Nosztalgikus történetek - A darázs
Szépirodalom / Novellák (1573 katt) | Kétvirág |
2013.02.16. |
A mű megjelent a Lidércfény Amatőr Kulturális Folyóirat 2013/2 számában.
Gyerekkoromban minden élőlény érdekelt, minden állatot szerettem. Vagyis, volt egy kivétel: féltem a darazsaktól. Nagyon féltem. Azzal az igazi, hisztérikus félelemmel, mikor az ember sikítva menekül, ha meglátja a rettegése tárgyát. Mondhatjuk akár úgy is, hogy okkal-joggal féltem tőlük, hiszen nagyon sokáig nem múlt el nyaram úgy, hogy legalább egy darázs meg ne csípett volna. Sőt, olyan is volt, amikor egy óra leforgása alatt két csípést is összeszedtem. Természetesen minden velük kapcsolatos történet és tanács alaposan megragadt a fejemben. Az is, hogy nyugton kell maradni, és akkor nem csípnek meg. Ez persze nem akadályozott meg abban, hogy eszem nélkül fussak (árnyékba, mert azt nem szeretik), valahányszor csak látótávolságba került egy-egy példány.
Egyszer aztán, talán tíz-tizenegy éves lehettem, és békésen üldögéltem a tavaszi napon a nagybátyám kertjében. Párizsis kenyeret ettem. Már a számban volt a karéj egyik vége, amikor a másikra... bizony... egy darázs ereszkedett le.
Nos, ez volt az a helyzet, amikor földhöz vágtam volna a kenyeret, és szaladtam volna befelé, hacsak... hacsak nem féltem volna jobban attól, hogy a hirtelen mozdulattól megriadt darázs a számba talál marni, ami pedig akár halálos is lehet... legalábbis így hallottam. Tehát mozdulni sem mertem. Megdermedtem. És "már úgyis minden mindegy" alapon figyelni kezdtem a rovart. Ő pedig végtelen figyelemmel rágta a párizsimat. Közvetlen közelről láttam a rágó szájszervek munkáját. Érdekesnek találtam. Azt is észrevettem, hogy nem csak öncélúan csócsál, hanem céltudatosan kör alakban harapdálja a felvágottat.
Most már inkább kíváncsi voltam, mint féltem, bár az izmaim dermedtsége szemernyit sem oldódott. A darázs közben befejezte a kört. Pici, néhány milliméter átmérőjű korongot kapott. A rágójába fogta, és elrepült vele. Meg voltam róla győződve, hogy most nagyon büszke magára.
Én biztosan az voltam: a rettenetes és veszélyes találkozást baj nélkül úsztam meg. Ráadásul alaposan megfigyelhettem egy érdekes élőlény érdekes viselkedését is.
Attól a naptól kezdve nem félek a darazsaktól. Nem is csíptek meg többet.
Előző oldal | Kétvirág |
Vélemények a műről (eddig 2 db) |