Feloldozás

Fantasy / Novellák (907 katt) maggoth1
  2014.01.02.

A mű megjelent a Lidércfény Amatőr Kulturális Folyóirat 2014/1 számában.

– Átvágtál, Tünde!
Péter arca halvány, sárga oválisnak tetszett a gyertyák fényében. Hangjában düh rezdült.
– Nem egészen – rázta meg a fejét a lány. – Csak elhallgattam az igazság egy részét.
– Hát, persze – nevetett fel gúnyosan a férfi. – Elfelejtetted közölni azt a csekélységet, hogy nem szedsz fogamzásgátlót, és csak azért kefélsz velem, hogy a teherbeesés után az igazi pároddal nevelhesd fel a kölykömet! Átkozottul kétszínű dög vagy!
Tünde szája kiszáradt, noha a szoba légköre dermesztően hideggé változott. Felemelte az előtte álló kupát, és belekortyolt a benne rejtőző borba.
– Épp azért hívtalak ide, mert gyötört a lelkiismeret. Megoldást kellett találnom rá, hogy gyereket szülhessek. Nehogy azt hidd, hogy csakúgy találomra kipécéztelek a tömegből, sokáig kerestem olyan embert, akinek jók a génjei. Meg kell értened, hogy nekem sem volt jó érzés, hogy becsaplak!
– Végig színészkedtél! – fröcsögte elkeseredetten Péter. – A közös érdeklődési kör sem volt egyéb porhintésnél! Nyavalyát vonzódtál te a transzcendentalitáshoz és a művészetekhez! Az orgazmusokat is csak megjátszottad!
– Dehogy! – tiltakozott a lány. – Majd tíz éve rajongok az okkultizmusért, és gyerekkorom óta bújom a könyveket. Te nem vagy olyan, mint az átlag műmacsók, nem tekinted a nőket agyatlan szexbáboknak. Oké, amit az ágyban csináltunk, nem volt több testmozgásnál, de akkor még úgy gondoltam, hogy a cél szentesíti eszközt, és arra azért nem panaszkodhatsz, hogy rosszul érezted magad!
– Rohadt boszorkány! – köpte felé a férfi. – A középkorban máglyán végezted volna! Legszívesebben kitörném a nyakadat!

A lány riadtan a keze mellett heverő tőrre pillantott, de nem nyúlt érte, bár az ereiben adrenalin kavargott. Megpróbálta legyőzni a félelmét, mert tudta, hogy csak akkor csillapíthatja le a férfit, ha ő is megnyugszik.

– Megértem, hogy dühös vagy – jelentette ki. – Sajnálom, hogy kihasználtunk, de nem tehettünk mást. Úgy is felfoghatod, hogy a megtermékenyítésemmel lehetőséget adtál két elveszett embernek a boldogságra.
A férfi megtapsolta.
– A feminista közlöny rögvest leközölné ezt a gyönyörű védőbeszédet, de mondd csak, mi különböztet meg a rideg, elnyomó hímektől, ha te is ugyanolyan érzéketlenül átgázolsz másokon, ahogy ők teszik.
Tünde lesütötte a szemét.
– Igazad van – sóhajtotta. – De ha őszintén megmondom, mi a helyzet, puszta jótékonyságból megdobtál volna minket egy kis spermával? Oké, csőbe húztalak, mégis azt szeretném, hogy megbocsáss! Talán nem téged kellett volna átverni, de ha egy selejtes példányt választok, mire megyek vele? Te tűntél a legjobb jelöltnek, és én a magam módján szerettelek!
Péter beharapta az alsó ajkát.
– Olyan egyszerű kimondani, hogy szerettél, de ha valakit szeretsz, azt nem alázod meg! Te csak úgy legyintenél, ha valaki az érzelmeire hivatkozva eszközként használna?
– Fogalmam sincs – ismerte el Tünde –, de legalább a közös gyermekünkre légy tekintettel, és próbáld meg elfogadni a történteket! Tisztában vagyok vele, hogy ez egy nagyon nehéz csata, amit önmagaddal kell megvívnod, de könyörgöm, tedd meg a fiadért!

Péter dühösen felordított, hangja csaknem vonyításba csapott át. Tünde tehetetlenül bámulta, miközben a reszkető gyertyaláng groteszk árnyakat vetített a falra. Remélte, hogy a férfi szenvedése nem riasztotta fel a gyermekét és a párját a hálószobában. Nem lett volna túl kellemes, ha ebben a kiszámíthatatlan pillanatban egyszer csak felbukkannak.

– Fiam van – lehelte Péter lázas fénnyel a szemében. – Élő, egészséges kisfiú…
A férfi nagyot fújt, haragtól eltorzult vonásai fokozatosan ellazultak.
– Talán megértelek – préselte ki magából a szavakat –, de mikor akartad elmondani az igazat? Szándékodban állt egyáltalán?
– Persze – bizonygatta a lány. – Csak valahogy sosem találtam rá a megfelelő alkalmat. Ráadásul pont aznap szenvedtél balesetet, amikor végre tényleg rászántam magam a gyónásra, és ez jó időre megfosztott a lehetőségtől. Nagyon megrázott, elhiheted, bár hazudnék, ha azt állítanám, hogy bizonyos fokig nem könnyebbültem meg.
– Igen, az a kicseszett karambol tényleg rosszkor jött… mikor is történt?
– Másfél éve.
– Akkor már nem is olyan kicsi a fiam.
– Igen – vágta rá a lány, és előhúzta a keblébe rejtett képet. – Rólad neveztük el.

A fotón gyönyörű, pufók kisbaba mosolygott. Fejbőrén sorakozó szőke hajpihék előrevetítették, hogy felnőttként apjáéhoz hasonló, dús hajkoronát visel majd. Péter hosszú percekig nézte a fotót, és a látványtól a maradék dühe is elillant. Végül mély sóhaj kíséretében így szólt:

– Elítéllek ugyan azért, amit tettél, de a fiam csodálatos, makkegészséges gyerek. Neveljetek belőle jó embert! Egyedül így kaphattok tőlem feloldozást.
A lány szeméből hálakönnyek csordultak.
– Köszönöm, Péter! – suttogta megkönnyebbülten. – Nyugodj békében, míg újra nem találkozunk a felsőbb szférákban!

Péter arcából átszellemült öröm sugárzott, miközben lebegő alakja délibábként szertefoszlott. Tünde eltörölte a padlóra rajzolt kör és a beléfoglalt pentagramma körvonalait, aztán kioltotta a lobogó gyertyákat. Sokáig nem tudta feldolgozni, amikor a hatóságok értesítették a férfi haláláról. Most, hogy megidézte őt, és feltárta előtte az igazságot, végre megszabadult a tehertől. Felhörpintette a maradék bort, majd a szoba sarkában felállított oltárra helyezte a tőrt és az aranyserleget. Egy pillanatra benézett a gyerekszobába, de a kisfia olyan békésen aludt a bölcsőben, mintha angyalok vigyázták volna álmait. Tünde végigsimított a csecsemő homlokán, aztán besuhant a telihold fényében fürdő hálószobába, és megkönnyebbült mosollyal az arcán befeküdt Viktória mellé a franciaágyba.

Előző oldal maggoth1
Vélemények a műről (eddig 4 db)