VIII. Lidércfény Pályázat, avagy Orkok és Coltok
Kategória: Próza
Kiíró: Lidércfény Online Kulturális Magazin
A pályázat címe: „Orkok és Coltok”
Pályázhatnak: Magyarországon és határainkon túl élő magyar nyelven alkotó amatőr írók, kizárólag saját maguk által írt, még meg nem jelent, magyar nyelvű novellákkal.
Beküldési határidő: 2013. július 31., éjfél
A pályázat témája és célja:
Képzeljük el, hogy egy középkorias fantasy világban megindul a technikai fejlődés! A kiváló technikai érzékkel megáldott törpék feltalálják a gőzgépet, arany helyett inkább szenet bányásznak, és vasutakat kezdenek építeni. A kard és az íj gyorsan elavulttá válik, helyüket pedig átveszi a hatlövetű és az ismétlőpuska. Az emberek pisztollyal az oldalukon lóra – vagy vonatra – ülnek, és megindulnak, hogy új, eddig lakatlan területeket hódítsanak meg egyre növekvő népességük számára, és poros kisvárosokat alapítsanak, ahol a legfontosabb épület a kocsma, és a háttérben ördögszekeret görget a szél. Az ork banditák ócska sisakjukat sombreróra, baltájukat pedig puskára cserélik, de ősi szokásaik egyébiránt nem változnak: továbbra is lesben állnak az utak mellett, és fegyverrel próbálják megszerezni más, dolgosabb fajok munkájának gyümölcsét. Eközben a természettel harmóniában élő, de kis lélekszámú elf törzsek elkeseredetten próbálják meg elkerülni, hogy a többi terjeszkedő faj rezervátumokba zárja őket. Persze a régi világ sem tűnik el teljesen: továbbra is léteznek jó és gonosz varázslók, az istenek ezután is meghallgatják jámbor híveik imáit, és a sötét varázslatok által mozgatott csontvázak, zombik és más élőholtak is veszélyt jelenthetnek a gyanútlan utazóra.
Nézzük meg, hogy mi történik egy olyan világban, ahol egyszerre létezik a Colt revolver és a mágia, ahol pisztolyhősök és varázslók állnak ki egymással párbajra a faházak között egy vitatott kártyaparti miatt, patakokban folyik a whisky és a törpe pálinka, és goblin mosodások tisztítják a jobb sorsa érdemes hősök porlepte ponchóit. Előfordulhat-e az, hogy egyik oldalon állnak a törpék, a másik oldalon az orkok, középen pedig egy troll? És igaz-e, hogy ezen a világon is kétféle ember (ork, törpe, elf) van: az, akinek töltve van a pisztolya, és az, aki ás?
A pályázatra olyan, a terjedelmi kiírásnak megfelelő novellákat várunk, amelyekben az író az általa kidolgozott fantasy-vadnyugati világban egy vagy több szereplő szemszögéből írja le történetet.
A beküldés feltételei:
- A beküldött írásokat kizárólag elektronikus formában a palyazat@lidercfeny.hu e-mail címre kell eljuttatni a megadott határidőig, Word dokumentum (.doc vagy .rtf) vagy OpenOffice (.odt) formátumban. Minden beküldött alkotásra igazoló e-mailt küldünk, így ha nem kapod meg a visszaigazolást rövid időn belül, kérlek, jelezd a problémát a Lidércfény oldalon. A visszaigazoló mailt nem automata küldi, hanem a szerkesztőség egyik tagja fog válaszolni, így a beküldés és a visszaigazolás között eltelhet némi idő, jellemzően max. 1 nap.
- A pályaműben az első oldalon szerepeljen az alkotó írói álneve, valódi neve, postacíme és e-mail elérhetősége, valamint a pályamű kategóriája. A második oldalon szerepeljen a novella címe, és itt kezdődjön a szövege.
- A Wordben vagy Open Officeban megírt novellát lehetőség szerint elejétől a végéig Times New Roman CE, 12 pontos, fekete színű betűtípussal kérjük elkészíteni. A szövegben előforduló, kiemelendő szövegrészek dőlt vagy vastagított betűvel írhatók. A cím kiemelhető vastagítással és 16 pontos, fekete színű betűvel. A dokumentum margója lehetőleg mindenhol 2,5 cm, a sortávolság pedig másfeles legyen.
- Egy novella terjedelme maximum 20.000 karakter lehet (szóközökkel), amely a fenti beállításokkal nagyjából 6-7 A/4-es oldalt tesz ki (+ az első oldal az adatokkal). Ez a Lidércfény AKF-ben történő leközölhetőség miatt fontos.
- Az e-mail tárgy (subject) mezőjében a „Nevezés a VIII. Lidércfény Pályázatra” szövegnek kell szerepelnie. (Csak így tudjuk garantálni, hogy a megfelelő helyre kerül az e-mailek között. Köszönjük a megértést!)
- Egy személy több novellával is nevezhet.
- A novellák beküldésének végső határideje 2013. július 31., éjfél.
Nevezési díj:
- a pályázaton való részvétel ingyenes
Díjazás:
- Az első három helyezett novella megjelenik a 2013. szeptemberi Lidércfény Amatőr Kulturális Folyóiratban.
- Az első három helyezett alkotó kap 1-1, a Lidércfény logójával, a pályázat feltüntetésével, a helyezésükkel és írói álnevükkel ellátott gravírozott fapajzsot; 1-1 hasonlóan elkészített a zsűritagok által aláírt oklevelet, valamint 2-2 példányt a folyóirat 2013. szeptemberi számából.
- A helyezettek további díjazása a szponzorok felajánlásaitól függ.
Egyéb tudnivalók:
- A Lidércfény szerkesztősége a lenti nyilatkozatok alapján fenntartja a jogot a beküldött írások térítésmentes megjelentetésére a Lidércfény Amatőr Kulturális Folyóiratban nyomtatott és PDF formában, a Lidércfény Online Kulturális Magazinban (http://www.lidercfeny.hu/).
- A műveket a Lidércfény szerkesztősége, illetve felkért külsős személyek bírálják el.
- Az eredményhirdetés végső határideje: 2013. szeptember 15. A nyerteseket e-mail címeiken értesítjük. Az eredmények megjelennek a Lidércfény Amatőr Kulturális Folyóirat 2013. szeptemberi számában (nyomtatott és PDF formában) és a Lidércfény Online Kulturális Magazinban.
Nyilatkozat a szerző részéről:
Az alkotó kijelenti, hogy a pályázatra megküldött kézirat kizárólagos szerzője, az saját szellemi terméke, és egyéni, eredeti jellegű. Az alkotó hozzájárul, hogy amennyiben alkotása helyezést ér el, az a 2013. szeptemberi Lidércfény Amatőr Kulturális Folyóiratban térítésmentesen leközlésre kerül, megjelenik a Lidércfény Online Kulturális Magazinban (http://www.lidercfeny.hu/). Az alkotó hozzájárul, hogy amennyiben alkotása nem ér el helyezést, azt a Lidércfény szerkesztősége a későbbiek során megjelentetheti a Lidércfény Online Kulturális Magazinban, illetve a Lidércfény Amatőr Kulturális Folyóiratban.
Nyilatkozat a kiíró részéről:
A Lidércfény szerkesztősége kijelenti, hogy a pályázatban megadott személyes adatokat harmadik félnek semmilyen okból nem adja át, azokat a vonatkozó törvények értelmében titkosan kezeli. A Lidércfény szerkesztősége kijelenti továbbá, hogy a megadott adatokra kizárólag a nyeremények postázása és az eredményről való értesítés miatt van szükség. A Lidércfény szerkesztősége elismeri, hogy minden beérkezett pályamű a nyilatkozat értelmében a szerző saját tulajdona, így arra a szerzői jogi törvények megfelelő passzusai érvényesek. A szerző a beküldött alkotását a továbbiakban bárhol és bármikor publikálhatja, a Lidércfény szerkesztősége semmilyen módon nem kívánja azt kisajátítani.
A teljes kiírás PDF-ben az alábbi címen érhető el:
http://www.lidercfeny.hu/palyazat/Lidercfeny_palyazat_kiiras_8.pdf