Albion ormán állva

Fantasy / Versek (799 katt) edwardhooper
  2013.12.13.

A vár ormán állva
Balladát fütyül a szél
A bal fülem mögött.
S ha ide állsz mellém,
Elmesélem neked, hős idegen,
Mit az Azúr szikla csúcsán
A csillagos menny nekünk költött.

Csodákról szólt a dal,
A kezdet kezdetéről, a vég végéről,
Mit az énekek ligete dúdolt,
S pengetett a megfeszített húron
A sötét erdők mélyéről.
Bújj ide hozzám! Suttogja a szél
Itt, a bal fülem mögött.

Legott csak a Semmi volt,
Az elképzelhetetlen űr,
Mit parancsomra tudós seregem oly
Bőszen és mohón kutatott.
Bújták a csodavilág káprázatát,
Bekukkantva minden zugba, minden parányba,
S óriásokat is faggattunk nagy bőszen,
De az Értelmet nem lelték sehol.
Ugyan, hogy is lelnétek,
Mi ki nem mondható? Simogat a szél
Itt, a bal fülem mögött.

Ha innen lenézel,
Titkon kacsint nekünk a táj,
S suttogja szüntelen súlyos szavak neszét:
A föld és menny a messzi végtelenbe olvad.
Nézd! Oda úsznak a felhők,
Hol a messzeség találkahelyén
Faunok, s nimfák ölelik egymást féktelen.
Én súgom neked, nem a szél, hős idegen, hogy
Ott érlelik a fellegek a holnapot a ma tüzes borává
A tegnap dézsájában taposva.
S ha már nem leszünk, a szél majd mesét dalol
Albion romos ormáról, kedves idegen.
Én egyetlen Istenem!

Előző oldal edwardhooper