Egy Agatha Christie krimi – a könyv, meg a filmváltozatok

Szépirodalom / Könyvajánló (1345 katt) Homoergaster
  2013.09.14.

A mű megjelent a Lidércfény Amatőr Kulturális Folyóirat 2013/7 számában.

Először is szeretném leszögezni, hogy régebben meglehetősen immunis voltam a krimi műfajra. Science-fiction volt a minden¬ség. Ezt a meglehetősen áttörhetetlennek látszó védfalat Rejtő Jenő döntötte le. Szimbolikus műszaki zár átvágásának poszthumusz bravúrját nem a közismert könyveivel, hanem a „Detektív, cowboy, légió” c. írásával vitte véghez. Ebben a vidám kabarédarabhoz hasonlatos műben önmagát és az egész „ponyva-irodalmat” figurázta ki a szerző. Rejtő művei bárkinek belépőül szolgálhatnak a „komoly” (bár állítólag ilyen nincs is) krimi birodalmába. Ugyanakkor elárulhatom, hogy az első kedvencem Sherlock Holmes volt, és az egyéb krimik, de legfőképpen Agatha Christie hőse, a kis belga, csak deresedő fejjel hódított meg, elsősorban David Suchet alakításában.

Az ő nyomán kezdtem el olvasni is Christie-t, és újabban már a régebbi filmes adaptációk is érdekelnek. Az írónőtől életem legelső élménye a „Gyilkosság az Orient expresszen” régi, Albert Finney-vel készült feldolgozása volt, ezt emlékeim szerint moziban láttam, és mély benyomást tett rám. A könyvet csak jóval később, merő unalomból, egy mező közepén, egy csapatnyi elvetemült tehénre vigyázva olvastam el. Ezek azonban csak felvillanások voltak, Suchet és az általa megformált Poirot hozta el a mély és kitartó érdeklődést. Az írónő leghíresebb és legkedveltebb könyvei közé tartozik a tárgyalt mű is. Ez a bűnügyi história több mint érdekes, egy ravaszul kitervelt és ügyesen kivitelezett sztori. Nem mellesleg összefüggő tematikájú más Christie művekkel.

A két sztorit, az „Evil under the Sun”-t és a nagy párját, A „Halál a Níluson”-t a Suchet főszereplésével készült sorozat hozta a szellemi horizontomra. A „Halál a Níluson” jelenleg is holtversenyben van a „Gyilkosság az Orient expresszen”-nel. Külön örömemre szolgál, hogy mind a ...Níluson..., mind az ...Orient... lemezén extrák is vannak! Egy műsoros DVD megvásárlásának csak így van értelme… meg ha nem helyből 4-5 ezer forint!

Tehát a nyári hónapokban, a strandolás-nyaralás közepette, amikor egy kissé pang a szellemi szuperhorizont, belevágtam egy ún. „könnyű” műfaj, egy krimi, egy Agatha Christie olvasásába. Konkrétan „Nyaraló gyilkosok - Evil under the Sun” c. történetébe. A felszínesre tervezett szórakozás egy idő múlva átcsapott mélyebb érdeklődésbe, mivel a történet nyakatekert rejtélye mellett a két filmváltozat érdekes megoldásai, eltérő dramaturgiai fogásai is árnyalták Poirot mester ezen kalandját.

Amikor a regényt elkezdtem olvasni, rájöttem arra, hogy az 1982-es Peter Ustinov főszerepével készült film jelentősen eltér az eredetitől, de még inkább így van ez az általam előbb megismert 2001-es, David Suchet féle változatnál. Ez a történet – bevallom – amíg az Ustinov-féle nem került elő, csak egy volt a többi közt. Az 1982-es filmváltozat DVD-n indította el a lavinát. Megvettem a könyvet, és olvasni kezdtem, újranéztem a 2001-es Suchet változatot. Hirtelen tudatára ébredtem, milyen érdekes különbségek vannak, és bőszen találgatni kezdtem az okait! Az ok valószínűleg elsősorban a két különböző időszakban gyökeredzhet: 1982 és 2001 közötti eltelt időben megváltozott szemléletmódban, modorosságban, de talán leginkább abban keresendő, hogy a régi feldolgozás különálló mozifilm, míg az újkori egy hosszú sorozat része.

A 2011-es Agatha Christie Krimi kalauzban a sorozatról azt írják, hogy az alkotók igencsak eleresztették a fantáziájukat, a forgatókönyvírók alakítgatták, felnagyították a történeteket, hisz némelyik csupán egy nyúlfarknyi novella. Így történhetett meg, hogy noha az eredetiben nem is szerepelnek, a 2001-es változatban Hastings kapitány, Miss Lemon és Poirot régi barátja, Japp főfelügyelő is feltűnik.

A történet egy előkelő nyaralóhelyen esik meg, ahol kőgazdag különcök és hírességek múlatják az időt. Leathercombe nevű falu melletti festői helyen, a szálloda, öblök és sziklabarlangok, ezek a helyszínek. A gyilkosság egy öbölben történik, megölik Linda Marshall-t, a híres-hírhedt revüszínésznőt. Mint ilyenkor az lenni szokott, kiderül, hogy mindenkinek lenne valamilyen oka, de legfőképp lehetősége a bűntett elkövetésére, még akkor is, ha az első benyomásra rendben vannak az alibik. A regényben Colgate felügyelő nyomoz, de persze megkéri Poirot-t, hogy segítsen neki. Az írónő megvillantja a rendőri munka babra részét is, Colgate utasításokat ad az alárendeltjeinek különböző információk ellenőrzésére, ami hosszadalmas rutin. Például hogy mennyi idő alatt lehet legépelni néhány levelet.

A kezdetben egyszerűnek látszó eset egyre bonyolultabbá válik, mert a leginkább gyanúsítható személyek megdönthetetlen alibivel rendelkeznek – Colgate (nem fogkrém, Yard!) nagy bánatára – de a többiek helyzete is bizonytalanná válik. Ám a bajszos belga addig csűri-csavarja a pszichológiájával a tényeket, hogy lassan mindenki, sőt senki se gyanús! Az olvasó, ha nincs résen, teljesen elveszti a fonalat, és aztán már hajlani kezd rá, akár a szereplők, hogy egy kívülálló a tettes. Főleg, amikor úgy tűnik, hogy az áldozatot zsarolták is. A sztori azért is különleges, mert Christie egy általa felépített ötletsablon új variációjaként írta meg. Ez a motívum három Poirot történetet kapcsol össze: „A rodoszi háromszög”, „A halál a Níluson” és a „Nyaraló gyilkosok”. Ez a sablon a szerelmi háromszög, mely maga is egy háromszög.

Ahogy a szárakon végigkövetjük a fejlődését, amelynek minden esetben egy pszichológiai tétel a tanulsága az emberi lélek sötét rejtelméig. Az első szálat, a Rodoszi háromszöget is önmagától „lopta”, egy 1928-ban megjelent elbeszélése: „A vérfoltos járda” c. alapján írta meg öt évvel később. Ebből fejlesztette tovább a Death of the Nile-t, majd a nyaralókat. Tulajdonképpen ez egy trilógia, abban az értelemben, ahogy Sergio Leone dollártrilógiája. Egy nagy alapötlet, három szabad feldolgozásban. A műben utal is a Halál a Nílusonra, az egyik karakter a nílusi nyomozás-utazás egyik szereplőjétől értesült a kis belga eme bravúrjáról. Az elején mindjárt többen kérdőre vonják a belgát, hogy netán itt is bűneset után szimatol-e. Poirot elmagyarázza, hogy szórakozni jött ide, de ugyanakkor kifejti, hogy noha ez egy békés, romantikus hely, valójában ideális egy gyilkosság elkövetésére! Miért is ne akad¬hatna a békés helyen olyasmi, mint egy holttest? Következzen Hercule Poirot magyarázata: „Tegyük fel, hogy van egy ellensége. Ha a lakásán, a hivatalában, az utcán keresi fel… eh bien, arra valamilyen okot kell adnia. De itt a tengerparton minden különösebb ok nélkül összekerülhetnek.”

Vagy a másik jellemző előkészítő fogás:

„...– Itt a csempész szigeten nem hevernek holttestek, igaz-e?
– Ah! – mondta Hercule Poirot. – Ez nem egészen így van! – Lefelé mutatott. – Csak tessék megnézni azokat ott, amint ott feküsznek sorban. Mik azok tulajdonképpen? Se nők, se férfiak. Nincs bennük semmi sze¬mélyes. Egyszerűen csak... testek...! - Poirot a fekvő alakokra mutatott. – Az egész látvány a párizsi hullaházra emlékeztet.
– De Monsieur Poirot! – Mrs. Gardener meg volt botránkozva.
– Deszkára dobott hús, akárcsak a hentesnél!
– De Monsieur Poirot, nem gondolja, hogy mégiscsak túloz?
– Talán igen – mondta engedékenyen Poirot.”


Az olvasó azonban egy krimit tart a kezében, és ezért pontosan tudja, hogy a kis ember nem túloz.

Aztán a Poirot által lehetségesnek vélt bűntény meg is történik! A közeli Pixy-öbölben követik el, mely egy kicsiny beugró csak a nagyobb Sirály-öbölben. Az áldozatot Patrick Redfern – akit 1982-ben Nicholas Clay alakít, 2001-ben pedig Michael Higgs – és Miss Brewster találja meg, így az ő alibijük rendben, ők nem tehették... illetve azért a szürke agysejtecskék rendesen megkavarják a kedves olvasót! Christie-t azért élvezetes olvasni, mert a vénkisasszony hőse vagy a külföldi különc mindig rámutat: semmi sem biztos, amit annak vélünk! 1982-ben a hátán, míg 2001-ben a hasán fekszik az áldozat. A regényben: „Arlena Marshall széttárt karokkal, s arccal a földnek feküdt a fövenyen.”

Lássuk a sztori kivonatát, két változatban a két film alapján:

1982

„Hercule Poirot-t egy biztosí¬tási cég felkéri, hogy segítsen kideríteni két rejtélyes esetet: először is egy női holttestre bukkannak egy mocsárban, majd egy értékes ékszerről, amelyet a cég biztosít, kiderül, hogy hamisítvány. Poirot megtudja, hogy a gyémántot Arlena Marshall újdonsült férjétől, Sir Horace Platt-tól kapta. A házaspár éppen nászútját tölti egy trópusi szigeten, ahova utánuk utazik a belga magánnyomozó is. Nem kell hozzá azonban sok idő, hogy Poirot rájöjjön arra, hogy a szigeten mindenki utálja Arlene-t. Ezért aztán azon sem lepődik meg, amikor egy szép napon rábukkannak az asszony holttestére...”

2001

„…Hercule Poirot mester, a kiváló képességű magándetektív, aki jelenleg éppen a dél-angliai Devon szigetén kúráltatja magát. Az elegáns szállóban népes vendégsereg gyűlt össze. A nyaralók között ott van Kenneth Marshall és ifjú felesége, Arlena Stuart is. A békés idillt, úgy tűnik, semmi sem zavarja meg, ám ekkor váratlan dolog történik. A tengerparton rábukkannak Arlena Stuart holttestére. Megfojtották. Először úgy tűnik, hogy a gyilkosság indoka féltékenység, hiszen Arlena nyíltan flörtölt a szállóban. Ám hamarosan kiderül, hogy ennél sötétebb titkok rejlenek az ügy hátterében. Mindenki gyanús. Poirot nyomozni kezd...”


A régi változat szereplői közül néhányukkal foglalkoznék egy kicsit.

Az előbb említett Nicholas Clay, aki 82-ben Patrick Redfernt alakítja, egy évvel korábban az Excalibur című történelmi fantasyban alakította Lancelot lovagot. Ez a film egyébként zajos siker volt, még pedig erős, szuggesztív dark stílusa, látomásossága és naturális csataje¬lenetei miatt. Képileg és sztorivezetésben is újító egy film, a keménység-naturalizmus felé. Rendezte John Milius, zene Wagner... a többit lehet sejteni. Ajánlom megnézni! Clay a kor egyik ügyeletes szépfiúja. Ebben a minőségében mind Lancelotként, mind Redfernként meggyőző. Viszont roppant kíváncsi lennék rá, hogy a '75-ös „Terror of Frankenstein”-ben mit is játszott... csak nem a szörnyet? A gyilkolászós nyaralás utáni évben szintén egy krimi következett számára, és szintén súlyos klasszis: „A sátán kutyája”. Jack Stapletont játszotta benne. Majd a következő évben ismét nem semmi film: „Pompei utolsó napjai” c. tv sorozat! Ebben Glaucus szerepét kapta!

Colin Blakey pedig, aki a kissé idiótának tűnő milliomosként a gyémántját siratja, se piskóta. 1970-ben a „Private Life of Sherlock Holmes”-ban Dr. Watsont játssza, majd 1974-ben a világsiker „Gyilkosság az Orient expresszen”-ben Hardman karakterét. De a Rózsaszínű párduc filmekben – ez egy sikeres krimiparódia soro¬zat – is feltűnik. 1978-ban a Rajmond Chaldler-féle „Big Sleep” - „Nagy álom” következik!

Roddy McDovall, aki Rex Brevstert formálja meg, néhány évvel később majd egy fontos film szereplője lesz! A „Fright Night”, magyarítva „Frászkarika” c. 1985-ös amerikai horror-vígjátékban, Peter Vincent szerepében az ijedős horror tv-sztárt alakítja. Ez a film a VHS korszak nagy sikere, nekem is nagyon bejött. Vicces és húzós egyszerre.

Ezen a ponton érdemes kitérni a humorosságra. A regény fino¬man ironizál a jellemekkel és viselkedésükkel. Az irónia amúgy is megfigyelhetően erős oldala az írónőnek. Úgy látom, a David Suchet-féle filmváltozat visszafogottabban humoros. Suchet a finom árnyalatok felé mutat a figura allűrjeivel és szituációkkal Christie szellemiségében. Persze ez egy más színészi technikából is következik, más megközelítés, meg stb…

Ellenben a Peter Ustinovos változat harsányabb és ellenállhatatlanul vicces, de közben azért megfelelően drámai is. A humor kategóriában egyértelműen '82 győzött, szerintem. Nem azért, mert Rex Brevster egy erőlködő mókamester, aki mindenkit idegesít egy kissé, a humor forrása Peter Ustinov alakítása! A többiek is komikusak, vagy kissé idióták időnként, ami lehet, hogy némi túljátszás és egy meghaladott modorosság eredménye. Viszont Ustinov Poirotja komikus, de úgy, hogy közben szerethető is. Hozzáteszem, hogy a szinkronban Inke László hangja még dob is rajta egyet! A legjobb az a jelenet, amikor példátlan módon a kis belgát „úszni" látjuk! Korabeli úszódresszében (röhejesen fest, egy hatalmas P betű van ráhímezve!) előzékenyen segít Arlena Marshall-nak a csónakját vízre tolni, ezután szétnéz, mint egy összeesküvő. Nem látja senki. Ekkor következik számomra a legviccesebb úszásimitáció, amit valaha is láttam, ellenállhatatlanul nevetésre ingerel! Később egy beszélgetőtársától aggódva kérdezi vissza, amikor az arról érdeklődik, hogy jót úszott-e:

– Ön látott?
– Nem – hangzik a felelet, és erre a kis belga megnyugodva megerősíti, hogy úszott.

Rendkívül mulatságos, amellett, hogy sem a regényben, sem a 2001-es filmben nincs ilyen, sőt kétlem, hogy a detektívünk valaha is fürdött nyílt vízben, legyen az medence vagy tenger. Neki a vidék egy koszos, poros sivatag, a tengert meg egyenesen utálja, csak a városban érzi jól magát. Nézzük Peter Ustinov további fontos, Agatha Christie filmekbéli alakításait:

1985. Vacsora tizenhármasban
1985. Tizenhárman vacsorára
1986. Gloriett a hullának
1986. Gyilkosság három felvonásban
1988. Randevú a halállal

Ustinov remekül hozta a nyomozó figuráját. Emellett megdöbbentő, de olyan filmekben játszott, mint az 1960-as „Spartacus” mozifilm – Batitatust – vagy az 1951-es „Quo vadis” – Néró –, az 1970-es „Názáreti Jézus”, 1980-as „80 nap alatt a Föld körül”. Ezen kívül rendezett, forgatókönyveket írt és producerkedett is. Érdekesség: az 1985-ös, „Vacsora tizenhármasban” (Thirteen at Dinner) c. filmben Japp főfelügyelő szerepében David Suchet látható, míg Poirot-ot Peter Ustinov játsza. Talán megbocsát az olvasó, ha még megosztom vele Sir Peter Alexander Ustinov színész, producer, rendező néhány érdekes bölcsességét, szerintem nagyon jók és igazak:

1/ Az igazság olyan, mint egy fényes csillár: a szobában lévők számára látható, de mindegyikük más szemszögből látja.
2/ A terrorizmus a szegények háborúja, a háború a gazdagok terrorizmusa.
3/ A nevetés megszállottja vagyok… Véleményem szerint ez a legcivilizáltabb zene, amely csak létezik.
4/ A feladatot, nem pedig magunkat kell komolyan venni.
5/ Az embereket a hit választja szét. A kételkedés egyesíti őket.
6/ A komédia egy vicces módja a komolyságnak.
7/ Ha Michelangelo ma élne, a Vogue magazinnál dolgozna.

Vissza a filmekhez!

A két mozi erősen eltér egymástól, noha a keret, az alapsztori ugyanaz. Most szubjektív módon kiemelek néhányat úgy, hogy megpróbálom azért nem agyonütni az élményt se, amit a filmek megnézése jelent. Példának okáért Linda Marshall figurája a regényben öngyilkosságot kísérel meg, ez egyik filmváltozatban se szerepel. A mostohagyerek alakja leírva elég árnyalt, el lehet képzelni a harmincas évek kamaszát. A mostohaanyjához való ellenséges viszonyát a '82-es verzió feltupírozza, végletesen kihangsúlyozza nyilvánvaló céllal. De a regényben ez az ellenségesség jelentős részben a kamasz lány lelkivilágában gyökerező előítélet és tapasztalatlanság. A rosszul felmért jellemek, hibás következtetések összegzése. A gyereklány gyűlölködése egy érett asszonnyal szemben.

Az új évezred filmváltozatában megdöbbentő változtatással éltek: a lányból egy fiú lett! Linda Marshall helyett a karakter Lionel Marshallá vált! De hogy mire fel, azt nem sikerült eddig megtudnom... Poirot kéne ehhez. Sajna a lemezen nincs kisfilm az így készült kategóriából, pedig erre aztán piszokul kíváncsi lennék! '82-ben Lindát Emily Hone játszotta, míg a nemcsere után Lionel-t Russel Tovey. Lionellel egy új nyomot vezetnek be a történet idővonalába: egy rádióműsort, ami a fiú kedvence. Tulajdonképpen szellemes fogás, és illik is a '30-as évekbe, talán magának az írónőnek is tetszett volna a dolog. A lány-fiút gyanúba keverő nyom is érdekesen változik. A regény¬ben Linda napozik-úszik, a filmekben Linda-Lionel úszik. Az öbölben találnak egy tárgyat: egy törött pipát, ami Kenneth Marshall-é, – 82-ben Patrick Redfern pipázik, ami egy pluszt eredményez a finisben – a könyvben Lindát inkább a vudu mágiával fűszerezi az írónő, amit a filmek hanyagolnak.

2001-ben Poirot Lionel szemüvegét találja meg. '82-ben nincs létra, helyette az üvegcse repül a tengerbe. Az üvegcse 2001-ben is repül, de itt széttörik egy lépcsőn, hogy Poirot megtalálhassa. A régebbi változatban a Rex Brevster nevű karakter orra előtt zúg a tengerbe az illatszeres tégely. Ez azért érdekes, mert a regényben is a tengerbe dobják, de ott Poirot ezt kikövetkezteti, mégpedig az éles szemével, tudniillik észreveszi a hiányt. Persze ezt dramatizálni kellett a filmekben. A filmekben az üveg nagy hangsúlyt kap, a 2001-es változatban egyenesen az egyik nyomra vezető jel. '82-ben Rex Brevster beszámolója a nyom. Rex Brevster alakja ebben a filmváltozatban egy érdekes csinálmány, akit Emily Brewster eredeti figurájából kreáltak, ismeretlen okból összevonva Horace Blatt tréfamester tulajdonságaival, aki 2001-ben kábítószercsempész. Szóval itt ismét megváltoztatták egy szereplő nemét, bár ebben az esetben talán ez jobban sikerült.

Ami az érdekes, hogy a kábítószeres vonalat a '82-es filmből teljesen kihagyják, míg a 2001-esben felnagyítják, és bevonják Barry őrnagyot, ugyanis az írónő ezt csak futólag érinti a regényében, szinte csak feltételezésként, mellékszálként. Ez egy nyilvánvalóan kortünet. '82-ben ez a téma még nem volt annyira filmtéma, mint manapság, 2001-ben viszont egy mellékszálnak használták, ami megtéveszti a nézőt. Ez teljesen jogos, habár az alkotó csak érinti a kábszert, pontosan azzal a céllal, hogy kavarjon. Fölöttébb tanulságos korlenyomat ennek az elemnek a figyelése a regény két film sorozatban. Horace Blatt a kulcsfigura ebben. A személye '82-ben egy ostoba milliomos, aki a gyémántját hajszolja, míg 2001-ben ő a kidomborított és plusz vonalon futó kábszeres ügy egyik főszereplője, akit Barry őrnagy a Scotland Yard kábítószer-osztályának ügynökeként követ nyomon.

Myra és Odell Gardener alakja a regényben egy hű kép a harmincas évek idealizált amerikai házaspárjáról, ahogy azt Angliában ekkortájt képzelik. Mr. Odell általában csak rövid megjegyzéseket kockáztat meg a felesége jelenlétében, ilyet hogy: „Igen, édesem!” A '82-es filmben dörzsölt színháztulajdonos, akit a sztárja, Arlena elvesztése csőddel fenyeget, ezért egy színdarabbal üldözi a visszavonult dívát. Az új változatból teljesen kihagyták őket, vagy ha mégis jelen vannak, totál jelentéktelenek, én nem találkoztam velük. '82-ben motoros csónakkal száguldozik Redfern, 2001-ben visszatértek az evezéshez. A 20 éve folyamatosan tengeri beteg Poirot – az ő állítása! – '82-ben vidáman hajókirándul egy szigetre. 2001-ben egy vékony sávnyi gázlón való átkelés, egy fura, magasított járművön is – ami koszos és büdös, Suchet kiváló alakítása! – megviseli.

Az is lényeges különbség, hogy a 2001-es változatba a nagy népszerűségnek örvendő Japp felügyelőt, Arthur Hastings kapitányt és Miss Lemont, a titkárnők gyöngyét is beleírták, bár eredetileg nem szerepelnek. Bár Japp itt csak kérdezősködik, értetlenkedik, és a korabeli Punc nevű politikai élclapot olvasgatja, Miss Lemon már annál aktívabb. A szépen összegyűlt nagy csapat belehúz, Poirot agyal és titkolózik, a derék Japp és Hastings vadul találgat, de mellé Miss Lemon végrehajtja Poirot összes utasítását, így nem lehet kétséges a kimenetel.

Mint a filmek ismertetőjénél láthattuk, feldolgozásonként erősen változik a motiváció, hogy miért is van a helyszínen a belga. A regényben csupán üdülni megy, '82-ben egy biztosítási ügy, ékszerhamisítással összefüggésben, 2001-ben pedig Hastings új éttermében lesz rosszul Poirot, és gyógyulni megy oda – eléggé vonakodva! Bár ez jelentősen eltér az eredetitől, az alkotók brillíroztak, remek keretet találva ki a sztorinak, másfelől alkalmat adtak a David Suchet – Hugh Fraser – Philip Jackson – Pauline Moran kvartettnek, hogy tündököljenek szerepkörükben. Ezért nem lehetünk elég hálásak!

Suchet mestere a részleteknek, a kedves néző szinte jobban élvezi ezeket a Poirot-ós nüanszokat, mint a történetet! Az a helyzet, hogy – nem csak nekem – ez adja ezen változatok savát-borsát, a főszereplő és a kezére dolgozó többi szereplő láthatóan élvezettel előadott játéka. Például az egészségkúra szenvedései: a kaja mennyisége és minősége, valamint egy igen vicces jelenet az izzasztófülkékkel! Ezek még markánsan megkülönböztetik a régebbi verziótól. Meg még valami: a szintén elég egyértelmű politikai állásfoglalás. Az írónő nem ennyire egyértelmű, elsősorban azért, mert, mint kortárs nincs a mai tudásunk birtokában. Persze a szemlélete hamisíthatatlanul brit, de csak az általános korabeli közhangulat szintjén.

Most következzenek a karakterek a regényből:

• Barry őrnagy, nyugalmazott tiszt Indiából
• Horace Blatt, a tréfamester, akit mindenki nyomasztónak talál
• Emily Brewster, sportos, szókimondó hölgy
• Mrs. Castle, a Jolly Roger szálloda – az események helyszíne – igazgatónője
• Colgate felügyelő, a körzet kirendelt rendőrnyomozója
• Rosamund Darnley, híres ruhaszalon tulajdonos, Kenneth Marshall régi barátja
• Carrie Gardener, férjével a szálló amerikai vendége
• Odell Gardener, szelíd modora van és száraz humora, de csak ha a felesége nem hallja
• Stephen Lane nagytiszteletű úr, kissé fanatikus pap
• Arlena Marshall, a lánykori neve Helen Stuart, visszavonult revü- és operettcsillag... az áldozat
• Kenneth Marshall kapitány, Rosamund Darnley jóbarátja, szenvedélyesen megmenti a nőket úgy, hogy feleségül veszi őket, csak éppen azt nem veszi el, aki leginkább megértené
• Linda Marshall, Kenneth Marshall édes-, Arlena Marshall mostohalánya, 16 éves, lázad
• Gladys Narracott, a szálloda alkalmazottja
• Dr. Neasdon, a körzeti rendőrorvos
• Phillips őrmester, Weston ezredes polgári ruhás beosztottja
• Christine Redfern, Patrick Redfern korábban tanárnő felesége
• Patrick Redfern, az emberi faj mintapéldánya, a szívdöglesztő pasi
• Weston ezredes, a közeli St. Loo bajszos rendőrkapitánya, Poirot régi barátja

Fontosabb szereplők 1982-ben:

• Hercule Poirot - Peter Ustinov
• Sir Horace Blatt - Colin Blakely
• Christine Redfern - Jane Birkin
• Patrick Redfern - Nicholas Clay
• Daphane Castle - Maggie Smith
• Rex Brevster - Roddy McDovall
• Myra Gardener - Sylvia Miles
• Odell Gardener - James Mason
• Kenneth Marshall - Denis Quilley
• Arena Marshall - Diana Rigg
• Linda Marshall - Emily Hone

Fontosabb szereplők 2001-ben:

• David Suchet - Hercule Poirot
• Hugh Fraser - Arthur Hastings kapitány
• Philip Jackson - James Japp rendőrfőnök
• Pauline Moran - Miss Felicity Lemon
• Michael Higgs - Patrick Redfern
• Louise Delamere - Arlena Stuart
• Tazmin Malleson - Christine Redfern
• Tim Meats - Stephen Lane tiszteletes
• David Mallinson - Kenneth Marshall
• Russel Tovey - Lionell Marshall
• Carolin Pickless - Emily Brewster
• David Timson - Horace Blatt
• Rosalind March - Mrs. Castle

Befejezésül

Azon nem lepődtem meg, hogy a történetet már kiadták hangos könyvön, azon viszont igen, hogy létezik PC játékon is! Korhatára: 7 év, kategóriája: kaland. 2008-ban jelent meg, ismertetője szerint újabb nyomozós kalandjáték egy klasszikusból, nem a klasszikus történet szerint. Sose vonzott a játék a masinával, másra használom alapvetően, de ez azért egy pillanatra megkísértett!

Olvastam egy hírt a neten, nem is vagyok benne biztos, hogy igaz-e, vagy csak etetés, miszerint David Suchet már nem Poirot, mivel valami új törvény értelmében a brit produkciókban arányosan kell szerepeltetni más nemzetiségű színészeket is. Emiatt a Suchet-vel leforgatott utolsó részeket újraveszik, éspedig a hírek szerint Jean Claude van Damme belga színésszel! Ő lesz Poirot!? Utólagos információ szerint, ez csak egy április elsejei tréfa. Hála Istennek!

http://www.filmtett.ro/hir/2121/atalakulnak-agatha-christie-klasszikus-detektivfigurai
http://thecelebritycafe.com/feature/jean-claude-van-damme-play-hercule-poirot-04-01-2011

Külön köszönet a szentesi antikváriumoknak, a Kincsesláda antikváriumnak és a Babilonnak, amelyek az olcsó lelőhelyei az Agatha Christie krimiknek!

Előző oldal Homoergaster
Vélemények a műről (eddig 1 db)