Samsara

Külvilág / Mozijegy (1471 katt) angyalka146
  2013.01.20.

A mű megjelent a Lidércfény Amatőr Kulturális Folyóirat 2016/3 számában.

Samsara – szanszkrit szó, jelentése: körforgás. Éjjel és nappal, élet és halál, jó és rossz, szeretet és gyűlölet, gazdagság és szegénység: a Lét két arca. Amióta az Egy kettészakadt, azóta a Kettő képviseli a teljességet és annak finom, halvány árnyalatai.

A Samsara Roy Fricke lenyűgöző alkotása, amely a Lét eme két arcát igyekszik bemutatni csodálatos képek és helyszínek segítségével. Ez egy szöveg nélküli dokumentumfilm, így semmi sem befolyásolhat minket, csakis értelmi és érzelmi fejlettségünk szintje határozza meg, hogy a mű milyen érzéseket és gondolatokat vált ki belőlünk.

Öt év, huszonöt ország, százkét perc: ez ennek a monumentális munkának a mérlege. Az Élet lüktetésének és a Halál végjátékának természetesen, logikus és elkerülhetetlen váltakozásáról szól mélyen megrendítő, elgondolkodtató és az arcokra mosolyt csaló helyzetek és életképek bemutatásával. A film az 1985-ben készült Chronos és az 1992-es Baraka folytatása, egyfajta továbbgondolása. Ez utóbbi kettő megtekinthető a világhálón is, a Samsarát pedig jelenleg a művész mozikban láthatjuk.

Tudjuk, hogy Élet és Halál összetartozik, de ennyire nyilvánvalóan és megnyugtatóan még semmi sem tudta számomra bemutatni. De nem csak ez, hanem az emberi civilizáció egyfajta bírálata is megjelenik. Miközben néztem, végig az járt a fejemben: hogyan tévedhetett el az emberiség ennyire? Miért távolodott el eredeti természetétől? Miért hisz hamis istenekben, eszmékben, a hatalom és pénz őrületében? Hogyan tud ezektől elszakadni?

Nem is olyan régen Hamvas Béla Scientia Sacra című írása került a kezembe. Hamvas azt írja, hogy az emberiség az eredeti bűnnel, amiről nem tudjuk, mi volt, de „alma sztori” lett a „fedőneve”, nem csak saját lényét, de az egész univerzumot magával rántotta, és minden, amit ma látunk és tapasztalunk, az csak egy kiégett, fakó árnya az eredeti képnek. Ez a motívum a filmben is megjelenik: a fejlett nyugati civilizáció magával rántja és romlásba dönti a fejletlen, még természetközeli törzsi népeket. Megállítható ez? Van esély még a fejlődésre, vagy ez már az emberiség történetének a végét mutatja?

A film megnézése után úgy gondolom, ezeket a kérdéseket mindenki maga válaszolhatja meg. Az alkotók szintén megválaszolják az egyik záró képben, amikor a tibeti szerzetesek a kezükkel megsemmisítik a mandalát, amit előtte oly sokáig rajzoltak. A Samsara üzenete tehát régi magyar nyelvemlékünket idézve: „isá, por ës homou fogymuk”.

Előző oldal angyalka146
Vélemények a műről (eddig 2 db)