Az elhallgatott maja kódexek

A jövő útjai / Konspiratológia (1681 katt) Kapitány
  2013.04.13.

A közelmúltban megkereste szerkesztőségünket dr. Romtóthy Béla, egy ismert magyar egyetem bölcsészettudományi karának docense. Egy hosszabb személyes beszélgetés során olyan információkat tárt elénk, amelyek, ha napvilágra kerülnek – nyugodtan mondhatjuk – alapjaiban rendíthetik meg a mai történészek által elfogadott tudományos dogmákat. A következőkben ennek a több órás beszélgetésnek egy rövidített változatát közöljük.

Lidércfény (LF): - Mivel foglalkozik az egyetemen, Romtóthy úr?
dr. Romtóthy Béla (RB): - Az egyetem bölcsészettudományi karán oktatok régészetet, immáron már 25 esztendeje. A fő érdeklődési területem a szadduceus ofiológia.
LF: - Hogyan talált rá az oldalunkra?
RB: - A Google kereső segítségével. Olyan magyar weboldalakat kerestem, ahol konspiratológiával foglalkozó írásokat olvashatok, és a Google előkelő helyen hozta az Önök oldalát. Elolvastam a Kovács Emil kollégámmal készített interjút, majd személyesen is felkerestem Emilt (nem volt nehéz, ugyanis a szomszédos irodában dolgozik). Ő biztosított arról, hogy Önökben a határtudományok kiváló ismerőit tisztelhetem.
LF: - Mi indította arra Önt, aki láthatóan egy komoly tudósember, hogy konspiratológiával kezdjen foglalkozni?
RB: - Olyan információknak jutottam a birtokába, amelyek megingatták az általam ismert történelemtudományba vetett hitem. Ezért szakértőket kerestem, és mivel az Önök oldala országosan ismert, és írásaik alapján a téma komoly ismerői, ezért kerestem fel Önöket.
LF: - Köszönjük a belénk vetett bizalmat! Milyen információkról van szó?
RB: - Olyan régészeti leletekről, amelyek valódinak látszanak, kiállják a tudományos vizsgálatok próbáját, mégis ellenkeznek a manapság általánosan elfogadott nézetekkel.
LF: - Hogyan jutott hozzá ezekhez az információkhoz?
RB: - Az egyetemen felkeresett egy magas, szakállas fiatalember, aki valódi nevét nem volt hajlandó elárulni, ezért az internetes álnevén, az El33t H4xxor néven mutatkozott be. Annyi azért kiderült a bemutatkozásából, hogy programtervező informatikus hallgató a természettudományi karon. Ez a fiatalember nemrégiben sikeresen feltört egy amerikai kormányzati szervert, és érzékeny anyagokat töltött le róla. Mivel az anyagban foglaltakat nem tudta értelmezni – bár az világos volt számára, hogy fontos lehet –, ezért keresett fel engem, a régészeti témák szakértőjét.
LF: - Milyen módon jutott be a hacker az említett szerverre?
RB: - Én nem igazán értek a témához, de mintha valami olyasmit mondott volna, hogy a tst netrc sérülékenységet használta ki.
LF: - Igen, ez egy ismert hátsó kapu, furcsa, hogy pont egy amerikai kormányzati szerveren nem foltozták még be.
RB: - Ehhez Önök jobban értenek, mint én [nevet]. Nos, amit az említett informatikus hallgatótól megkaptam, az egy régészeti feltárás teljes dokumentációs anyaga volt. Egy amerikai egyetem régészeti tanszéke víz alatti kutatásokat folytatott Bermuda közelében, régi spanyol hajók roncsait keresték. A leírás szerint érdekes leletekre bukkantak, többek között egy, még a 40-es évek végén eltűnt Tudor IV utasszállító gép maradványaira, egy második világháborús német tengeralattjáró roncsaira, és persze találtak egy elsüllyedt spanyol hajót is – a történet szempontjából ez a lelet lesz igazán fontos. Nem volt veszélytelen a kutatás: egy napon például ráleltek egy fémdarabra, amely a tengerfenéken pihent. Ezt első ránézésre spanyol ágyúnak vélték, és csak amikor megtisztították, akkor derült ki, hogy egy még éles, második világháborús repülőbombát találtak!
LF: - Szerencse, hogy nem robbant fel!
RB: - Igen, isteni szerencse. Tűzszerészeket kellett hívni a bombához, akik a tengeren sikeresen felrobbantották azt. A katonai tűzszerészekkel érkezett egy amerikai kormányzati tisztviselő is – a dokumentációból kiderült a neve: Patrick Brennan –, aki kíváncsiságból megnézte a többi leletet is. Miután meglátta, hogy mibe botlottak a régészek, azonnal a FEMA hatáskörébe vonta a kutatást. Persze a régészeket nem kergették el a helyszínről, hiszen szükség volt a kimagasló szaktudásukra a feltárások során, viszont szigorú titoktartásra kötelezték őket. Így kerülhetett a jelentés az említett kormányzati szerverre, és ezért nem találkozhattunk még vele a régészeti publikációk között.
LF: - Mit találtak a régészek a spanyol hajón, mi volt az, ami az amerikai kormányt ilyen lépésekre késztette?
RB: - Egyrészt megvoltak az ilyenkor szokásos leletek: az indiánoktól elvett aranytárgyak, korabeli használati eszközök, fegyverek stb. Természetesen ezek is felbecsülhetetlen értéket képviselnek mind pénzben, mind tudományosan. Másrészt találtak az egyik kabinban egy méretes faládát, amely túlélte a tenger alatt eltöltött évszázadokat. A búvárok felhozták a hajó fedélzetére, felfeszítették, és ekkor egy hermetikusan lezárt fémláda került eléjük. A fémládát is kinyitották, és hihetetlen dolgokra leltek. Először egy spanyol pap, az 1500-as években élt Gonzales atya naplója került a kezükbe, majd több eredeti maja kódex következett! Elkezdték vizsgálni a leleteket, de nem sokkal később felszínre került a már említett, fel nem robbant bomba, és hívták a tűzszerészeket. A többit már tudjuk: a kormány hatáskörébe vonta és szigorúan titkosnak minősítette a projektet.
LF: - Az atya naplója és a kódexek ott voltak az El33t H4xxor által megszerzett anyagok között?
RB: - Természetesen, a naplót és a kódexeket beszkennelték a régészek, és csatolták a feltárási jegyzőkönyvekhez! Mikor megláttam, mi található a dokumentumok között, minden egyéb teendőmet félretéve azok vizsgálatába fogtam.
LF: - Mire jutottak a vizsgálat során?
RB: - Az atya naplója spanyol nyelven íródott. Felkerestem kollégámat, Apátvégi Károlyt, aki a spanyol tanszék oktatója, és segítségével lefordítottuk a naplót. Az írás tanúsága szerint az atya sokat tartózkodott az indiánok között, megismerte nyelvüket és írásukat, és valahogyan szert tett legalább tíz eredeti maja kódexre. Úgy látszik, hogy ő nem volt olyan beszűkült gondolkodású, mint például Diego de Landa püspök, aki megsemmisíttette a maják kódexeit, ezzel hihetetlen kulturális károkat okozva. Gonzales atya ehelyett inkább meg szerette volna őrizni az utókor számára a maják tudását, és feltette az általa birtokolt kódexeket egy Spanyolország felé tartó hajóra. Kiváló, a tudományt tiszteletben tartó elme volt! Valószínűleg ő is a hajón tartózkodott, amikor az elsüllyedt egy viharban. Kiváló tudóst veszített vele a világ.
LF: - Úgy tudom, hogy a tudósok szerint összesen négy maja kódex maradt ránk a spanyolok könyvégetése után.
RB: - Így igaz. Gondolom, Önök számára is világos, hogy milyen tudományos értéket képvisel tíz, épségben előkerült kódex.
LF: - A maja írásokat sikerült-e megfejteniük?
RB: - Ez már egy kicsit keményebb dió volt, ugyanis a magyar egyetemeken nem ismerek olyan kutatót, aki el tudná olvasni a maják külsőre a hieroglifákhoz hasonló írását. Ezért Apátvégi úr felkereste spanyol ismerőseit, és segítségükkel rátalált a Valladolid-i egyetemen oktató Pedro Ramirez professzorra, aki kiválóan ismeri a maja kultúrát. E-mailen keresztül elküldtük neki az anyagot, és ő két hét alatt lefordította a szövegeket. Ezek egy része vallási szöveg volt, más része pedig gazdasági feljegyzés, például arról, hogy hol és mennyi kukoricát vetettek az indiánok. Természetesen ezen írások is felbecsülhetetlen tudományos értékkel bírnak. De volt köztük egy olyan kódex, melynek tartalma alapjaiban változtathatja meg a történelemről alkotott képünket!
LF: - Miről szól ez a kódex?
RB: - Idegen lényekről! Arról, hogy hogyan tettek látogatást Földünkön idegen lények, nem sokkal azelőtt, hogy a spanyolok Amerikába érkeztek volna! Ezek a lények felvették a kapcsolatot az indiánokkal, megtanulták nyelvüket, és megtanították őket különböző, az akkori szintet messze meghaladó dolgokra. A kódex készítői a történetet színes rajzokkal illusztrálták, így arról is képet alkothatunk, hogy hogyan néztek ki a földönkívüliek és hogy milyen járművekkel közlekedtek. Magas, szőke hajú alakokat és csészealj-szerű szerkezeteket láthatunk a képeken. A szöveg alapján azt is elmondhatjuk, hogy idegen létükre sokkal emberségesebben viselkedtek az indiánokkal, mint az utánuk nem sokkal megjelenő spanyol konkvisztádorok.
LF: - Mit szólt ehhez Ramirez professzor?
RB: - Először hihetetlennek találta a dolgot, de szerencsére a professzorban igazi tudóst tisztelhetünk, így nem hallgatta el előlünk az információkat. A kódexeket eredetiben sajnos nem tudjuk megvizsgálni – valószínűleg egy olyan raktár mélyén hevernek, mint amilyet az egyik Indiana Jones film végén láthattunk – de azt a professzor is tudja, hogy ennyire meggyőző hamisítványok készítése – épp azért, mert nagyon keveset tudunk a majákról – szinte lehetetlen. Így hát ő is elfogadta, hogy a kódex tartalma valós.
LF: - Nem lehetséges, hogy a maják között is voltak afféle sci-fi írók, és csak egy maja író képzeletének szüleményét olvashatjuk a kódexben?
RB: - Nem tartom valószínűnek.
LF: - Mire készülnek a lefordított anyaggal?
RB: - Szeretnénk minél szélesebb körben ismertté tenni, hogy a szakma és a nagyvilág is megismerhesse ezt a tudományos szenzációt. A témához kapcsolódó honlapot hozunk létre az interneten, és elküldjük az anyagot e-mailen keresztül a témával foglalkozó tudósoknak is.
LF: - Nem tartják veszélyesnek ezt a lépést?
RB: - Lehet, hogy veszélyes, amire készülünk, de úgy gondolom, hogy egy tudós nem cselekedhet másképp.
LF: - Kedves Romtóthy úr, nagyon köszönöm, hogy megtisztelt bennünket megkeresésével, és remélem, hogy majd a jövőben is beszélgethetünk a maják történetéről.
RB: - Én is köszönöm a lehetőséget!

Előző oldal Kapitány
Vélemények a műről (eddig 1 db)