Sötét az erdőben (Fejezetek a Szürke Királyság történetéből)

Fantasy / Novellák (938 katt) Gaven
  2013.01.29.

Szürkeség, szürke égbolt, szürke minden. Krafc, az iszap törp figyelt.

Az országúton lovasok közeledtek. Krafc nyugodt volt, kizárt, hogy ebben a helyzetben észrevegyék, dzsöszvaleki kristálya nem jelzett mágust, tehát nincs senki, aki megérezhetné a fába olvadást. Krafc biztos volt terve tökéletességében, egy keskeny út az erdő közepén két oldalról fákkal, ráadásul az út egy kis töltésre épült, esélytelen, hogy bárki észrevegye őt az útról.

Krafc már régóta várt erre a csapatra, már hihetetlen régóta várt. Már az idejét sem tudja, mikor látott erre felé utoljára tündéket. A tündék nem szívesen járnak, a nyugati határon az erdők itt már túl sötétek, ide már nem hatol el Gildarrion fénye. Krafc gyűlölte a tündéket, hite szerint jobban, mint bármely más iszap törp. Gyűlölte őket, mert magasak, mert mások, mert fényben járnak, mert lovuk van, mert íjaik pontosak, mert undorítóan cseng a hangjuk, mikor dalaikat éneklik.

Öröm töltötte el szívét arra gondolva, hogy mivel várja ezeket a korcs teremtményeket. Már csak pár méter és itt lesznek, végük lesz, förtelmes kínok közt fognak elpusztulni. Elmosolyodott, beleolvadva a fába semmi esély, hogy észrevegyék, és neki csak egy apró kézmozdulatra van szüksége, és azok a korcsok meghalnak. A tünde lovasok lassan közeledtek, tizenketten voltak, átlagos tünde lovas őrjáratnak tűnik, hamarosan elérik a földön elhelyezett mágikus pecsétet. Krafcban az izgalom a tető fokára hágott. Végre elérték!

Ekkor Krafc intet egyet kezével. Ekkor a tünde lovak megbolondultak, szemük izzani kezdett, és ledobták lovasaikat. Ezután egy démon tört elő a földből, fekete volt, mint a szén, karmai kinyúltak a tündékért, és többet átszúrtak, páran megpróbáltak védekezni, az erdőt a démon sikolya töltötte be.

Percek alatt széttépett mindenkit, aki a közelében volt, egyet azonban meghagyott. Ekkor Krafc előolvadt a fából, kis tőrét előhúzta a tokjából, jobbjában a neki derékig érő kedvenc varázsbotjával kényelmesen odasétált a földön fekvő, járni képtelen, súlyosan sérült tündéhez, akit a démon a földhöz szorított. Felé állt, a tünde szemében a gyűlölet, az undor és a félelem vegyes érzése tükröződött, mikor meglátta, Krafc nem szólt semmit, leköpte, majd tőrével felsértette a tünde mellkasát, a sebbe pedig beleszúrva a botját halkan kántált valamit (ez a tünde fülének egyfajta morgásként hallatszott), a tünde hatalmasat ordított, majd bőrén fekete repedések futottak végig, mintha csak kőből lenne. Ezután az egykori egészséges emberihez hasonló színű bőr elszürkült, helyenként már-már fekete lett. A tünde szeme vörösben csillogott, a földre kifolyt vére is megfeketedett, a sebei begyógyultak. Majd felállt és nézte Krafcot.

Az vidám volt, nyíltan mosolygott.

- A kísérlet sikerült - mondta halkan nevetve.

Ezután elküldte a démont, megköszönve szolgálatait, majd intett a tündének, hogy kövesse. Amaz nem mozdult, Krafc hátranézett, és már csak azt látta, amint a tünde felényúl, nyakánál megragadja, majd másik kezével kicsavarja a botját, majd tőrét is a kezéből. Ezután a tőrt Krafcba döfte, aki a fájdalomtól nem volt képes ordítani sem. És már vége is volt.

Az erdőben szürkeség uralkodott, egyhangú szürkeség, a fákon nem voltak levelek, ősz volt, késő délután valahol a Szürke tünde királyság nyugati részén a közös időszámítás 7395. évében. Megszületett az első fekete tünde.

Vége

Előző oldal Gaven
Vélemények a műről (eddig 2 db)