Vigyázz, mit kívánsz!
Nem túl régen költöztünk a város szélére. A közelben van egy erdő és egy temető, semmi érdekes nem történt az első napokban. De aztán...
- Add azt ide! - ordított az öcsém a távirányító után kapva.
- Majd ha összetakarítottad, amit "viccelődésből" szétszórtál a szobámban!
Ugrott egyet, és sikeresen kikapta a kezemből a távirányítót. Odamentem anyánkhoz:
- Anya! Tomi szétszórt valamit a szobámban és nem hajlandó összetakarítani!
- Mi az, nem vagy elég érett a takarításhoz? - válaszolt nekem gúnyosan.
- VÁÁÁÁÁÁÁÁÁ, ENGEM SENKI NEM ÉRT MEG EBBEN A CSALÁDBAN! - üvöltöttem és kimentem az udvarra.
Leültem a lépcsőre, Foltos, a kutyánk odajött hozzám.
- Te vagy az egyetlen, aki foglalkozik velem - szóltam hozzá búskomoran. - Bárcsak jobb családom lenne!
Foltosnak valami megcsillant a szemében, és el kezdett fújni a szél. Fáztam, ezért bementem.
- Anya, mi lesz a kaja?
- Spagetti, a kedvencedet készítettem!
- Húú, köszi!
- Tomi! Gyere enni! - szólt anyám az öcsémnek.
- Pillanat, még nem takarítottam ki Lilla szobáját!
- Mi van? - motyogtam magamban.
Bementem a szobámba, Tomi már majdnem összetakarította, amit szétszórt.
- Nem azt mondtad, hogy nem takarítasz ki?
- Dehogy! Miért ne tenném, hiszen te vagy a legjobb nővér! - az ő szemében is olyan valami csillant meg, mint Foltoséban.
Kimentünk enni.
- Anya, nem tanultam holnapra, pedig hétfő lesz!
- Nem baj, a tanulás felesleges!
Kezdtem kiakadni, viszont eljött az alvás ideje. Foltost beengedtük, mivel eleredt az eső. Az ágyam mellett aludt. Alig hallhatóan feltettem magamnak a kérdést:
- Mi történt a családommal?
Foltos felugrott mellém és megnyalta kezemet. Játékosan megharapott és el kezdte ráncigálni a karomat. Végül hagytam magam, és kivezetett engem a ház elé, éjfél körül lehetett. A kocsinkra az volt vérrel ráírva:
„Minden kívánságért valaki meghal a családodból. Pontosan kívánj!”
Majdnem felsikítottam, amikor megláttam apámat elvágott nyakkal az autó mellett heverni.
- Istenem, bár ne történt volna ez meg!
Visszakerültem az ágyamba, és nem emlékeztem se a feliratra, se halott apámra. Reggel 6 óra volt. Kimentem a nappaliba, anyám sírt. Megkérdeztem tőle:
- Mi történt?
- Apád és az öcséd meghalt!
Felsikítottam, és mivel nem emlékeztem a feliratra, ezt mondtam:
- Bár mindenki élne a családban!
Anyám abban a másodpercben meghalt és feléledt, az öcsém is felkelt a kanapéról, apám meg bejött a házba. Láttam, hogy mindannyiukat nyakvágással ölték meg. Ordítottam, de még nem volt vége, a közeli temetőben volt eltemetve a nagyanyám és nagyapám, ők is bejöttek. Félelmemben elájultam. A kórházban ébredtem. Foltos ott ült mellettem. Megsimogattam fejét és sóhajtottam.
- Hát, csak egy álom volt!
Anyám benyitott, ugyanúgy elvágott torokkal. Rám mosolygott. Nem tudom, miért, de kezemet torkomhoz nyomtam. Egy óriási hasadást érzékeltem. Visszaemlékeztem, bár mindenki élne, bár mindenki élne! Kettő életért kettővel kellett fizetni! Felordítottam. Otthon voltam, egyből megtapogattam a torkomat, semmi. Foltos kérdően nézett rám.
- Köszönöm! Megtanultam a leckét! Nem akarok jobb családot!
Anyám benyitott lázmérővel a kezében. Ezek szerint lázálom volt, vége!
- Végre vége!