Toxikus decízió

Horror / Novellák (1201 katt) barley rover
  2012.12.12.

Az őr becsúsztatta a tálcát a cella ajtajának nyílásán, majd megvárta, amíg az elítélt kényelmesen elhelyezkedik a falra szerelt lehajtható asztalnál. Oscar Mortifer kézbe vette a műanyag evőeszközöket, és nekilátott a véresre sütött marhahúsból, tört burgonyából és zöldségköretből álló utolsó vacsorájának. Az „utolsó reggeli” elnevezés jobban illett volna az ételre, mivel hajnali négy órakor hozták be a siralomházba, két órával a kivégzés előtt. Oscar elbíbelődött egy darabig, mire sikerült levágnia az első falatot a polisztirol kés aprócska recéivel, azután nagyot sóhajtva, lehunyt szemekkel a szájába vette a szaftos húsdarabot.

Ezt a pillanatot választotta az ajtón kívül álló őr, hogy belekezdjen kéretlen monológjába.

- Első lépésként az automata adagolórendszer a nátrium pentotállal kezdi. Ez egy gyorsan ható általános érzéstelenítőként használt barbiturát. Megfelelő mennyiségben beadva önmagában is halálos. Ugyanezt a vegyületet szokták használni a beteg állatok elaltatására. Habár te is igencsak beteg állat vagy, persze más értelemben. Kómába esel tőle, de csak kb. negyvenöt percen belül öl meg. Ezért a biztonság kedvéért megkapod a koktél többi részét – mondta az őr széles homlokát a rács hideg vasának szorítva. Bozontos szemöldöke alatt mélyen ülő szemeivel mohón figyelte a fogoly reakcióját.

Oscar Mortifer tudomást sem véve az elhangzottakról gondtalanul tovább falatozott. Kiélvezte az étel ízeit, és közben gondolatban egész máshol járt.

Az első találkozása a halállal életre szóló élmény volt. Borzongató és izgalmas. Idegen, visszafordíthatatlanul végleges, megdöbbentő találkozás.

Gyerekkorában a nyári szüneteket nagyszülei farmján töltötte. Messze a várostól. A zúzott köves földes út végén álló egyszintes ház puritán egyszerűsége (még tv sem volt) és az autószerelő műhelyként funkcionáló pajta nem sok szórakozási lehetőséget kínált a kilenc éves Oscarnak. Egyetlen játszótársa volt Buby, a vöröses-barna labrador keverék.

Azon a napon is egy leeresztett focilabdát rugdosott a kutyának a bekötőút és a főút találkozásánál. Buby lelkesen szaladgált a labda után. A legtöbb kutyához hasonlóan megunhatatlan szórakozás volt számára az egyszerű játék. Feszült várakozás. Rúgás. Futás. Elkapás. Büszke tartásban visszatrappolás az elejtett zsákmánnyal a gazdihoz. Unos untalan…

Amikor nagyapja ócska, rozsdás furgonja nagy gázzal lefordult a főútról, Buby éppen visszafelé vágtatott Oscarhoz az összecsócsált labdával a szájában. Tompa csattanás és éles fékcsikorgás. A kutya összezúzott teste alig félméternyire landolt a meglepetéstől szólni sem tudó Oscar lábainál. Nagyapja kiszállt a kocsiból, és kérges tenyerével akkora pofont kevert le neki, hogy azt hitte, beszakad a dobhártyája.

Amíg ő zokogva fülére szorított kézzel a földre huppant, az öreg káromkodva szemügyre vette Buby roncsait, azután Oscart haszontalan, kurva kölöknek nevezve ráparancsolt, maradjon itt, amíg elmegy a puskájáért. Nagyapjából áradt a házilag kotyvasztott pálinka bűze. Nem sokat foglalkozott vele, hogy egyedül hagyja unokáját haldokló kedvencével. A furgon kerekeit felpörgetve elszáguldott a ház felé.

Így hát ott maradtak. Buby, Oscar és a legújabb trófeáját begyűjteni készülő halál. Oscar a gyenge nyüszítést meghallva felnézett arcába hulló szőke tincsei alól. Hüppögve szétmázolta arcán taknyos könnyeit, és négykézláb odamászott szenvedő barátjához. Először szánalmat, undort és gyászt érzett. Azután valami morbid kíváncsiság tört elő lelkének mélységeiből. Olyan helyről, aminek létezéséről eddig tudomása sem volt.

Abbahagyta a sírást, és szinte tudományosan racionális érdeklődéssel bámulta egykori cimboráját. Lenyűgözte, amit látott. Az a változás, ami végbement. A valóság törékeny máza lehullott. Feltárult az élet és a halál csupasz igazsága.

Buby nem volt többé. Torz karikatúrája lett önmagának. A hasán feküdt kicsavarodott végtagokkal. Bal szemével értetlenül, könyörgően nézett Oscarra. A másik szeme kifordult üregéből, és furcsa barnás, eres üveggolyóként tekintett a semmibe. A labda még mindig a fogai között volt. Az út pora szomjasan itta magába testének nedveit. Fejénél az egyre lassabban pulzáló vért, hasa alatt a szivárgó kutyapisit.

Oscar óvatosan rátette a kezét Buby ziháló bordáira, megkereste gyengülő szívverését. Még néhány dobbanás, és mire nagyapja visszaért, már nem volt szükség a puskára. Akkor már tudta: az élete örökre megváltozott.



- Ne ábrándozz! – mondta az őr, és karórájának fémszíját a rácshoz kocogtatta, hogy felhívja magára a figyelmet. - Most következik a kedvencem. Pancuronium-bromid. Igazán finom cucc. A második méreg. A szív kivételével megbénítja az izmokat és fulladáshoz vezet. Gondolom, most azt hiszed, úgy sem számít, hiszen nem leszel magadnál. Elárulok egy szakmai titkot. Az esetek nagy részénél az első szer igen hamar kiürül az agyból és magadhoz térsz. Sőt előfordulhat, hogy a bénító anyag semlegesíti az altatót. De mivel akkor te már tehetetlen leszel, ezt nem tudod jelezni. Magadban belül eszméletednél maradsz, miközben lassan megfulladsz. Kiélvezheted minden pillanatát. Néhány perc az egész, de egy örökkévalóságnak fogod érezni. Pánik, égető fájdalom, kétségbeesett küszködés. Oda a humánus módszer. Habár szerintem ez is túl jó neked – mondta a smasszer megvetően.

Oscar Mortifer mintha egy előkelő, drága étteremben lett volna, ahol lágy dallamokat játszó vonósnégyes szolgáltatja a háttérzenét a gazdag vendégek vacsorájához. Csak az evés érdekelte, és feltörő emlékei fűszerezték ínyencséggé egyszerű sültjét.

Gyerekként sokszor próbálta elképzelni létező személyként a halált. Felsőbb hatalmú lénynek, aki pontot tesz minden élőlény evilági kalandozásaira. Attól a naptól kezdve mesterének tartotta, és igyekezett a kedvében járni. Naplót vezetett a kísérleteiről, és pontosan lejegyzett minden tapasztalatot.

Először csak megfigyelőként tanulmányozta a halált. Összegyűjtött minden újságcikket a témában, és amikor a városi házukban halálesetekről számoltak be a hírműsorok, visszafojtott lelkesedéssel nézte mások végzetét. De ritkán volt akkora szerencséje, hogy szemtanúja lehetett egy élet végének. Úgy döntött kezébe veszi az irányítást.

Kisebb állatokkal kezdte. Rovarok, gyíkok, békák lettek áldozatai tudásvágyának, amikor gondosan megélezett svájci bicskájával mestere kezére juttatta őket. Később ez már nem volt elég, így áttért a nagyobb élőlényekre. Olykor sikeresen levadászott egy-egy macskát, vagy kutyát, és a kíváncsi szemek elől elrejtőzve a pincébe vitte alanyait, és különféle módszerekkel átsegítette őket a kisállatok mennyországába.

Kamaszkorában hozzájutott egy könyvhöz, ami a kivégzésekről szólt. Csodálattal olvasta az emberi leleményesség formáit, és onnantól a hóhérokra a halál munkásaiként tekintett. Időközben felnőtt, önállósodott. Munkát vállalt egy benzinkútnál. Nem érdekelte a karrier és a pénz, csak a titkos szenvedélyének élt. Apja még akkor lelépett valami nővel, amikor Oscar gimnazista volt. Anyját nem sokra rá elvitte egy agyvérzés. Nagyszülei ekkor már régen halottak voltak. Tőlük megörökölte a farmot, ami tökéletes helyszín volt tetteihez. Így hát odaköltözött, és belekezdett az igazi, nagyszabású munkába.



Cellájának ajtaja megrázkódott a keretében, amikor az őr erélyesen belerúgott.

- Hé! Figyelsz rám egyáltalán? Ezzel még nincs vége. Ez után jön a harmadik méreg. Kálium-klorid. Ha az első kettő nem lenne elég. Vizes oldatban kapod, és addig gyorsítja a szíved, amíg az meg nem áll. Vége. Neked annyi. A világ fellélegezhet. Egy rohadékkal kevesebb – mondta az őr és röhögni kezdett. Azután, amikor látta, hogy még mindig nem tudja Oscart kizökkenteni, elhallgatott és dühösen meredt rá.

Oscar Mortifer higgadtan ránézett, majd a marhasülthöz járó gyorséttermi kávéba kortyolt. Elfojtott egy böffentést, és felszúrta a villájára a következő falatot.



Oscar a legtöbb sorozatgyilkossal ellentétben nem érzett szexuális vágyat, vagy kielégülést munkája során. A szex sohasem érdekelte. Úgy érezte, az neki túl alantas és közönséges. Az egész téma számára inkább az élet kezdetéhez kötődött. Szeretkezés, megfoganás, születés. Nem az ő műfaja. Nem úgy, mint a másik véglet. Szenvedés, fájdalom, halál. A megszállottjává vált. Mikor a körülmények adottak voltak, elkezdte megvalósítani élete fő művét.

Nagyapja részegen előadott bölcsességei között szerepelt a „stoppolás veszélyei” című intelem is. Ki tudja, milyen aberrált állatnak kerül az autójába az ember? Igaza volt. Csak nem úgy, ahogy gondolta.

Oscarnak az volt a trükkje, hogy amikor a kocsijával elment egy út szélén álló, feltartott hüvelykujjú fiatal férfi vagy nő mellett, először továbbhajtott vagy tíz métert, majd lefékezett és visszatolatott, mintha meggondolta volna magát. Bizalmatlan tekintettel megkérdezte a stoppost, merre tart, azután, mikor az megmondta, ő az órájára nézett, eljátszva, hogy sürgős dolga van, de talán még belefér a fuvar. Ezzel a módszerrel eloszlatta a gyanakvást. Utána már minden könnyen ment. Előkerült az elektrosokkoló, és az áldozata legközelebb már a pajtában tért magához. Megkötözve, előkészítve a kísérletre.

Oscar a kivégzések könyvét Bibliaként tisztelte, és a benne leírt módszereket maradéktalanul igyekezett teljesíteni. Ügyes ezermesterként gond nélkül összeeszkábálta a kivégzések eszközeit. Keresztre feszített áldozata húsz éves egyetemista volt, aki több mint egy napig fulladozott a tüdejében felhalmozódó vizenyőtől. Az akasztás több módszerét is kipróbálta. A rövid esésnél a nyaki erek elzáródása és a fulladás okozta a halált. A hosszú esésnél csapóajtós talapzatot épített, amibe belezuhant a kliense és eltört a nyakcsigolyája. Egyszer egy túlsúlyos kamionsofőrnek, akit a lerobbant járgánya mellől vett föl, még a feje is leszakadt.

Hosszabb szenvedéseknél sokszor maguk alá ürítettek kivégzettjei, mint például a fojtópántnál, ahol egy szíjat vezetett át a faoszlopra vágott lyukon, amihez kikötötte az áldozatát, és a túloldalról egy léc segítségével tekerte egyre szorosabbra.

A lefejezések nem voltak problémamentesek, pedig nagyon jó kondícióban volt. Megesett, hogy rendelésre kovácsoltatott nehéz bárdjával többször is le kellett csapnia, mert elsőre csontot ért. A guillotine már megtette a dolgát. Hetekbe telt, mire elkészült vele, de megérte a fáradságot és a befektetett pénzt. A több mint negyven kilós penge akadálytalanul siklott a célja felé könnyedén keresztülvágva bőrt, húst, csontot.

Legtöbb gondja a karóbahúzásnál volt. A vastag, három méteres keményfa karót csak úgy tudta átvezetni az útszéli prostituált testén, hogy az autója vonóhorogjára kötött lánccal a lábainál fogva ráhúzta. Közben meg-megállva, hogy igazítson a szúrás irányán, így kerülve el a létfontosságú szervek megsértését. Amikor végül a karó hegye felbukkant a nő nyaka és lapockája között, a földbe ásott lyukba állította a feltűzött, üvöltve agonizáló áldozatát. Szívós volt, két napig tartott a haláltusája.

Még villamosszéket is sikerült csináljon. Az elítélt férfinak, akinek az volt az egyetlen bűne, hogy rossz autóba szállt, az áramütésektől kifolytak a szemei, és mire meghalt a fejére erősített elektróda alatt, gyakorlatilag elszenesedett az arca.

Ezeken kívül számtalan módszert kipróbált.

Oscar részletekbe menően, pontosan lejegyzett mindent a naplójába. Polaroid fényképező gépével előtte utána képeket készített. Precíz volt és módszeres. Minden alkalommal feszült figyelemmel kísérte a halál beálltát. A fordulópontot kereste. A jelet. Az öreg kaszás személyes megjelenését. De csak az ürességet látta. És a semmit. Akkor jött rá, hogy a nagy pillanatot egyetlen módon élheti át. Összeszedte jegyzeteit, kocsiba ült, a városi rendőrkapitányságra hajtott és föladta magát.



Az örs ügyeletes tisztje elé állt, lerakta a naplóját az asztalra és bejelentette, hogy ő a felelős negyvenhat ember eltűnéséért és haláláért. Az őrmester felnézett a papírmunkából a fölé magasodó jóképű, kedves arcú férfira, és megkérte, hogy ne szórakozzon vele. Ezután Oscar elővette a látványosabb bizonyítékot, és a rendőr orra elé tette a magával hozott guillotine-nal levágott fejet. Később elvezette a hatóságokat rémtettei helyszínére. Mindent bevallott. Ügyvédet sem kért. Tisztában volt vele, hogy halálra ítélik.



Oscar Mortifer befejezte utolsó étkezését. Megtörölte a száját narancssárga rabruhájának ujjába, és elégedetten, kis mosollyal a szája szegletében leheveredett a priccsére, hogy kivárja a hátralévő órát.

Az őr ennek láttán már nem tudott tovább uralkodni dühén és ordítani kezdett:

- Te mocskos szemétláda! Majd meglátjuk, akkor is ilyen kurva nyugodt leszel-e majd, amikor a karodba szúrják a tűt!!!

Amikor kikötötték a kereszt alakú asztalhoz, végignézett a kivégzőszoba panorámaablakainak túloldalán ülő közönségén. A hivatalosan megjelent tanúkon kívül áldozatainak gyűlölködő tekintetű hozzátartozói nézték. Nem érdekelte. Ez az ő nagy pillanata. Elöntötte a találkozás izgalma és a felszabadult boldogság. A megkönnyebbülés, hogy végre választ kap. Hazatér. És Oscar Mortifer az utolsó szó jogán csak annyit mondott:

- Köszönöm.

Előző oldal barley rover
Vélemények a műről (eddig 4 db)