Telivér

Fantasy / Novellák (1209 katt) Sid
  2013.02.02.

A mű részt vett a VII. Lidércfény Pályázaton.

- Ismétlem, robbantás! Mindenki hagyja el a zónát! – kiált egy munkás a karjára szerelt személyi számítógépbe. Alig telik el fél perc, az egykor magabiztosan álló szálloda kártyavárként rogy össze, ezzel lezárva egy régebbi korszakot.

Miután elült a por, a munkások büszkén gratulálnak egymásnak a sikeres robbantást követően, amikor…

– Bocsánat! – átsuhan közöttük egy fiatal, majdnem felborítva egyiküket.
– Hé! Jobban is odafigyelhetnél!
– Itt veszélyes, ugye tudod? – jegyzi meg a robbantást vezető férfi, hiába, a futár már rég átugrott a hologram szalagkorláton.

A rövid, barnahajú, húszas éveiben járó fiatal még egyet ugrik az egykori szálloda másfél méter magas töltésének tetejéről, majd az útra érve bepattintja talpába a szilikonkerekeket, rákapcsolva az elektromotort. Egy gyors rajt után már suhan is át a rádudáló járművek közt. Még utoljára visszapillant smaragdzöld szemeivel az ürességre, amit a robbanás hagyott maga után.

– A héten már a hatodik… Ki gondolta volna, mostantól lerombolják ezeket a monstrumokat, hogy kisebb apartmanokat építsenek helyükre? – áll meg egy virágüzlet előtt, majd cipőit visszaállítja normál módba. – 32 éve már, 2012 decemberében történt, hogy az Emigránsok leszálltak.

Leveszi hátáról a táskát, majd benyit a virágüzletbe, aminek kirakata átlátszó TV, kivetítve a bolt nevét, továbbá kellemes hanggal jelzi az eladónak az érkezést.

– Egy pillanat! – szól a pult alól egy női hang.
– Csak én vagyok – teszi le futárunk a táskájából elővett csomagot.
Egy középkorú, szemüveges nő bújik elő a pult rejtekéből. A futárt meglátva, mosolyogva dobja át szőke fürtjeit.
– Á, Lux! Bármikor megismerem a hangod.
– Remek. Itt írd alá, s már mentem is!
– Ugyan már – teszi le a kötegelőt a nő –, hová sietsz?
– Nézd, Caroline! Ma még rengeteg csomag van.
Lux nyugtalannak látszik, pólójának nyakát igazítja idegességében.
– Oké, oké. Hová is tettem a tollam? Digitálisan is aláírható, ugye?
– Úgy nézek ki, mint aki illegális holmit hozott? – húzogatja szemöldökét a fiú.
– Őőő…
– Na, látod! – mosolyog Lux nyájasan. – Kérdésedre meg is van a válasz – kezd el gépelni a karján lévő apró számítógépen. – Szignóznád?
– Várj! Hátul hagytam az okostollam – viharzott el a nő a raktárhelység felé, miközben Lux elképedve vesz elő egy ugyanolyan tollat zsebéből.
– Ha egy kicsit vártál volna, használhattad volna ezt is – fordít hátat a pultnak, majd nekitámaszkodik.

A várakozás közben huzamosabb ideig bámul kifelé az utcára. Eleinte csak embereket lát, de egyre inkább felváltják őket emberformájú, ibolyalila bőrű idegenek. Öltözködési szokásaik megegyeznek a helyiekével, látszólag ártatlan járókelő mind. Testfelépítésben hasonlítanak az emberekre: különböző magasságúak, súlyúak, beszéddel kommunikálnak, és ugyanúgy meglehet különböztetni a férfiakat a nőktől, mint az emberek esetében is. Egyedül furcsa színű hajuk és szemeik, apró szarvacskáik társulnak lilás bőrük mellé.

– Emigránsok… – fordul Lux a falon lévő naptár felé. – Már október másodika? Holnap lesz az az elvetemült bál, amire apám el akar küldeni. V.I.P. tag vagyok, pedig nekem semmi közöm a felsőbb körökhöz. Hogy miért vagyok mégis különleges? Nos, ennek köze van az egyre sűrűbben történő robbantásokhoz – guggol le az egyik virágkosár mellé, majd ujjait végighúzza az íriszek szirmain. – Miután leszálltak az emigránsok, történt egy kis baleset. Békés szándékaik voltak, ez igaz, de volt egy incidens, amely majdnem háborút robbantott ki a két fél között. Elszabadult az úgynevezett Maja vírus – lép vissza türelmetlenkedve a pulthoz, majd megnézi az időt karján. – Persze semmi köze a majákhoz, csupán a sok okos így nevezte el, mivel 2012 decemberében „tombolt”, amikorra a maja naptár megjósolta a világvégét. Ironikus, hogy tényleg erről van szó. Ha nem is a világnak, de az emberiségnek lassan vége van. A Maja vírus mutációt vált ki a nőknél, aminek hatására csak egy gyereket képesek a világra hozni, utána meddők lesznek.

Ezért rombolják le mostanság a „felesleges” épületeket is, mivel 32 év alatt a populáció 40%-kal esett vissza, az emigránsokkal együtt. Kárpótlásul megosztották velünk a technológiájukat, majd, amikor kiderült, hogy az emberekkel képesek párosodni, le is telepedtek. A sors fintora, hogy náluk a férfiak járnak hasonló cipőben, mint a mi nőstényeink, egy gyerek után meddők lesznek. Minden a férfi embereken és az emigráns nőkön múlik. Talán a két fajnak tényleg vége lesz, de valami új születik majd… és hogy mi köze ennek hozzám? – nyújtja az aláírnivalót az időközben visszatért Caroline felé. – Ugyanaz, amiért most futni fogok… – veszi fel táskáját, majd lassan hátrál kifelé a furcsán néző nő elől, akiről eltűnt a kardigán.
– Ugyan már, Lux! Várj! – ugrik át Caroline a pulton. – A környéken te vagy az egyetlen Telivér!
– Tudom, ezért nem állok meg! – löki ki Lux az ajtót vállával, majd futásnak ered.
– Várj már! Neked mindkét szülőd ember, csak akarok tőled egy gyereket! Utána azt csinálsz, amit akarsz!
– Majd ha fagy! Én a fiatalabb nőket szeretem!
– Mint például Hellit? – lohol fáradtan Caroline.

Lux pironkodva tekint vissza üldözőjére, mikor is nekiütközik valakinek. Egy picit megtántorodik, ellenfele viszont a szó szoros értelmében lepattan róla. Kit hozott vajon elé a sors, ha nem…

– Helli?! – dermed le a fiú, miközben a hosszú, fekete hajú lány fenekét fájlalja.
– Au… – szegezi azúrkék szemeit az elkövetőre Helli.
– Én… én… sajná-… – segítené fel a lányt, amikor körülötte a járókelők összebeszélnek:
– Hé! Az nem Lux Siggers?
– A környéken az egyetlen Telivér férfi!

Lux éppen csak felsegíti a hőn áhított nőt, máris körülvette a többi. Látszólag mindenki ugyanazt akarja, és a végszóra Caroline is befut. Nincs mit tenni… győzelem vagy halál!


Egy hosszú nap – meg még egy fél – után Lux már a mosdó tükrében csinosítja nyakkendőjét. Bágyadtan néz szembe önmagával, majd nagyot sóhajt.

– Pedig még a ballagási öltöny is rám jött volna. Látszik, hogy apám mindenáron valami nemesi családba akar beházasítani – tapintja meg a finom anyagot, mikor hirtelen megveregeti valaki a vállát.
– Ciao, Lux!
– Logen! A frászt hoztad rám… mi a helyzet?
– Ne haragudj – öblíti le kezeit Logen –, de sietek. Én mondom a nyitóbeszédet – robog ki a mosdó ajtaján. – Jut eszembe! Itt van Helli és Wilhelmina is. Na, csá!

Mielőtt bármit is reagálhatott volna Lux, barátja már el is tűnt. Helli nevét meghallva egy picit elkalandozik, majd eszébe jut Wilhelmina is, amitől kiül arcára a rémület.

– Mellékesen jegyzem meg, hogy Wilhelmina is régi barátom… és a helyi maffiavezér lánya!



Emberek és emigránsok békésen iszogattak, beszélgettek egymással, mintha meg sem történt volna az incidens. Lux látja, hogy Logent máris elkapta egy befolyásos politikus, aki lányát ajánlgatja neki.

– Egy perc néma csend Logennek, egyetlen Telivér barátomnak! – tiszteleg hősünk, majd látszólag örül, hogy őt még nem kapta el senki. Vagyis ezt hinné, amikor…
– A’lah Geiden, Lux Siggers – érkezik a köszöntés mögüle.
– Jó estét, őőő… – fordul meg.
– Ketha Breza’ar a nevem – nyújtja kezét az idősödő emigráns.

A férfi egyedek furcsa anyajegyekkel rendelkeznek. Ez úgy néz ki, mint egy nonfiguratív tetoválás, ami a test bármely részén megjelenhet. Kethanak a nyakán volt, ami jól is mutatott. Lux talán picit irigykedett is. Ha nem is a „tetkóra”, de az emigráns férfiak gondtalan életére biztosan, hogy nem kell futniuk agresszív nők tömegei elől.

– Örvendek.
– Szintúgy. Szeretném bemutatni önnek a lányom, Ileé Breza’art.

Lux meg sem lepődik, hiszen apja híres tudós, aki a Maja vírus ellenszerét kutatja. Így nem csak az emberek akarják megkaparintani fajtisztasága miatt, de az emigránsok is diplomáciai okokból. Kényelmetlen neki a helyzet, nem szereti ezt a légkört, Ketha pedig látszólag pont az a hivatalos fajta, végig illedelmes hangnemben beszél. A feszültség azonban oldódik, amikor Ileé kilép apja mögül. Lófarokba kötött, ciánkék haja volt, amihez párosultak aranyszínű szemei. Udvariasan megemelte estélyije alsó részét, nőiesen meghajolt:

– Örülök, hogy megismerhetem, Lux Siggers.
– Hát… – blokkol le picit – részemről a… a szerencse.

Egy darabig elbeszélgettek hármasban, Ketha többnyire politizált, vagy Lux apját és kutatásait hozta fel témaként. Az átlagos gyerekkort élt fiú próbálta tartani az iramot, miközben többször is szemkontaktusba került Ileével, akit egyre inkább kedvesnek és aranyosnak talált. A probléma ott kezdődött, amikor kettesben maradtak, ugyanis Kethának fontos dolga akadt.

– Most, hogy kettesben maradtunk, kedves Lux – hagyja figyelmen kívül a báli vendégeket, majd benyúl szoknyája alá –, ugass!
– Öhm… pardon?
– Azt mondtam, UGASS! – csap egyet Ileé a harisnyatartóból előhúzott karikás ostorral. – Térdelj le és imádj úrnődként! Mától az én rabszolgám vagy, te koszos disznó!

Lux pókerarccal figyelte a szadista bőrbe bújt emigráns lányt, miközben Logen besokallva a sok lányajánlástól, megkezdte ünnepi beszédét is:

– Tisztelt egybegyűltek! Köszönöm, hogy elfáradtak ma ide. Nem is rabolnám tovább a szót, fontos bejelentenivalóm van – abban a pillanatban reflektorfény vetült Luxra és játszótársára, aki kezdett eldurvulni, előkerült még pár csiptető is. – Örömmel jelentem be, hogy ma a város mindkét Telivére itt van, jelenleg pedig az egyikük feleséget keres! Köszöntsétek nagy tapssal Lux Siggerst!
– Te átkozott áruló!

A tömeg úgy indult meg Lux felé, mint farkasok vérző bárányt látva. Szinte megigézik őt a „vadászok” tekintetei, akik sorra lépnek ki a reflektorfénybe. Azt hinnénk, itt véget ér Lux élete, de ő csak mosolyogva hajtja le a fejét.

– Tudtam, hogy ez a nap is eljön… – dobja le magáról stílusosan öltönyét, felfedve a hevedereket és hegymászó kellékeket.

A mögötte álló két lányt félrelökve indul meg az ablak felé, miközben Ileét szabályszerűen lerázza a lábáról. Nincs idő a finomságokra, fejjel előre ugrik ki a teleüveg erkélyajtón, majd gurulással tompít. Beakasztja gyorskampóját a korlátba, amikor…

– Lux? – néz rá a kint levegőző Helli értetlenül.
– Sajnálom, Helli, a tegnapit, ígérem, jóváteszem, de most sietetnem kell!
– Várj! Legalább igyál valamit! – nyújtja át Helli pezsgőspoharát. – Egy kis frissítő – intéz Luxra derült mosolyt, ami a fiúnak nem hagy választást.

Legurítja az italt, majd éppen csak leugrik a veszett tömeg elől, átfűzve a kötelet combjai közt. Lent már várja igazi szerelme, vörös sportmotorja, amit direkt előre bekészített. Nem is habozik tovább. Felpattan, majd kövérgázzal vág neki az éjszakának. A lányok eközben dühösen tolonganak, amikor is egyikük megragadja a poharat, amiből Lux ivott.

– Én leszek az első, aki közvetetten megcsókolja! – emeli szájához az üres poharat, de abban a pillanatban egy másik üti le székkel.



Végre egy kis nyugalom vár Luxra. Kedvenc helyén sziesztázik a motor nyergében, ami a városon kívüli szerpentin legmagasabb pontja. Hosszasan bámulja az esti fényeket, amikor is szomjúság szakítja meg passzív gondolatmenetét. Felnyitja a csomagtartót, majd egy termoszt vesz elő. Éppen csak lecsavarja annak tetejét, és külön bögrébe tölti ki a benne lévő kakaót – mert hogy még mindig azt iszik –, jelez a személyi számítógép.

– Hm, ismeretlen szám? – nyomja meg a „Fogad” gombot, ami Caroline képét vetíti ki elé.
– Te meg mit akarsz? – emeli szájához bosszúsan a bögrét.
– Szia, Lux! Fogadjunk a kedvenc helyeden vagy. Mindjárt ott vagyok!
– Mondtam már, hogy nem fogok neked gyereket csinálni! – rakja el belső zsebébe a termoszt, majd belekortyol kedvenc kakaójába.
– Nem akarsz majd ellenállni nekem. Ja, egyébként mondtam már, hogy kiszámítható vagy? Könnyű volt megtalálni a motort az erkély alatt, és összekeverni a kakaót egy kis ajzószerrel.

Lux sugárban köpi ki a szájában lévő italt, amely teríti az előtte lévő kavicsos talajt. Káromkodva nyomja ki a hívást.

– Nem maradhatok, azonnal el kell…
– Nyomorult!
– Ki a…? – néz szét Lux, mire reflextorok világítanak szemébe. Egy helikopter utasterében ki mást venne észre, ha nem… – Ileé? Francba!
– Kutyámmá teszlek, féreg!

Luxnak nincs ideje reagálni, máris egy háló teríti be. Egy darabig vergődik, de végül megnyugszik, beletörődik abba, hogy elkapták. Meglepetésére azonban elemelkedik a földtől. Ileé van olyan kedves, hogy bevontatja őt a fák közé, miközben mindenféle negatív jelzővel illeti őt. A gallyak és lombok sorra arcába csapódnak, a lány hallhatóan jól szórakozik. De Luxot sem kell félteni, egyszer csak kipottyan a hálóból, és több ágat letörve, végül sértetlenül ér földet.

– Jó, hogy magammal hoztam… – csúsztat vissza egy vadászkést tokjába, majd végigkíséri szemével Ileét, aki továbbra is ugyanolyan jól szórakozva hagyja el a sötét erdő légterét. – De édes! – porolja le magát mosolyogva, amikor furcsa hangokat hall maga mögül. Szeme már eléggé megszokta a sötétséget, ezért ki tudja venni a kifejlett szarvas alakját, amint az valamit nyalogat a földön. – Nincs baj, amíg nem vesz észre, de valami mintha – nyúl belső zsebébe – hiányozna… – Kiül arcára a rémület, amikor rájön: a szarvas az ajzószeres kakaót majszolgatja. Már-már eszébe ötlik a menekülés lehetőségének halvány fogalma, amikor a szarvas csillogó szemekkel tekint rá. Lux tudja jól, neki kell megtenni az első lépést virágzó kapcsolatukkal kapcsolatban. Azonnal futásnak ered, a szarvas pedig utána. Hosszú, keserves percekig menekül, míg végül kiér a betonútra.

– Esküszöm, aki most megment engem, annak gyereket csinálok! – tekint az égre isteni csodát várva. Imái meghallgatásra találtak, egy limuzin fékez le mellette. Próbál egyenletes sebességgel beszállni, amikor egy hatalmas, öltönyös férfi úgy rántja be őt, mint egy rongybabát. De még inkább csodálkozik, amikor az észrevétlenül a lábába akadt hálót hozzávágják, majd beülnek mellé, hogy levegőt se kap.

– Szia.
Meghökkenve tapasztalja, hogy nem mással került egy limuzinba, mint…
– Hehe… Szia, Wilhelmina! – vakargatja fejét, miközben visszavonja az előző fogadalmat.
Wilhelminának gyönyörű, hosszú, vörös haja volt, fekete szemei pedig ellensúlyozták hajának élénk tónusát.
– Mintha hallottam volna valami fontosat, drága Luxom – kortyol a lány teájába. – Valami „gyerekcsinálás a megmentőnek” és hasonlókat hallottam – húzza aranyos, de mégis fenyegető mosolyra száját Wilhelmina.

Lux erre nem is igazán figyelt, megvan a menekülési terv! Most látja csak, hogy a háló tartalmazza azt a bizonyos termoszt. Neki se kell több, felgyúl a jól megszokott villanykörte feje fölött.

– Szívesen alapítanék családot egy olyan gyönyörű, befolyásos és talpraesett nővel, mint te, Wilhelmina drágám. Azonban nekem van egy furcsa szokásom…
– Mi lenne az?! – hajol előre perverz zihálással az eddig hidegvérű lány.
Lux mosolyogva hajol le a termoszért, meggyőződik róla, hogy van még benne, majd így szól:
– Ennek az erős italnak a receptjét a Siggers család generációról generációra adja. Ezt csak igazi férfiak bírják meginni. Ha a testőröd megbirkózik vele, az azt bizonyítja, hogy elég tökös, tehát a vezető tekintélyes, hiszen tud parancsolni ilyen erős embereknek is.
– Legyen! – csillan fel a lány szeme.

Azzal Lux már a nevetéssel küszködve nyújtja át az ajzószeres kakaót a kopasz férfinak. Az gondolkodás nélkül bele is húz, amit epekedve figyelnek. – Most már csak ki kell várni, amíg ráveti magát Wilhelminára, és akkor én a zűrzavart kihasználva… – dörzsöli össze kezeit Lux, ám gondolatmenete megszakad, amikor a férfi kacér pillantást vet… rá!

– Viccelsz?! – néz bágyadt szemekkel a testőrre, akinek arcára aljas mosolyt vetett az ajzószer. – Elég! Wilhelmina! Lövesd le!
– Miről beszélsz? Látszólag semmi baja.
– Neki nem is lesz…

A testőr letépi magáról a zakót, majd elkapja nadrágjánál a menekülni próbáló Luxot. Wilhelmina rettegve figyeli a macska-egér harcot, és már kész beküldeni másik három testőrét is a harcba. Lux eközben egyre fáradtabban küzd erkölcseiért és az ellen, hogy bűntudat nélkül mehessen nagyvécézni. Próbál védekezni, ám ekkor érdekes mód, úgy alszik el, mint akit fejbe vágtak. Az utolsó emléke egy durranás, majd az érzés, hogy a limuzin erőteljesen sodródik oldalra.



- Hol… vagyok? Mi tör-… au, a fejem! – nyitja ki szemeit Lux. – Legnagyobb meglepetésére saját szobájában tért észhez. Nem tudja hová tenni ezt az egészet, zavartan néz körbe a szobában. – Mit keres egy keréklyukasztó a sarokban? Nincs ötlete, vállvonogatva teszi le fejét párnájára. – Talán csak álom volt? De valamiért alig kapok levegőt. Valami… mi ilyen nehéz? – pillant be takarója alá. Álmában sem gondolta volna, hogy a békésen szundikáló Hellit találja magán… meztelenül.
– VÁÁÁ!
– Mi… mi az? Aj, csak te vagy? – ásít hatalmasat Helli. – Jó reggelt…
– MIT KERESEL ITT?!
– Hogy is mondjam, Lux? Nem akarom, hogy megutálj… – ül fel Helli, magára csavarva a takarót. – Nem akartam olyasmihez folyamodni, mint altatók.
Lux egy picit elgondolkodik. Eszébe is jut hirtelen a pezsgő, amit az erkélyen fogyasztott.
– Én csak biztonságban akartalak tudni! Azonban nem értem, miért – folytatja Helli –, de óriási vágyat éreztem azután, hogy… te meg én… tudod… Ja, egyébként én is azt a kakaót szeretem, amelyiket te. Főleg kókuszosba.

Lux remegve kap fejéhez, amitől Helli picit megijed. Aggódva teszi fel a lány a kérdést:

– Talán… baj? Igaz, hogy nem is védekeztünk…
– Miért… – nyögi ki sírással küszködve Lux.
– Hm?
– Hát nem érted?! – ragadja meg a lány vállait. – Neked csak kérned kellett volna! Erre most nem emlékszem az egészre! – vágja magát hanyatt az ágyban, majd párnájával nyöszörögve takarja el arcát.

***

– Hát szóval, így jöttem össze anyáddal! – nyújtja át a pénzt Lux a kasszánál, miközben egy kisfiú emeli fel mellette a nehéz szatyrok egyikét.
– És ezután mi történt, apa? Azóta minden más lett, ugye?
Lux egy kicsit megdermed a kérdés hallatán, majd hidegvérűen lép arrébb a kasszától.
– A nevem Lux Siggers, és Telivér vagyok!

A polcok közül elkezdtek özönleni a nők, a kassza mögül is kiugrott a pénztáros. Nem csak emberek, de emigránsok is, a név hallatán.

– Láthatod, Dominic, nem változott semmi – veszi fel nyakába fiát. – De nézd a dolgok jó oldalát! A futás egészséges…

Előző oldal Sid
Vélemények a műről (eddig 2 db)