz a feladatotok, hogy fényt vigyetek nekik, felnyissátok a szemüket. Ebben én is segítek nektek.
- Miért higgyünk neked? Ki vagy te? – támadt neki Sabriel, de belül érezte, minden igaz, amit eddig mondott nekik.
- Én vagyok a Mindenható legelső, legcsodásabb teremtménye. Mikor letekintettem a földre és láttam a mérhetetlen szennyet, szívem elszorult és engedélyt kértem, hogy lejöhessek. A Mindenható ezt megtagadta, így hát elhagytam hazámmal együtt és ide jöttem, hogy segíthessek. A nevem Lucifer.

Előző oldal angyalka146