Remissio

Szépirodalom / Novellák (1154 katt) Ericksen
  2013.04.25.

- Szóval visszautasítjátok azt, aki segíteni próbál? Megharapjátok a kezet, a kezet, ami ételt ád? Így bántok ti a megváltótokkal? Ő viselje bűneiteket, míg ti tovább tetézitek azokat? Hát nincs bennetek egy cseppnyi tisztelet sem az iránt, ki tetőt emelt fejetek fölé?

A prédikáló hangja bezengte az éjszakai utcát. Tucatszám érkeztek az emberek sietve, hallani akarták a szavait. A Hold nem látszott a fellegeken át, s csak a higanylámpák hoztak valami világosságot a sötétben.

- Tudjátok mit, emberek? Ő többször hátat fordíthatott volna nektek, de Ő nem tette. Ő számtalanszor tőrt döfhetett volna hátaitokba, de emlékezetem szerint nem tette. Ő temérdekszer kirámolhatta volna, felgyújthatta volna, megszentségteleníthette volna házaitokat, és hoppá, nem tette. Erre valamelyikőtök kifosztotta szent házát, azt a kis szerény házat, amit a kis szerény adományainkból építettek, aminek mi viseltük gondját, valaki kifosztotta. De ne legyen a nevem Rufus Gant Lorez, amíg el nem kapom a szentségtörőt, és máglyára nem vetem, az Ő nevében!
- Az az, amit nem tehetsz meg, Rufus - szakította meg az öreg szentember monológját egy fiatal, rövid hajú csendőr. - Ezért maximum 10$ bírságot kap, vagy csak tíz nap közmunkát.

A tömeg fele nevetni kezdett, másik fele visszatartotta. Az öreg fején kidülledtek az erek, és látszott, nem kedveli, ha keresztbe tesznek neki.

- Kedves Boil Úr, ne üsse bele az orrát, a Szentház ügyeibe! Jogom van eretnekek kivégzésére.
- Ő nem eretnek, kedves Rufus. Törvényszegő. - Megfogta jelvényét, hogy hatásosabb legyen.
- Megszentségtelenítette az Ő házát. Mi jár egy ilyennek, ha nem a tűz általi halál, kérdem Én, kedves híveim?
Kitárta a kezét, hogy rálicitáljon a csendőrre. A tömeg mindenfélét ordított az öreg felé, fele támogatta, fele ocsmárolta az ötletét.
- Mi lenne, ha téged égetnénk meg? - kiáltotta egy robosztus férfihang hátulról.
- Vagy a házad? - felelt egy másik női.

A tömeg akkorra körülbelül százasra duzzadt, az emberek nem fértek el az utcákon, sokan az ablakaikból kiabáltak. Az öregember megszégyenülve tette le felemelt kezeit, elvörösödött ráncos feje, ősz hajába túrt, és megpróbált lemászni a pódiumról, ahonnan a néphez szólt. A csendőr segítőkezet nyújtott, célozva arra, hogy nem akarta megbántani, s mire az öreg elkaphatta volna a kezét, egy puska dördült, s a pandúrnak nem csak a kezét kellett elkapnia, hanem a merev testet, aminek mellkasából ömlött a fekete vér.

- ORVOST! Hívjanak egy orvost! - kiáltotta a csendőr, de hirtelen őt is ütlegelni kezdték a puszta öklükkel, többen köveket szedtek össze a földről, és azzal még hatásosabban verték a fejét.

Nagy nehezen kiért a csőcselék sűrűjéből, és lovához rohant, de addigra már ellopták, s a helyén csak egy emberekből álló blokád maradt.

- Mi a... - gondolta, s a másik irányba szaladt, a csendőrség irányába.

Az utcák tömve voltak dühös emberekkel, akik megunták a vallás uralkodását és véget akartak vetni a zsarnokoskodásnak.

- Boil, ide! - szólt az egyik kollégája az egyik sötét sikátorból.
- Megsérültél? - kérdezte aggodva a barna hajú, kékkabátos zöldszemű, barna arcú fiú.
- Kutyabajom. Lazyről ezt nem mondhatom el… - levette a kalapját, és megtörölte a homlokát vele, majd visszatette a fejére.
- Sajnálom a lovad, de örülj, hogy te élve kijutottál onnan.
- Igaz… Mennyünk az őrsre!
- Nem jó ötlet… valószínűleg már mindenkit kicsináltak a lázadok… De itt egy pisztoly, neked hoztam, ha kell. Úgy látszik, kell is. - Átadta a revolvert Boilnak, majd felállt. - Mi lett Rufusszal?
- Mit gondolsz, mi lett? Megsértette a népet, így hát a nép is megsértette őt.
- Fair - mondta elégedetten a fiú.
- Azt hiszem, a legbiztonságosabb, ha levesszük a rendőrruhát, Mark.
- Igen… De akkor megfagyunk, és én inkább égnék meg, mintsem megfagyjak, ha érted, amire gondolok.
Így is fázott, hiszen tél volt, éppen hogy nem hullott a hó.
- A kabátodat nem kell levenned, az civil, csak a sapkádat, és a nadrágoddal csinálj valamit!
- Meglesz, főnök úr - dalolta Mark.

Furcsa éjszaka volt, minden olyan gyorsan történt, olyan hamar eluralkodott a pánik, olyan gyorsan kitört a lázadás. Be kell látni, volt okuk rá. A szentház adó az egekbe szökött, a havi kereset felét követelte, ráadásul elvette a dolgos emberek minden vasárnapját, így nem tudtak dolgozni akkor is, mint régen. Az ideérkező szónokok a megváltóról énekeltek a népnek, ők meg elhitték, s gyanú nélkül befogadták ebbe az addig ateista városba.

- Kész vagy?
- Kész.
- Futás!

Ezzel kirontottak a sikátorból bele a tömegbe. Amint beértek, sétálni kezdtek, nehogy gyanút ébresszenek. Az őrs felé vették útjukat jobb híján, s átbaktattak a csőcselékkel a szűk utakon. Amint kiértek a Brans térre, letérdelt csendőrök látványa fogadta őket. Mindegyik mögött állt egy fegyveres polgár, s egy felkelő Brans őrmester szobrán állva beszélt hozzájuk.

- Ocsmány kutyák, megadjátok magatokat? - Ronda hosszú orra, fekete beesett szeme volt, fejét egy bozontos fekete hajtömeg koronázta, amihez orra alatt egy keskeny kis bajusz is társult.
- Me… Me... Megadom magam… Csak ne bántsa a társaimat!
- Látja, ez baj magukkal parancsnok. Túl sokat törődnek egymással - mondta a szobron álló alak.

A következő pillanatban eldördültek a fegyverek, és a csendőrök holtan hulltak a kőre. A parancsnok sírva fakadt, és lehajtotta a fejét. A szobros alak nevetett, majd észrevette, hogy nem csak könnyek, hanem vér is hullik a parancsnok lehajtott arcáról. Odaugrott, felemelte a fejét, s elszörnyedve ugrott vissza. A csendőrparancsnok elharapta a nyelvét.

- Égessétek el a holtesteket! Azt ne, azt szeleteljétek fel, később odaadjuk a „kutyáknak”.

Boilék továbbmentek. Az őrs csak egy utcányira volt, de már mindent beborított a társaik vére, s mindenhol ott hevertek a holttesteik, kivérezve, mint valami disznó.

- Megbánják - mondta halkan Mark könnyes szemeit törölgetve.

Még jó, hogy a családom már nem láthatja - gondolta Boil. Tavaly meghaltak egy vonatszerencsétlenségben. Valami történt a szerelvénnyel, és egy éles kanyarban kisiklott, egy hegyoldalon. Csak a maradványaikat találták meg, ő vezette a nyomozást saját kérésre, hogy lecsukhassa a szemétládát, aki hibájából kisiklott a szerelvény. Jarc Murdock volt az elsőszámú gyanúsított, de felmentették bizonyíték hiányában minden vád alól. Azóta a két férfi utálja egymást. Minden egyes alkalmat megragadnak egymás húzására, sokszor ok nélkül keverik egymást bajba.

- A francba… - mondta Boil, mikor megpillantották az őrs főépületét. - Egy merő rom. Öngyilkosság lenne bemenni, valaki meggyújtotta.
Hatalmas lángok csaptak ki hirtelen az ablakokon s a tetőn.
- Ide se jövünk többet dolgozni - mondta poénkodva Mark, de egy közeli felkelő meghallotta.
- Ide dolgozni? Csendőr? Csendőrök! - ordította ijedten a dagadt, szakállas kopasz fejű férfi, s pisztolyt rántott. Elsütötte, s eltalálta Mark vállát. A fiú összeesett, s elájult a fájdalomtól.
- Franc, bocsi Mark! - majd nekiiramodott a tömegnek. Gyorsan futott, ennek mindig is örült, a szakmájában hasznos tulajdonság volt.

A vasút felé vette az irányt. Nem járt ott azóta, hogy a családját elvesztette, most viszont nem volt más lehetősége. Az itteni csőcselék kevesebben volt, és nem próbálta megállítani egyáltalán őt. Amint a pályaudvarra ért, felugrott a legközelebbi vagonra. Szerencséjére ide nem ért még el az anarchia, így még mentek a vonatok. Kíváncsi volt, hova tart, de nem mert leszállni, hátha követték. A masina szépen lassan elindult, először halkan, majd egyre erősebben zakatolva, füstöt hányt s pöfékelt, majd kiértek a városból. Mikor a közeli hegyen jártak, visszapillantott a városára. Tűz. Ez a legjobb szó rá. Lángtenger, vagy valami hasonló. A szentház tornya égett, a harang kongott, a csendőrségi szirénák kiabáltak.

Egy éjszaka műve… Egy éjszaka alatt elveszett egy egész város. Egy egész élet műve. Mikor a magashegyre értek, letekintett arra meredek oldalra, ahova lezuhant a feleségének és gyerekeinek szerelvénye. Valami átfutott az agyán. Valami egyedi. Majd kiugrott a vagonból, és belevetette magát a sötét mélységbe.

Előző oldal Ericksen
Vélemények a műről (eddig 1 db)