Vámpírvadász II.

Fantasy / Novellák (810 katt) bel corma
  2013.10.06.

A mű megjelent a Lidércfény Amatőr Kulturális Folyóirat 2014/4 számában.

Gyönyörű, koromfekete lovam háta tajtékzott, ahogy kíméletlenül űztem, hajtottam őt. A szerencsétlen állat izmai remegtek az erőfeszítéstől, de a szíve – az a hatalmas szív – még kitartott. Ő jelentette most számomra az egyetlen reményt. Csak ő állt köztem és a sötét démonszárnyakon száguldó halál között…

Régóta vágtattam már kelet felé, ám most apró reménysugár éledt szívemben. Nem nagy, akkora csupán, mint a fagyos szélben táncoló gyertyaláng. Ha Isten is megsegít…

„Dereng az ég alja…”

Csillag ebben a pillanatban bukott fel. Eddig is csupán az akarat űzte, hajtotta őt előre, de a teste már nem bírta tovább. Hörögve hemperedett meg a sárban…

Szerencsém volt, vagy talán az égiek vigyáztak rám, mert a lábam kiakadt a kengyelből én pedig a sűrű csalitosba zuhantam. A bokrok tompították zuhanásomat, és bár minden tagom pokolian sajgott, de semmim nem tört el. Sikerült feltápászkodnom. Egy apró tisztásra jutottam…

Körbeölelt a csend. A szemerkélő, hideg esőben kristályos felhőkként gomolygott körülöttem a leheletem. A telihold ezüstös fénye apró gyémántokként csillogott a nedves leveleken. Megengedtem magamnak egy halovány mosolyt…

„Gyönyörű hely. Ha itt kell, hogy véget érjen…”

Egy elmosódott folt mozdult látómezőm peremén. Olyan érzésem támadt, mintha lelassult volna az idő. Ólmos fáradtság ömlött szét tagjaimban, ahogy igyekeztem megpördülni…

„Mindig is értettél a bűbájhoz…”

Ezüst pengém a tenyerembe röppent, de már tudtam, hogy elkéstem. Egy villanás, erős ujjak szorítása a csuklómon, egy csavarintás és tőröm a nedves fűbe hullott. Ariel forró leheletét a tarkómon éreztem.

- Hiányoztam? Biztosan, ha ilyen messzire eljöttél értem…

Kacagásába sötét zöngék vegyültek. Újra szabad voltam, de annyira futotta csupán az erőmből, hogy térdre omoljak egy hideg pocsolyában. Érzéki sóhaja az agyamban visszhangzott, azután…

Végre megpillantottam őt. A tisztás közepén állt, tőlem pár méterre csupán. Finom metszésű arcát hollófekete haj keretezte, kék szemeiben megcsillant a sápadt hold fénye. Épp olyan volt, amilyennek megőriztem őt emlékeimben…

Ujjaim megrebbentek, már mozdultam volna, de ismét megelőzött. Úgy éreztem, hogy olvas a gondolataimban. Körvonalai megremegtek, egy pillanat volt csupán, ahogy megtette a köztünk lévő távolságot. Keményen megragadta a mellkasomon a köpenyemet, és kíméletlenül nekipréselt egy öreg tölgyfának. Nem engedett el, és a következő pillanatban már hozzám simult hajlékony teste.

- Tudom, hogy Arielt keresed bennem, de „ő” már nem létezik – sziszegte a fülembe és fejemet keményen a fának nyomta. Forró nyelve az artériámon táncolt. – Ő gyenge volt, de én… én megmutathatom neked az érzéki örömök valódi extázisát… Azt, amely túlmutat a nyomorult emberek szánalmas vergődésén. Velem isten lehetnél…

Magam sem tudom, hogyan sikerült letépnem a nyakamban lógó ezüst keresztet és belenyomnom a vámpír arcába. Egy sebzett vadállat gyorsaságával szökkent hátra, fültépő sikítása a dobhártyámat szaggatta.

Egy érzés… Valami megváltozott…

”Pirkadat!”

A tisztás rózsás fénybe borult, a bestia pedig egy villanással eltűnt a gomolygó, hajnali párában. Dühös sziszegése még sokáig visszhangzott a fülemben.

Sejtettem, hogy nem most találkoztam vele utoljára…

Előző oldal bel corma