Csoportok és szószólók

Külvilág / Közélet (908 katt) Norton
  2013.10.24.

A szószólók azok az emberek, akik egy egész csoport szellemiségét képviselik. A céljuk általában az, hogy minél több embert bevonzanak a saját táborukba. Ha egy szószóló szereti a tejbegrízt, és sok olyan ember van, aki szintén szereti, akkor az egy szerencsés helyzet. Ám a szerepek általában már jó előre le vannak osztva.

Amikor valaki hosszú időt tölt el egy szövetség vezetőjeként, képviselőjeként, akkor előbb-utóbb szembesül valamilyen ellentmondással. Talán ha nyíltan elmondaná, hogy ő a tejbegrízt szereti, akkor a társaságának népszerűsége lecsökkenne. Pártfogókat, támogatókat vesztenének vele.

Ilyenkor az illető tanácsadói, akik felmérik a helyzetet, tájékoztatják róla, hogy mégis jobb lenne inkább, ha a túrós csuszát szeretné, mert az szimpatikusabb a nagyközönség körében. Az illető ekkor, ha meg akar felelni a tisztségének, már a túrós csuszát fogja szeretni. De ha a tanácsadók még a spenótot is "finomnak" találják, akkor a kedvenc tápláléka onnantól kezdve a spenót és a túrós csusza lesz. A tejbegrízt pedig félreteszi. Legalábbis látszólag.

Ha valaki huzamosabb időt tölt el egy nagyobb csoport vezéreként, akkor, ha tetszik, ha nem, hazudnia kell, mert azzal tudja a többséget megfogni. Mindig az érdekeket fogja nézni, míg a saját felfogását (látszólag) a háttérbe szorítja. Hosszú évek alatt pedig az ilyesmihez alkalmazkodnia kell.

Az alkalmazkodásnak sokféle módja létezhet. Előfordulhat, hogy az illető teljesen őszinte magához, és tudja, hogy egy hálátlan szerepet játszik csupán, de a hazugságot elfogadja, mint egy szükséges rosszat. Megpróbálhatja kompenzálni magát, pénzzel, befolyással, esetleg a mások feletti hatalommal.

Az is megeshet, hogy kiborul, és borítja a bilit. A nagyközönség persze általában tisztában van vele, hogy az ilyen emberek hazudnak, de ha nyíltan a tudomásukra jut egy efféle beismerés, az kőkemény indulatokat szabadíthat fel, ami borzasztóan veszélyes dolog.

De van egy még ennél is veszélyesebb helyzet: ha az illető már annyira azonosul a szerepével, hogy még ő is elhiszi, hogy igazat mond. Ilyenkor még olyan is előfordulhat, hogy egy tönkretett, félholt dologra azt fogja mondani, hogy remekül, esetleg világszínvonalon működik. És a legfélelmetesebb, hogy el is fogja hinni!


Vége

Előző oldal Norton