A nevem...

Fantasy / Novellák (884 katt) Zspider
  2010.09.18.

A mű megjelent a Lidércfény Amatőr Kulturális Folyóirat 2008/6 számában.

Térdre zuhanok. A láncok lefogják a karjaimat. A sebeim még frissek, és az ajkamból is szivárog a vér. Lihegve nézek az aranyban és puha ruhákban ülő úrra. Egy almára harap, ami ropogva szakad szét a fogai alatt. Éhes vagyok. A szemem feldagadt. Homályosan látok, de még meg sem tudom törölni, mert a kezemet hátrabéklyózták. Lihegek, ő pedig itt eszik az orrom előtt. Ha lenne erőm, elszakítanám a láncot, és azzal fojtanám meg.

Lassan befejezi az étkezést, és rám néz. Mosolyog, mintha barátok lennénk. Pedig mindannyian tudjuk... a rabja vagyok. Beszélni kezd.... alig hallom mit mond... túl sok homok ment a fülembe. Megrázom a fejem, és koncentrálok a szavaira.

- Megleptél engem. Azért küldtelek ki, hogy meghalj. Ám te túlélted a viadalt, és győztesen vonultál ki. Sőt az elmúlt években senkiért nem rajongott így a tömeg. Gratulálok. Kiérdemelted a jogot az életre.

Úgy beszél hozzám, mintha tényleg csak egy állat lennék a karámból. Szúr a tüdőm. Fáj a gyomrom az éhségtől. Napok óta nem ettem. Ez pedig itt eszik előttem. Fekete haját rövidre nyírták, arcán csak egy rövidke bajusz van. Kék szemei már nem olyan barátságosak, mint a grimaszai. Azok igazat szólnak. Ő gyűlöl engem. Vesztemet kívánja. Hasonló jókat pedig én kívánok neki.

- Nos mit szólsz? - Nem is figyeltem a szavaira, de megzavar a gondolkodásban. - Mondj valamit! - parancsol rám.
- Mondjak valamit? - kérdem, és köhögve kezdek nevetgélni. - Megölted az atyám... az anyám... végeztél a törzzsel, melynek tagja és leendő vezére voltam. Láttam, hogy rontod meg húgaimat. Ölöd le a barátaimat. - Fél térdre állok. - Hallottam fosztogató harcosaid kacajait. - A katonák fegyvereikért nyúlnak és ő is hátrébb csúszik a trónján. - Bármit is ajánlasz, elfogadom, mert élni akarok. - ...Élni, hogy egyszer megölhesselek.

Fejet hajtok. A láncok nehezítik a mozgást, de még a dülöngélést is a fáradtságtól. Az uralkodó jó ideig néz némán, majd elkezd nevetni. Az őrök értetlenül nézelődnek, és a túldíszített teremben csak a boldogság hangja hallatszik vissza.

- Bátor vagy, fiú. Mi is a neved? - kérdi fennkölt hangon.
- A... - Nagyon fáradt vagyok... - ...a nevem... Daken...
- Ezt a nevet még apád adta - mondja könnyed cinikus mosollyal.
- Nem akarom, hogy feledésbe merüljön... - felelem, de a hangomat szinte nem is lehet hallani.
- Akkor Daken, a gladiátorok királya.

Előző oldal Zspider
Vélemények a műről (eddig 1 db)