H, mint Hős - Előszó
Nagy rajongója vagyok a szuperhősöknek és a képregényeknek. Most, hogy ez a téma egyre népszerűbb a filmekben és tévében, felmerültek visszatérő kérdések, mint a miért nincs a magyaroknak saját szuperhősük. A válasz persze egyszerű: mert nem vesszük komolyan a képregényeket. A másik válasz pedig fájdalmasabb: túl pesszimisták vagyunk egy hőshöz.
A képregényeket nem fogom védeni, jómagam imádom őket és azt, amit ez a médium nyújtani tud. Most mégis kicsit változtatni akarok ezen, nem egy irodalmibb történetet akarok képregénybe helyezni, hanem a hősök világát elhozni az irodalomba. Nem ez lesz az első, bár a legtöbb ilyen főleg promóciós könyv, vagy rosszabb esetben rajongói írás (fan fiction-ök).
A célom szó szerint az, hogy elhozzam a hősök világát. Minden értelemben. Részben egy irodalmibb helyen akarom bemutatni, hogy a hősök nem mindenképp a harcot és akciót jelentik, hanem sok minden mást is. A másik célom viszont, hogy a történetben egy hőst hozzak Magyarországra, és megnézzem, pontosan hogyan is reagálunk rá.
A modern szuperhős-alkotások egy elégé gyakori vonását használom fel, amikor az embereken van a hangsúly és nem a hősön. A kérdés, hogy mi mit teszünk, mikor van, aki vigyázna ránk, és nem az, hogy a hős mit tenne a hatalmával, bár természetesen később ez is terítékre kerül.
Hasonlóan a Bad Bill-hez ez is szándékosan a Lidércfényre készült és ez is az első, hogy efféle témába kezdek a novelláimban. Mondhatjuk, hogy ez számomra is egy kísérlet és egy érdekes kutatás.
Írhatnék még magáról a főhősről és annak a hasonlóságairól, ezzel végül is magáról a szuperhős-téma főbb szabályairól is, de úgy érzem, hogy felesleges lenne, és igazából akkor az előszó hosszabbá válna, mint maga az írás és vannak sokkal jobb újságírók, akik már írtak érdekesebb és tartalmasabb leírásokat, így csak kellemes olvasást kívánok és jó szórakozást. Remélem, párakat idővel úgy magával ragad ez a világ, ahogy velem tette.