Csurom feketében

Szépirodalom / Novellák (1116 katt) T. Bálint
  2013.11.22.

Ott álltam csurom feketében, a lassan beköszöntő télben. Kezdett elhamvadni, amit az ősz megevett.

Gyászoltam a nyarat, az elmúlt szabadságot, a sok reményt. Most jöttem rá, hogy akkor voltam igazán szabad.

Télen rengeteg az ember, visszavágyom a nyári magányt, önmagamat. Szellemem szárnyalt, a nyár tüze égett, de a hideg, csöpögős ősz kioltotta.

Engem is megrágott, csontjaimat összezúzta, véres pépé tört, aztán egyszerűen kiköpött.

És most itt a tél, csupa sötétség. Elveszett a nyár tüze, helyette vizes hamu maradt, ami majd megfagy. Lesz valaha még nyár? Ha nem, örökké gyászolok csurom feketében.

Előző oldal T. Bálint
Vélemények a műről (eddig 1 db)