Vámpírvadász III.

Fantasy / Novellák (813 katt) bel corma
  2013.10.13.

A mű megjelent a Lidércfény Amatőr Kulturális Folyóirat 2014/4 számában.

Fogalmam sem volt róla, hogy merre induljak el. Tudtam, hogy ló nélkül, holtfáradtan nem jutnék messzire. Abban is biztos voltam, hogy alkonyatkor Ariel újra megkeres majd, és még egy napkeltét már nem érnék meg.

Milyen fura…

A találkozásom Ariellel félelmetes volt, mégis… Volt a lényében valami titokzatos bujaság, ami vérszomjával keveredve, valahogy…

Bosszúsan elhessegettem a gondolatot.

Ő már csak egy szörnyeteg, aki állat módjára gyilkol. A pokol szentségtelen teremtménye, akinek már nem sok köze van ahhoz a nőhöz, akit egykor annyira szerettem. Igen, ez egészen biztosan így van… Így kell lennie!

Így győzködtem magam, de szívemben lassan gyökeret vert a meggyőződés, hogy Ariel nem akart megölni engem, csupán…

„Csak átváltoztatni!”

A gondolattól és a térdembe hasító fájdalomtól elfintorodtam. Azután eszembe jutott valami, illetve… valaki!

„Georgina háza itt van a közelben! Ha jól sejtem, az a menedék vámpír-biztos helynek számít, mellesleg…”

A fehér boszorkány a lekötelezettem volt, és azt mondta, hogy bármikor igényt tarthatok a segítségére. Úgy éreztem, hogy eljött a pillanat, amikor leróhatja tartozását…

***

Már jócskán délutánba hajlott az idő, amikor sántikálva sikerült elérnem a menedéket. Georgina az ajtóban várt rám. Meg sem lepődtem azon, hogy számított az érkezésemre. Gondolatban elmosolyodtam.

„Minél inkább otthon van a mágiában, annál nagyobb az esélyem a túlélésre!”

Betámogatott a házba, én pedig fáradtan levetettem magam egy ócska karosszékbe. Georgina nem szólt egy szót sem, hanem vizet hozott nekem és ételt. Hálásan csillogó szemekkel vetettem magam az ennivalóra.

Türelmesen megvárta, amíg végeztem a vacsorával, csak azután szólalt meg lágy, dallamos hangján.

- Tudod, nem igazán hittem benne, hogy valaha viszont látlak még…

Fogalmam sem volt róla, mit felelhetnék erre. Tétován megvontam a vállamat.

- Azt hittem, hogy látod a jövőt, hiszen… boszorkány vagy, nem igaz?
- A jövő folyton változik attól függően, hogy milyen döntéseket hozunk – suttogta talányos mosollyal az ajkán. – Mondd, miért jöttél ide?
- Én csak… Elkelne a segítséged.

Georgina tűnődve felállt, és a háta mögött álló, apró könyvespolchoz sétált. Úgy tűnt, találomra kiválasztott egy ezüstös fehér színben csillogó, fekete bőrszíjra fűzött, apró amulettet. Jobb kezében egyensúlyozta, mintha csak a súlyát mérlegelné. Azután visszatért és leült velem szemben. Lassan kinyitotta a tenyerét és megmutatta nekem a talizmánt. Számomra ismeretlen szimbólum volt, viszont határozottan éreztem a belőle áradó erőt.

- Tudod, mi ez? – a nő hangja most komolyan csengett.

Tétován nemet intettem.

- Ez egy „idő-gyilkos”… Olyan mágikus szimbólum, amely kiragad téged a valós időből és ideiglenesen áthelyez egy másik idősíkra. Egy olyan helyre, ahol gyorsabban pereg az idő… Kicsit hosszú lenne most részletesen elmagyaráznom az egészet… A lényeg az, hogy amíg nyitva tartod az átjárót, addig képes leszel a mostani sebességed sokszorosával mozogni…

- Mi… Milyen árat kell fizetnem mindezért? – némiképp elbizonytalanodtam, mert tökéletesen tisztában voltam vele, hogy a varázslatok világában semmit nem adnak ingyen.

A boszorkány lassan hátradőlt a székében. Arca most félig az árnyak takarásába került. Hangja hidegen, érzelem-mentesen csengett.

- Gyorsabban öregszel majd. Minden egyes pillanat, amit odaát töltesz, az sokszorosan hat rád ebben a világban. Egy másodperc alatt egy hetet veszítesz az életedből, egy perc alatt egy évet… inkább nem folytatom, a többit képzeld el magad.

- Rendben – próbáltam magabiztosnak tűnni, de éreztem, hogy kiszárad a torkom.

Georgina vállat vont és egy könnyed mozdulattal felém lendítette a talizmánt. Ügyesen elkaptam a levegőben és köpenyem belső zsebébe süllyesztettem.

A boszorkány felállt és közelebb lépett hozzám. Épp arra készültem, hogy valami köszönet félét rebegjek neki, amikor keményen megragadta a csuklómat. Arca most egészen közel került az enyémhez. Szemei hipnotikus tűzben égtek.

- Ennyire nehéz őt elengedned?

Keserűen felkacagtam.

- Még mindig nem érted, ugye? Ő nem enged el engem!

Előző oldal bel corma