A sárkány

Fantasy / Novellák (1137 katt) The Economist
  2013.03.04.

A mű megjelent a Lidércfény Amatőr Kulturális Folyóirat 2013/3 számában.

György rémülten, visszafojtott lélegzettel, mozdulatlanná dermedve állt. Hallotta az üvöltést a háta mögött, a bestia szörnyű ordítását, mely oly sokszor rémisztette már meg, hogy az állandó rettegéstől szinte megtébolyult. De ez alkalommal közelebbről szólt, mint az utóbbi időben bármikor. A félelem összeszorította szívét, agyát pedig elöntötte valamiféle sötét felhő, mely megmagyarázhatatlan elegye volt az iszonyatnak, a pániknak és az elkeseredett reménynek, hogy a sárkány talán mégsem vette észre, és bömbölése nem neki szól. Nem mert megfordulni. A pillanat, az elviselhetetlen feszültség, akár egy villámcsapás, teljesen lebénította, a világ szinte megszűnt létezni, nem látott, nem hallott, a teste és az érzékszervei cserbenhagyták, csak állt mozdulatlanul, a semmibe meredve…

Nem volt választása, muszáj volt előbújnia rejtekhelyéről, ahova gyermekeivel vackolták be magukat. Az apró teremből, ahol rendszerint némán, csendben lapultak, nehogy magukra vonják a bestia figyelmét, és remélték, hogy az majd elkerüli őket, nem tör rájuk. Mindig tudták, hogy a közelükben van. Hallották lépteit, ahogy egyik helyiségből a másikba megy, és az állandó morgást, amihez nem lehetett hozzászokni. A morgást, amivel a sárkány mintha magát szórakoztatta volna. Mindig halkan indult, amíg elért egy egyenletes, állandó hangerőt, hogy aztán egyszer csak – néha percek elteltével – egy fültépő, éles, szinte visításszerű magas hangban végződjön. Mintha csak nekik szólna, mintha a bestia közölni akarta volna velük, tudja, hogy itt vannak, és arra vár, hogy reagáljanak valamit.

Ez volt az a hang, amitől mindannyiszor összerezzentek, ahányszor meghallották az emeleten a zárt ajtón keresztül. A szörnyeteg alattuk, az épület alsó szintjén vert fészket magának. Nem mertek lemenni, ha ott volt, de így is tisztában voltak vele, hogy hol tartózkodik. A neszek, amik felszűrődtek a lépcsőn keresztül, elárulták, éppen mit csinál, merre jár. Idővel kiismerték a szokásait, tudták, mikor aktív, és mikor van esélyük úgy kiosonni búvóhelyükről, hogy elkerüljék, ne akadjanak az útjába.

De ez a nap más volt, mint a többi. A bestia ezen a napon nem aludt el, ahogy szokott. A morgás egy pillanatra se maradt abba, ahogy a neszek sem, a bestia folyamatosan járkált ide-oda az alsó szinten, mintha csak megveszett volna. György gyermekeivel megbújva, szorongva várta, hátha egyszer mégiscsak lenyugszik. De nem, tovább folytatta dühödt ámokfutását. Léptei ott kopogtak a köveken, egyszer még a feléjük vezető öreg, masszív tölgylépcső is megreccsent, jelezve, hogy a sárkány az emeletet vette célba. A nyomasztó terror nem enyhült az idő múlásával, ők pedig rettegve döbbentek rá, ha enni akarnak, akkor az éber bestia figyelmét elkerülve kell eljutniuk valahogy a folyosó végén lévő helyiségbe, ahol az élelmiszertartalékaik voltak.

Elemózsiájukat nem merték bevenni magukkal a szobába, ahol meghúzódtak. Egyszer már megtették, és azt a napot örökre megbánták. A bestia valahogy érzékelte a náluk lévő étel jelenlétét. Nem tudták hogyan, hiszen arra már mindannyian rájöttek, hogy a szaglása semmivel sem jobb egy átlagos emberénél. A bevitt ennivalót valahogy mégis megérezte, rájuk törte az ajtót és olyan vad tombolást, elképzelhetetlen őrjöngést rendezett, amit szavakkal nem lehet leírni. Üvöltése, sivítása szinte beszakította a dobhártyájukat, miközben próbáltak valahogy elmenekülni a szoba szanaszét repülő berendezései között. Ezt a hibát soha többet nem követték el. Élelmüket ezután mindig az erre kiválasztott helyiségben fogyasztották el sebtében, amilyen gyorsan csak tudták.

Ezért kellett Györgynek mindent kockáztatva előbújnia a rejtekéből és megpróbálni a hosszú folyosón keresztül csupán a szerencséjében bízva eljutni oda. Sokszor tette már meg ezt az utat, és régóta tudta, hogy fényt gyújtani még az alvó szörnyeteg esetében is veszélyes, így pedig, hogy ébren volt, végzetes hiba lett volna. A másodpercek óráknak, a méterek pedig mérföldeknek tűntek, ahogy a koromsötétben a falakat tapogatva próbált meg centiről-centire előrejutni. Óvatosan haladt, akár egy kötéltáncos a halálos mélység felett. De akármennyire is igyekezett észrevétlen maradni, a régi fapadlók árulkodóan meg-megreccsentek a lába alatt, a zajt pedig riadt elméje minden egyes alkalommal ezerszeresére erősítette fel. A paranoia megszállta az agyát, kiszorítva onnan minden gondolatot, csupán a pániknak és a rettegésnek hagyva helyet. Ahogy közeledett céljához, a szorongása csak erősödött. Úgy érezte, valami követi, és a folyosó emberi szem számára áthatolhatatlan sötétjén keresztül egyre közelebb kerül hozzá. Az a valami pedig páni félelem uralta elméje szerint nem lehetett más, csak az őket terrorizáló kegyetlen, vad szörnyeteg.

Amikor végre eljutott a kamrába, keze remegett, akár a nyárfalevél. Elsőre meg sem tudta vele ragadni a dobozban lapuló kenyeret. Gyorsan kést keresett, idegesen, kapkodva próbálta felszelni zsákmányát, és ekkor harsant fel mögötte - akár egy mennydörgés - az üvöltés …

A kővé dermedt György lassan megmozdult. Valahogy sikerült erőt gyűjtenie, és hátrafordult. Megmagyarázhatatlan nyugalom öntötte el. Mint a halálraítéltet, mikor a bitófa alatt rádöbben, hogy hiába küzd, hiába ellenkezik, a sorsát nem kerülheti el, és ez a felismerés, a kétségek, és félelmek után elérkező megváltó bizonyosság segít neki, hogy elfogadja végzetét, akármennyire kegyetlen legyen is az. Ahogy György a hirtelen felvillanó fényben meglátta a bestia hatalmas, kitátott pofáját, tudta, hogy vége, ezúttal nem sikerült. Egy utolsó, kesernyés mosoly jelent meg a szája szélén, és a sárkány lecsapott…

- Gyuriíí!!!! Nem igaz!!! Nézd meg mit csináltál! Úgy eszel, mint egy disznó! Egy D.I.Í.SZ.NÓÓÓ! Tiszta morzsa az egész konyha! Ezért takarítottam egész nap???!!! Az ember kidolgozhatja itt a belét, ti meg le se szarjátok! Komolyan mondom, nem bírom már idegekkel!!!!!!

Előző oldal The Economist
Vélemények a műről (eddig 3 db)