Kedves ragadozók

Szépirodalom / Novellák (1071 katt) Stephen Rackham
  2013.07.06.

Montana 69 millió évvel ezelőtt...

Mint mindig, Brote arra ébredt fel, hogy éhes. A gyomra üres zsákként lógott, miután az utolsó húsdarabot is megemésztette, ami a ragadozó dinoszaurusz legutóbbi zsákmányából megmaradt. És ha Brote éhes volt, akkor az azt jelentette, hogy ennie kell, ami megint csak azt jelentette, hogy vadászni indul.

A tyrannosaurus hason fekve aludt a páfrányfenyők szegélyezte tisztáson. Kinyitotta a szemét, majd kicsi, mellső lábaival megtámaszkodott a földön és felemelte roppant testét. Az erőteljes hátsó végtagjai hamarosan átvették a több tonnás ragadozó súlyát. Brote kiegyenesedett, majd kinyújtóztatta az alvástól elgémberedett izmait.

A közelében egy félig felfalt Edmontosaurus hevert. A zöldre puffadt tetemet körbedongták a legyek. A combját és a farkát már rég lecsupaszította Brote és az utána jött dögevők. A tyrannosaurus kinyújtózkodott, majd odalépett a halott kacsacsőrűhöz és megszaglászta. A szaga alapján ez már nem volt ehető. Az édeskés kipárolgás már csak egy valamit jelentett: a hús fertőzött.

Tehát máshol kell táplálékot keresnie. Lassan megfordult, majd besétált a fák közé. A fejét végig a föld felé fordította, az orrlyukai állandóan mozogtak, hogy egy szagot se hagyjon ki. A lépései apró, alig érezhető vibrációt okoztak. A közelben csipogás hallatszott. Brote felemelte a fejét, majd szemügyre vette a hang forrását. Egy csapatnyi, két lábon járó, karcsú testű növényevő volt. A csőrükkel szorgosan csipkedték az erdő aljnövényzetét alkotó páfrányok leveleit. Azonban az egyik távolabb állt tőlük, és folyamatosan az erdőt fürkészte óriási szemeivel.

Nem látszott rajta, hogy megrémült volna a tyrannosaurustól. Brote számára pedig nem voltak érdekesek, mint zsákmányállatok, fél fogára se lettek volna elegek. Egyszerűen továbbment, a thelescosaurusok pedig folytatták a csípegetést. Ők is tudták, hogy a Brote-hoz hasonló ragadozók nem érdeklődnek utánuk.

Már egy óra is eltelhetett, mire Brote egy tisztásra ért. Már azelőtt érezte a szagot, mielőtt meglátta volna a triceratopsot. Az állat épp legelészett, a fejét lehajtotta, mellső lábait pedig terpeszbe vágta. Csőrével vágta le a páfrányok leveleit, majd a fogaival rágta össze. Majd hirtelen felemelte a fejét, megmutatva ezzel a szarvait, és rámorgott a tyrannosaurusra, majd megrázta a hátán lévő tüskéket, melyek fenyegetően zörrentek össze.

Az óriási növényevő sok hússal ellátta volna a tyrannosaurust. Azonban veszélyes volt az elejtése. A szemei felett lévő hosszú, vörös szaruval borított szarvakkal képes volt kibelezni egy tyrannosaurust, patás lábaival pedig eltiporni. Veszélyes ellenfél volt, Brote eddig még soha nem vadászott rá. Általában ha mégis a növényevőre fájt a foguk, akkor ketten vagy hárman összeálltak a családból és úgy támadtak rá. Azonban így is voltak sérülések, sok öreg tyrannosauruson éktelenkedtek ott az ilyen vadászatokból származó sérülések. Már akik túlélték.

Brote inkább hátrált, a triceratops a bal elülső lábával már a földet kaparta, a patái apró porfelhőt kavartak. A tüskéi újra összerezzentek. Brote kiért a tisztás szélére. Az ösztönei azt mondták, hogy egy ilyen egy az egy elleni harcban úgy is csak veszíthet.

A triceratops felröffent, majd neki indult. A tyrannosaurus felüvöltött, hogy ezzel összezavarja ellenfelét, majd berontott a fenyők közé. Szerencséjére a triceratops azonnal megállt, majd hangosan felbőgött.

Brote hála hatalmas lépteinek és gyorsasságának hamar távol került a triceratopstól. Hamarosan lelassított, majd megrázta a fejét. Az ő területén ő volt az úr, a testvérei és rokonai tiszteletben tartották a határát, ha egy idegen tyrannosaurus sértette meg, akkor Brote vagy elkergette, vagy megküzdött vele, és aztán üldözte el. Azonban ezeket a hatalmas, páncélos növényevőket, mint a triceratops vagy a farka végén csontbunkót hordó ankylosaurus, ő is elkerülte. Bár veszélyes ragadozó, de ő sem az ősvilág királya, hanem a Földet behálózó, növényevőkből, húsevőkből és dögevőkből álló bonyolult háló része.

A nap már delelni kezdett, lassan megvilágította és világosbarna színbe vonta a vulkán tetejét, ami szerencsére most nyugodt volt. Nem lövellt ki belőle fekete füstoszlop, ami a levegőbe felhőként állt össze, majd hónapokra eltakarta a napot, hideget hozva a trópusi tájra. Az erdő nyugodt volt, az égen pterosauruszok cikáztak át rikoltozva. Brote felpillantott a hangra, majd követte a röptüket. A rossz hír az volt, hogy a repülő állatok össze-vissza repkedtek, nem pedig körkörösen repkedtekegy meghatározott pont felett, ami azt jelzi, hogy dögöt vagy haldokló állatot találtak.

Úgy festett, hogy ők is zsákmány után kutattak, ahogy Brote. A tyrannosaurus ekkor a folyó felé vette az irányt. Tapasztalatból tudta, hogy a nap ezen szakában az itt élő növényevők ide gyűltek inni és megmártózni a hideg vízben. Brote hihetetlenül szerencsés volt, hogy az ő által kijelölt terület pontosan a folyó környékét is magába foglalta.

A tyrannosauruszok általában családi csoportokban éltek. Ezekbe 10-15 állat tartozott. Az alfa nőstény, annak fiai és lányai és azok gyerekei. Általában egyedül, de közel éltek egymáshoz. Mindegyikük egy-egy területet felügyelt. Itt vadászott, élt, nevelte a fiókáit, és persze megvédte azoktól a nomádként vándorló tyrannosauruszoktól, akiket a saját családjuk vetett ki, vagy az alfa nőstény helyét egy másik állat vette át, aki elűzte az elődjének a lányait, elpusztította annak fiókáit és annak fiaival párosodott.

Ezeknek az állatoknak a célja az volt, hogy találjanak egy új családot, vagy sajátot alapítsanak. Brote kivételes helyzetben érezte magát. Az alfanőstény, Quilla gyermeke volt. Az ő erejét, gyorsasságát örökölte. Azonban nem áhítozott a helyére. Hím volt, a saját területének ura, amit egy napon meg fog osztani egy nősténnyel és annak fiókáival, akik pedig az ő nyertes génjeit fogják tovább örökölni. És ez a nap nagyon is közel volt.

A nap már delelőre kúszott, a ciprusok és páfrányfák hamarosan teljesen más növényeknek adták át a helyüket, széles levelű kőrisek és tölgyfák vették körbe Brote-ot. A tövükben zöld dárdákra emlékeztető zsurlók növekedtek és törtek a fák levelei között átsejlő fénylő napkorong felé, mintha csak az azt megragadni készülő kéz ujjai lennének.

Brote nem csalódott, a szél mindent átható, sós pézsmaillatot sodor felé, a távolból mély morajlás hallatszott. Edmontosaurusok, a kontinensen szinte mindenhol bele lehetett botlani a hatalmas, több állatból álló csordáikba. A folyó mindkét partját ellepték a testes, mégis kecses, sárgásbarna állatok. Egyesek ittak, mások az erőteljes hátsó lábukra állva majszolták a fák alacsonyabb leveleit, vagy épp a parti hínárból lakmároztak. Azonban a legtöbb kacsacsőrű a parton heverészve sütkérezett, vagy a délutáni hőségben a folyó vízében lubickolt.

Brote gondosan a fák árnyékában maradt, a szél szerencsére pont az ő irányába fújt, így a kacsacsőrűek nem érezhették meg a ragadozó bűzét. Brote megfigyelte a csordát, próbálva kiszúrni a fiatal, öreg és bizonytalan léptű állatokat, vagy akik eltávolodtak a csorda többi tagjától. Ez, ha a szélirány nem változott, akár egy fél napig is eltarthatott. Brote tudott várni, a testsúlyát az egyik lábáról a másikra helyezve várakozott, míg valami eredményt nem ért el.

A vízhez más állatok is érkeztek. A csordától nem messze egy triceratops kortyol az éltető nedűből. A fák között egy ankylosaurus cammogott el. Merev farkát ide-oda lengette. Néha letépett egy páfránylevelet, majd hangos csámcsogással elrágta.

Egy a társaihoz képest kisméretű, 9 méteres edmontosaurus eltávolodott a csordától, a bal hátsó lábára erősen sántított. A növényevő óvatlan volt, a csorda biztonságánál sokkal fontosabb volt számára a fák tövében számára csábítóan zöldellő káposztapálma, ami pontosan Brote rejtekhelyétől balra nőtt. Pont elég közel, hogy a tyrannosaurus lerohanó támadást indíthasson.

A sánta edmontosaurus gyanútlanul kinyújtotta hosszú nyakát, lapos csőrével lecsípett egy nagyobb levelet a fa lombjából, majd lustán rágni kezdett. Brote közben óvatos léptekkel elindult felé. Behajlította a hátsó lábait, a fejét előreszegezte.

A sánta edmontosaurus pépesre rágta a káposztapálma levelét, majd lenyelte, ekkor vette észre a felé közeledő tyrannosaurust. A sánta edmontosaurus hangosan felbőgött, ezzel figyelmeztetve a társait, akik egyszerre kapták fel a fejüket a parton…

Brote ekkor eredt futásnak. Szinte rakétaként lőtt ki, pillanatok alatt a növényevő előtt termett, az állkapcsai satuként csapódtak össze a kacsacsőrű nyakán. A tyrannosaurus rex több tonnás harapási erejének kevés párja van az akkori élővilágban. Pillanatok alatt eltöri a sánta nyakcsigolyáját, és darabokra roppantja szerencsétlen pára légcsövét.

A folyóparton lévő edmontosauruszok nem gyászolják meg a társukat, a lényeg, hogy a terület legnagyobb ragadozója most jól fog lakni, és ezzel ők biztonságban lesznek. Legalábbis tőle. A sántának csak egy elvetélt sípoló légzésre van már csak ereje… Brote a nyakánál fogva távolabb vonszolta a folyóparttól egy tölgyligetig, ahol az avarra löki, majd lakmározni kezd. Az állkapcsával kisebb húscafatokat tépett le a tetemből, épp akkorákat, amekkorákat egybe le tudott nyelni.

A fák közül dromeosauruszok léptek elő, és türelmesen várni kezdtek a sorukra, a levegőben pedig pteranodonok kezdtek el körözni, várva, hogy Brote befejezze a lakomát. A tyrannosaurus nem törődött velük.

Ekkor egy ismerős szagot érzett meg. Egy hatalmas árnyék töri meg a nap fényét, a fák közül egy másik tyrannosaurus lépett elő. Valamivel kisebb volt Brote-nál. A jobb lábát maga után húzta. Brote testvére volt az, Bánatos. Az közelebb óvakodik a bátyához, majd halkan és már-már kérően felmorran. Ezzel együtt a szagmirigyei ösztönösen egy kellemes illatú szagot bocsátottak ki, ami egy valamit jelentett. Kéri a testvérét, hogy adjon neki a húsból.

Brote rámorran a testvérére, amit egy kicsit kellemetlenebb illatú szagjelzés követ. Várj a sorodora, ezt jelenti a tyrannosauruszok nyelvén. A tyrannosauruszok hála fejlett szaglásuknak szaganyagokkal kommunikálnak. Ezzel jelölik meg a területüket, ezzel köszöntik egymást, vagy hívják ki egymást harcra, így udvarolnak, és persze így hangsúlyozzák ki saját rangjukat a családban.

Bánatos a ranglétra alján állt, mióta fiatal korábban baleset érte. A jobb lábát egy ankylosaurus csapása törte el. Túlélte, azonban nem volt képes vadászni, nem tudta magát megvédeni, és a nőstényekért folytatott harcokban is hamar alul maradhatott. Azonban az, hogy elérte a felnőttkori méretét, azt mutatja, hogy a családja igen is törődött vele. Magányos vándorként járta rokonai területét, kisebb állatokat zsákmányolva vagy dögöket felfalva, de a testvérei, ha kell, megosztották vele a zsákmányukat.

Brote hátrébb húzódott, Bánatos pedig odalép, majd lakmározni kezdett a fiatal edmontosaurus húsából.

Előző oldal Stephen Rackham