A Természet öröksége

Szépirodalom / Versek (765 katt) Csillangó
  2012.11.05.

Hosszú ideje sugárlanton játszott
már az ég,
Megpendítette az ölelés lobbanó
gyönyörét.
Vígan, hosszan pöfékelt pipájából
a Nap,
Szikrái hajnalt gyújtottak egyre
hamarabb...

Majd a nyár ezerszín palettája
lassan
Falevelekbe írta nevét fájón,
hangtalan.
Ködzápor hűsében pihent meg
a lélek,
Kongó kavalkádban hunyt ki
az élet.

Aztán a lét jégfehér szirmokként
született újra,
Melyek reszkető egekből hulltak
békét búgva.
Hideg liliomkelyhek terültek szét
a tájon,
Hunyt szerettek titkos hangja
nem volt álom.

S a síri csendet rügyek kacagása
törte meg,
Madarak szárnya fákra kedvesen
repdesett.
Körforgásban kavarog hold, égbolt,
folyó, tó,
Ám örökségük szellemibb, mint szobor, kép,
muzsikaszó...

Előző oldal Csillangó