Tolvajok a könyvtárban

Fantasy / Novellák (1118 katt) Apollo11
  2012.12.03.

Sötét volt az éjszaka, süvöltött a szél, a fák és a bokrok leveleit fagy csipkedte. A hideg a pristek számára vérfagyasztó volt. A levegőt félelem és varázslat járta át. Az erdő mélyén egy csoport álldogált. Sárga szemük világított az éjszakába. Magasabbak voltak minden embernél, karjaikon duzzadtak az izmok. Vezérük a tűz fénye mellett ült egy fatuskón, vékony pengéjű kardját a földbe szúrta. Két embert vártak hírekkel egy bizonyos tekercsről. A találkozó éjfélre volt megbeszélve. A hold magasan járt, fénye megvilágította a tisztást.

A pristek őrei közeledő alakokat pillantottak meg az erdő sötétjében. Lassan közeledtek, minden bizonnyal őket várják. Csakis az emberek lehetnek. A tisztás szélére érkezve a pristek beengedték őket a táborba. Az egyik fiatalember beesett, sápadt arcú, de izmos fiú volt, alig lehetett húsz éves, köntöse alatt tekercseket hozott. A másik, idősebb, szeplős arcú férfi erősen sántított a jobb lábára. Egy vámpír sebezte meg, habár legyőzte ellenfelét. A pristek vezére felállt, majd így szólt hozzájuk mély hangján:

- Mi hírt hoztatok a tekercsről, emberek?
A fiatal Dare nem ijedt meg tőle, így szólt:
- Amit kerestek, a királyi palota harmadik emeletének könyvtárában őrzik - elővett egy pergament, ami a kastélyt ábrázolta, majd folytatta. - Három alagút fúrja alá a kastélyt. Ezek közül egy egy folyosón keresztül egyenesen a könyvtárba vezet. A gond csak az, hogy visszafelé nem lehet használni. Erről a járatról még maga a király sem tud, mert a lázadó szerzetesek építették nagy titokban évszázadokkal ezelőtt.
- És kik őrzik a tekercset? - kérdezte tőlük a vörös hajú vezér.
- Nos - szólalt meg férfias hangján - a folyosón, ami a könyvtár előtt van, két őr áll az ajtó mellett és egy, aki a folyosót felügyeli, a könyvtárban ketten vannak, ők folyamatosan járkálnak a sorok között, egy pedig az ajtónál áll. Tíz percenként váltják egymást a kinti és a benti őrök. Kardjukon kívül nincs más fegyverük, azonban páncélt viselnek.
- És hogyan lehet kijutni a kastélyból, azt mondtad, hogy a rejtek ajtó visszafelé nem működik?
- Hmm, van egy másik titkos alagút, ami egyenesen visszahoz minket az erdőbe, csakhogy az a trónteremből indul, ami az épület másik szárnyában van. - Erre tényleg nem gondolt, hogyan fognak visszajönni a kastélyból. A folyosók tele vannak őrökkel, ráadásul még kutyák is vannak az épületben, ami még inkább megnehezíti a dolgukat.
- Ha ennél jobbat nem tudsz kitalálni, emberlény, akkor itt helyben megöllek! - kiáltotta a pristek vezetője mérgesen magához intve két morcos tekintetű katonáját.
- Várj! - szólt közbe Dare. - Az őrségváltással eltűnhetünk egyszerűen. Fél kettőkor van őrségváltás, ami azt jelenti, hogy az egész csapat, tehát mind a hatan lemennek az épületből a várkapuhoz, ahol leváltják a kapuőröket. Így könnyen kijuthatunk a kastélyból. - Az ötlet valójában jónak tűnt, így a vezér magához hívta három katonáját: egy Olvasót, egy Harcost és egy olyat, akinek a hallása mindenkinél jobb volt.

Így hatan indultak el a kastély könyvtárába, hogy megleljék a tekercset. Az emberek mentek elöl, de a keskeny ösvény miatt mind a hatuk köpenyébe belekaptak az út mentén álló növények, a fák lombja pedig még azt a kevéske fényt sem engedte be az erdőbe, amit a hold sugárzott. Nem szóltak egymáshoz az úton. Egy órányi járás után kövek csikorgását érezték talpuk alatt, és az erdő is kezdett ritkulni, megérkeztek Olna városába, amely áttörhetetlen falairól és katonáiról híres. Az egykori királyi lak egy magaslaton volt a város északi részén, manapság egy herceg otthona volt. Úgy épült, hogy nehezen lehessen elérni, ha esetleg támadás éri, amire nagyon kicsi volt az esély. A város Linnor legnagyobb városa volt, de az alagutakról nem sokan tudtak, így azt sem, hogy az a hat személy, aki a könyvtár ajtaja előtt állt, valami rossz dologra készült.

- Ez a csapóajtó egy kőlépcsőhöz vezet, felmegyünk rajta, elhúzzuk a rejtekajtót, és már benn is vagyunk a könyvtárban - mondta halkan Dare.

Mind a hatan felértek a lépcső tetejére, és elhúzták az ajtóként szolgáló könyvespolcot. A pristek nagyon halkan mozogtak, s mire a két ember észbe kapott, már meg is ölték a három őrt, és felvették ruháikat. Szétszéledtek a könyvtárban, s mind a tekercset keresték.

Furcsa egy hely volt, az biztos, ennél jobban nem is lehetett elrejteni a tekercset még a Három Birodalomban sem, sehol. A hold fénye beszűrődött az ablakon, de ezen kívül más fényforrást csak azok a fáklyák jelentettek, amik a falra voltak felakasztva. Sebesen keresték az emberek a tekercset, de a pristek gyorsabbak voltak. Az Olvasó nagyon értette a dolgát, mert alig telt el néhány perc, máris megtalálta, amit keresett. Hívására mindenki odarohant hozzá. Egy különös szimbólummal ékesített zöld bőrtokban volt a tekercs. Megvizsgálta és megerősítette, hogy ezt a tekercset keresték. Megjegyezte, mivel minden könyvtár ugyan olyan szerkezetű és elrendezésű, mint a többi, nem volt nehéz dolga.

- Végre megvan az Erő Tekercse is. Már csak két tekercs, és királyunk halhatatlan lesz - örvendezett a prist vezér. - Jól van, megszolgáltatok a jutalomra. Fejenként ötven arany. Most pedig vigyetek ki innen minket - parancsolta.

Megvárták, amíg a kinti őrök bejöttek a könyvtárba, lefegyverezték és megkötözték őket. A ruháikba bújva elhagyták a könyvtárt, és elindultak az egyik folyosón. Elöl ment a két ember, hátul a harcos, mind őrségi ruhában. Csizmájuk talpának koppanása minduntalan visszhangzott a kihalt kastély folyosóin. Szerencsére nem találkoztak senkivel, így hamar kiértek a soktornyú csodaépületből. A kapuhoz siettek, ahol már türelmetlenül várták őket.

- Hol jártatok, lusta banda? - kérdezte durván az egyik őr. - Már megint késtetek öt percet.
- Nem fog többet előfordulni - nyögte az egyik fiatal, s csuklyáját még jobban belehúzta szemébe.
- Ajánlom is. Még egy ilyen, és mehettek a börtönbe - röhögte a képébe az első ember, s intett társainak, akik követték az épületbe.

Gyorsan kiléptek a kapun, s a két kísérő megkapta az ötven aranyat. Innen már pofonegyszerű volt minden. A pristek hirtelen eltűntek, míg az emberek egy másik alagúton visszamentek a városba. Ami a könyvtárban történt, arról csak ők tudtak, s remélték, hogy ez így is marad. A pristek megkapták, amit akartak, ők is megkapták jutalmukat. De nem maradt minden észrevétlenül...

A következő napon a város hangos sikításra ébredt fel. Úgy tűnik, egyesek tréfának veszik az emberéletet, mert valakik - vagy valamik - két megnyúzott embert húztak karóba a város főterén. Ugyanakkor a város vezetője értesült arról, hogy az éjjel betörtek a könyvtárba, és ellopták az egyik tekercset, aminek mindennél nagyobb értéke volt. Azonnal levelet írt a királynak, s a leggyorsabb lovas futárral elküldte, hogy minél hamarabb értesüljön a dologról. Mindezt a legnagyobb titokban kellett megszervezni, hiszen ha bárki ellenségnek tudomására jut az, hogy itt mit történt, annak beláthatatlan következményei lesznek, így csak ennyit mondott a futárnak a város ura:

- Nagyon fontos, hogy időben megkapja a király, siess, ahogy csak tudsz! - a futár elvágtázott a megbízással, a polgármester pedig reménykedett, hogy időben sikerül informálnia a királyt...

Előző oldal Apollo11
Vélemények a műről (eddig 4 db)