Vámpírvadász

Fantasy / Novellák (1674 katt) bel corma
  2013.10.04.

A mű megjelent a Lidércfény Amatőr Kulturális Folyóirat 2021/1 számában.

Az alacsonyan rohanó, fátyolos felhők vérszínben tündököltek, ahogy a lenyugvó nap haldokló sugarai megfestették őket. Hideg szél kerekedett, mely a havasok fagyos illatát hozta magával és még valamit…

Mintha…

Olyan volt, akár egy halk suttogás érzékeim peremén. Hűvös lehelet, mely megtáncoltatja a fák száraz, barna leveleit, hogy azután tovatűnjön a semmiben. Sóhaj, mely egy élet halovány emlékébe kapaszkodik és egyre hív…

Az „ő” hangja…

Megremegtem és a sötét emlékek tovatűntek. Komoran összehúztam magamon vastag, fekete köpenyemet és óvatosan letérdeltem, hogy alaposabban szemügyre vegyem a lábaimnál fekvő, szétmarcangolt testet.

Egy tizenöt év körüli lány volt, illetve az, ami még megmaradt belőle. A nyomokból ítélve nagyjából egy napja halhatott meg. A vadállatok már alaposan kikezdték a testet, ám az arc és a nyak szerencsére még sértetlen volt. Óvatosan félresimítottam a hajat és megtaláltam azt, amit kerestem.

Két pontszerű, vörös seb volt a nyakon, egymástól néhány centiméternyi távolságra csupán. Épp, mint egy…

„Kiszívta a vérét… Az utolsó cseppig!”

Keserű szájízzel indulni készültem, de valamiért meggondoltam magam. Hirtelen ötlettől vezérelve alaposabban szemügyre vettem a lány arcát…

Ovális arc volt, fitos orral és telt ajkakkal. Fekete volt a haja, és bár a kék szemekre már fátylat borított a halál, mégis… Mintha még őrizték volna egykori tulajdonosuk lelkének egy apró lenyomatát. Életében olyan lehetett, mint…

Ekkor döbbentem rá arra, amit szívem legmélyén már rég sejtettem.

„Épp olyan, mint te, Ariel… Olyanokat választasz, akik hasonlítanak rád, mert… Azt akarod, hogy minden egyes alkalommal a te arcodat lássam viszont…”

Felálltam és fájdalmas sóhajjal engedtem el a bűntudat égető szellemét. Gyors, gyakorlott mozdulatokkal ellenőriztem az alkalomra felcsatolt ezüst pengéket.

Még várt rám egy feladat!

Előző oldal bel corma