Linktár

Vámpírvadász IV.

A mű megjelent a Lidércfény Amatőr Kulturális Folyóirat 2021/2 számában.

Egy fehér homokos tengerparton eszméltem fel. A felhőtlen, azúrkék égen tündöklő napkorong mosolya gyöngéden megsimogatta az arcomat. A sós illatú, tengeri szellő fülembe súgta időtlen emlékeit. Lehunyt szemmel elmosolyodtam.

„Gyönyörű… Túl szép ahhoz, hogy valóság legyen…”

- Tudod, mennyi munkámba került, amíg megteremtettem ezt a helyet? Hálásabb is lehetnél!

Lassan, ráérősen a hang irányába fordítottam a fejemet.

Ariel most ugyanolyan szép volt, mint amikor először találkoztunk. Könnyű, fehér vászonruhát viselt, bőrét bronzszínűre égette a nyári nap. Égszínű szemei élettől csillogtak, ahogy mezítláb lépdelt a puha homokban. Azután megállt – tőlem pár méterre csupán – és jelentőségteljesen széttárta karjait.

- Ismerős, nem igaz? – érzéki altja még mindig elbűvölt engem.

Keserű mosollyal nemet intettem.

- Egy álom… Nem több. Egykori boldogságunk halovány árnyéka csupán…
- De… Újra valóság lehetne – suttogta és könnyedén mellém suhant. Hozzám simult, ám ezúttal gyöngéden, - épp úgy, ahogy akkor, régen…
- Te meghaltál. Ez… nem lehet…
- De igen… A szíved mélyén te is érzed, hogy ott, legbelül, még mindig én vagyok az!
- Nem… - suttogtam rekedten, de éreztem, hogy ellenállásom fokozatosan gyengült, ahogy a remény táplálta kétség lassan gyökeret vert a lelkemben.
- Ments meg, kérlek… - suttogta és forró lehelete már az ajkamat perzselte.
- Hogy… Hogyan? – éreztem, ahogy lassan elhagy az erőm.
- Egy csókkal…

Nem láttam, éreztem csupán, hogy valami megváltozott. Azután…

A tengerpart élénk színei megfakultak. A napkorong elhalványult, és a ragyogó, türkizkék égbolt egy pillanat alatt mocskos szürkévé sápadt. Jeges szél kerekedett és fagyos karmaival a lelkembe mart. Újra hallottam azt a fájdalommal teli, elkínzott suttogást. Ariel lassan kibontakozott az ölelésemből…