Kiűzetés

Neoprimitív / Írások (982 katt) Norton
  2013.08.14.

Az édenkert csodálatos fái között kanyargós földösvény vezetett tova. Két fura alak sétált rajta. Nem siettek, hisz övék volt a végtelen. Az egyikük magas férfi volt délceg alkattal, koronával a fején, a másiknak szarvai és patái voltak, de nagyon formás keblekkel rendelkezett, mert természetesen nő volt az illető. Két gyermek totyogott mögöttük, mint valami kislibák. Pajkos arcú, ártatlan szemű tünemények voltak.

- Örülök, hogy meglátogattál, negyvenmillió éve nem láttalak - szólalt meg a férfi.
- Volt egy hangyányi dolgom, de már nagyon hiányoztál nekem - válaszolt a nő, majd a mögöttük lépkedő "angyalkákra" pillantott. - Nagyon aranyos gyermekeket alkottál! - közölte elragadtatással a hangjában. - Ennivaló mindkettő.
- Megeheted őket nyugodtan! - sóhajtotta elkeseredetten a férfi.
- Mi a bajod velük? Hisz olyan drágák!
- Azok, de borzasztóan együgyűek. Mindig azt csinálják, amit mondok nekik. Bármit súgok a fülükbe, ők habozás nélkül végrehajtják. Csak egy dolgot nem értenek: ha azt sugallom nekik, hogy legyenek önállóak, akkor csak néznek, mint a birka. Kikapcsol náluk a processzor és kész. Lefagynak, vagy mit tudom én. Pedig a lelkemet leheltem beléjük, de mégsem ébrednek a tudatukra.
- Még nagyon függnek tőled. Adj nekik időt!
- Már idestova húszmillió éve tart ez az állapot.
- Ez nagyon érdekes. Tényleg csak azt tudják, amit mondanak nekik?
- Ha nem hiszed, próbáld ki!
- Rendben van - szólt a szép keblű nő. - Hogy hívják őket?
- A fiúcska Ádám, a lány pedig Éva.
- Értem, akkor Ádám… állj fejen!
A kisfiú habozás nélkül teljesítette a parancsot.
- Látod, én megmondtam! Csak azt teszik, illetve hiszik el, amire megtanítják őket.
A nő fancsalin nézett.
- Éva, te egy nagyon okos kislány vagy, mert én azt mondom neked.
Azzal materializált egy tankönyvet, majd odanyújtotta neki. Évike csillogó szemekkel belelapozott, majd kiszámolt egy két ismeretlenes egyenletet.
- Ez van - legyintett a férfi.
- Évike, te nagyon buta vagy! - próbálkozott tovább a nő.
A kislány ekkor elsírta magát.
- Ezek tényleg mindent magukra vesznek?
- Ahogy mondod.
- Na, jó, akkor… Ádám, állj talpra, és vágd szájba Évikét!

Az eddig tótágast álló kisfiú a talpára állt végre. Ez kellemes volt neki, mert már kis híján agyvérzést kapott. Kicsit megszédült, de mihelyt helyreállta az egyensúlya, rögvest odament a kislányhoz és benyomott neki egyet. Diszkrét reccsenés hallatszott, ahogy törött az orrcsont, és a kislány a földre ült. Az orrából valósággal dőlt a vér, de csak bárgyún nézett maga elé.

- Miért nem csinál semmit?
- Mert nem mondtad neki. Adj neki valamilyen parancsot!
- Évike… Ádám megtámadott, ő az ellenséged, adjál neki!
A kislány kiabálni kezdett.
- Te szemétláda, eltörted az orromat, megöllek!
Felpattant a földről, és nekiesett Ádámnak.
- Álljatok le! - adta ki a parancsot a délceg alkatú, koronás férfi, mire mindkét gyerek megdermedt.
- Tényleg érdekes lényeket alkottál! - közölte a patás nő. - Támadnak, ha uszítják őket, fejen állnak, ha azt mondják nekik, boldogok, ha dicséretet kapnak, és szomorúak, ha szidalmat. Ezek robotok, drágám. Semmi öntudatuk nincs.
- Van az, csak nagyon mélyen. Jó lenne, ha végre a szabad akaratukra ébrednének. Csak azt nem tudom, hogy érjük ezt el!
- Küldjük le őket a Földre!
- Az kegyetlenség lenne! Ugyanazt csinálnák, mint itt. Szó nélkül követnének mindenkit. Szülőt, tanárt, papot, politikust… még a leghülyébb embereket is.
- Az a jó!
- De hát úgy szopni fognak, mint a torkos borz.
- Talán éppen erre van szükségük. Ha sokat pipálnak, majd csak rájönnek arra, hogy nekik is van szabad akaratuk és lelkük.
- Elsőre furán hangzik… - tűnődött a koronás alak. - De nem is rossz javaslat! Már csak azt nem tudom, hogyan vegyem rá őket arra, hogy a Földre menjenek! Ha csak úgy ledobom őket, ott se fognak megváltozni, bambák maradnak továbbra is.
- Talán adjunk nekik ellentétes parancsokat.
- Ezt hogy érted?
- Teremtsünk, mondjuk, egy almafát! Te megtiltod nekik, hogy egyenek róla, én pedig arra sarkalom őket, hogy megszegjék a szabályodat. Így az lesz a látszat, hogy a saját maguk döntöttek. Ha pedig esznek a fáról… akkor mehetnek a Földre.
- Kicsit kegyetlen, de nincs jobb megoldás. Nem akarok újabb évmilliókat várni, amíg ezeknek szabad akaratuk lesz. Tanulják meg maguktól, mi az!
- Így egyszer talán ők is önállóak lesznek - mosolygott a nő. - Addig pedig maradjanak csak a Földön. De aztán hazavárjuk őket.
- Helyes! Tegyük, amit tennünk kell! És kitaláltam erre egy jó szót!
- Mi lenne az a szó?
- ÁMEN

A történet többi részét már, azt hiszem, mindenki ismeri. Most pedig lehet felháborodni! Hogy miért? Mert azt mondom!

Vége

Előző oldal Norton
Vélemények a műről (eddig 6 db)