Linktár

D.R.I.

A mű megjelent a Lidércfény Amatőr Kulturális Folyóirat 2008/8 számában.

...Ifjú süvölvény korom egyik legnagyobb hatású zenekara, íme eljött végre ide, Kelet-Európába is. Azon a hétfői napon beteljesült egy régi álmom...

A DRI által teremtett szubkultúra és zenei világ rendkívül fontos mérföldkő volt életem egy szakaszában. A kemény és gyors zene, Kurt Brecht agresszív kiabálós éneke mércét és értékrendet adott. A videókon látott pogózás, színpadmászós beugrálás, a tempóőrület kiszakított az addigi heavy, speed, trash metál körből és egy újba lökött, mely mindezeket magába foglalta, de jócskán túlmutatott ezeken.

A DRI harmadik lemeze, a Crossover zenei fejlődésem különleges állomása. Ezt az albumot hallgatva kezdtem el én is keményen táncolni. Az első két lemez félelmetes energiája - a Scum című Napalm Death lemezzel - alapozta meg bennem azt a zenei hallást, amely képessé tesz a mai napig a legextrémebb zenei formák hallgatására. A DRI - Dirty Rotten Imbeciles - egy korszakot fémjelez. A 80-as évek végén, 90-es évek elején a DRI lemezcímeit kiabáltuk bele a kocsmák hangzavarába a következő feles előtt. Természetesen az összesre ittunk.

1997 szeptemberében hírek keltek szárnyra arról, hogy jön Magyarországra. Szeptember 10-én felmentünk Budapestre egy Death Metal fesztiválra, és persze jegyet akartunk venni. Amikor az MCD lemezboltban megtudtuk, hogy elmarad, őrjöngtünk. Gyönyörű volt a jegy. Fekete alapon ezüst futó alak, de nem ért semmit. A pénztáros leányzó megmutatta a kérésünkre, mi pedig hisztiztünk.

Jött a tél, és még tartott a tél, amikor ismét azt hallom, hogy jön a DRI!

1998. március 16-án, hajnalban a vonatra várva mondtam is Bocskay Csabának, hiszem, ha látom! Amikor Budapesten megláttuk az első plakátot, és megvettük a jegyet, akkor már elkezdett mocorogni bennem valami.

Az "E klub" kívülről úgy néz ki, mint egy erdőszéli panzió vagy nyaraló. Belül azonban rendkívül kellemes koncertterem, jó magas színpaddal. Aki még sosem járt ott, elsőre kissé labirintusszerűnek fogja érezni. Itt találkoztam a legendával! Mielőtt a klub kinyitott volna, sikerült meglesnünk a DRI-t próba közben, bár Kurt Brecht-nek csak a hátát láttuk. Ekkor már hajlamos voltam elhinni, hogy lesz DRI koncert. Amikor végre átfázva bejutottunk, szinte azonnal találkoztunk Kurttal. Személyesen árulta a fotóalakos pólókat és sapkákat, közben kampányszerűen dedikálta az eléje tett CD borítókat és jegyeket. Mindezt elég komoly arccal, és némi távolságtartással csinálta.

Akadtak, akik szemmel láthatóan nem voltak vele tisztában, kitől is vásárolnak. Ez bosszantott helyette is. Egyszer azért láttuk mosolyogni, amikor Bocskay nagy hevülettel illusztrálva a 87-es koncertvideóról beszélt neki. Amikor rájött, miről van szó, szélesen elmosolyodott. Eközben odabenn a két magyar előzenekar nyűtte a színpadot, és a közönség idegeit. Az ugyancsak amerikai Anger produkciója alatt már elég ideges volt a hangulat. Nem az Anger, hanem a DRI miatt voltunk ott mindannyian, így nem csoda, hogy a fiatalemberek nem arattak túl nagy sikert. Közben egyszercsak elment mellettünk Kurt, kicsivel odébb megállt, s figyelte az Angert. Bocskay ez alkalomból jegyezte meg, hogy Kurt egy magányos hős. Igaza van. Immár ő személyesen a DRI, hiszen az eredeti csapatból már rajta kívül csak Spike Cassidy gitáros játszik.

Amidőn Kurt kiállt a színpadra kezében mikrofonnal, az összegyűltek egy emberként üdvözölték. Ő csak annyit mondott: Who am I? - Mindenki tudta rá a választ: DRI! Ezzel egy olyan koncert vette kezdetét, amely holtversenyben van életem első Obituary és Napalm Death, valamint a 80-as évek végén átélt TMC-k (Trash Mosh Club) élményanyagával. Mivel még nem voltak Magyarországon, a DRI zenészei és főleg Kurt, tisztában voltak vele, mik az elvárások. Ennél fogva szinte csak az első három lemezről: Dirty Rotten LP, Dealing Wit it!, Crossover játszottak, mégpedig úgy, hogy alig tartottak szünetet...

A látvány fantasztikus! A színpadon és magukon kívül tartózkodó fiatalok a refrént Kurttal, vagy helyette ordítják a mikrofonba, olykor belegabalyodva a kábelbe, különböző stílusú, nem egyszer öngyilkos jellegű beugrásokkal eltűnnek a színpadról az odalent zajló kézitusába. Olykor fent lebegve a kezeken és fejeken, máskor kőként elmerülve a vadul pogózók közt. Egy egy durvább ugrásra még Spike is elhúzta a száját. Szemmel láthatóan a sokat látott gitárost is sikerült meglepnie a magyar közönségnek. Hullottak az emberek.

Láttunk olyan "nagy embereket", akik személyes tapasztalatként élték át azt a régi mondást: "Sok lúd disznót győz." A konditerem után a napi edzésadagot letudva azt hitték, ők lesznek a királyok. Az átlagos külsejű HC rajongók fasírtot csináltak belőlük. Az különösen jól esett, hogy nem csak a régebbi DRI-osok, hanem az új generáció is tisztában volt vele, hogy működik a szubkultúra. Manapság a pogó nevű tánc nagyon elkorcsosult már, de itt tiszta forrásra találtunk. Néhány dal címe következzen itt az elhangzottakból: Violent pacification, I'd rather be sleeping, Five year plan, Acid rain.

Sokakat talán megdöbbent, vagy egyenesen taszít, hogy ez a koncert így zajlott. A szubkultúra ilyen. Mostanság a koncertek nem így zajlanak, ezt tudom. Ha például egy hazai nagyobb név koncertjén valaki fölmegy a színpadra, hogy beugorjon, netán valódi pogózást próbál produkálni, nem egyszer még a zene is leáll, amíg a "rend" - szerintük - helyre nem áll. Arról nem is beszélve, hogy az illetőre egyből markos legények rontanak rá, mint rendbontóra. Persze ez nem általános, akadhatnak kivételek is. A DRI zenészei és főleg Kurt Brecht személyes sikerélményként éli át a közönség efféle aktivitását. Ezen méri le produkciója sikerét. Minél vadabb az ugrálás és a tánc, a zenészek annál biztosabbak abban, hogy amit tesznek, jól teszik. Emlékképeimben tallózva úgy gondolom, a DRI-nak nincs oka elégedetlenségre.

A koncert után ott álltunk a hideg, ellenséges budapesti éjszakában, Én, Bocskay Csaba és Tímár Zoli. Csabával ugyanarra gondoltunk: Most már meghalhatunk, láttuk a DRI-t. Szerencsére azonban épségben eljutottunk a Nyugatiba, és felültünk a hajnali 1 óra 20 perces postavonatra. A zötykölődés, várakozás és újra zötykölődés hazafelé a hajnalban már rutinfeladat volt. Azelőtt is sokszor végigcsináltam.